2023-ban egy krimipályázatnak köszönhetően született meg az „első miskolci krimi”, a Sorsod Borsod, amely a szerzője szerint abban különbözik a…
Bővebben
2023-ban egy krimipályázatnak köszönhetően született meg az „első miskolci krimi”, a Sorsod Borsod, amely a szerzője szerint abban különbözik a…
BővebbenSzínházat kutatni, majd belülről megismerni, a kettő között pedig útjára bocsátani egy kötetet. A sűrített nő című könyv szerzője ma…
BővebbenFüggőségek, kapcsolatok, mélységek. Írni, míg fel nem kel a nap. Megélni egy álmot. Talán így írható le leginkább Vados Anna…
Bővebben2022 elején startolt el a debreceni Csokonai Színház kreatív alkotóműhelye, a Csokonai közTér. A többnyire civilekből álló csapat nyáron mutatott…
BővebbenA KULTer.hu 12. születésnapjára 2022. szeptember 21-én, az Alternatív Közösségek Egyesülete fogadóterében került sor. Az estét Váradi Nagy Péter, a…
BővebbenA KULTer.hu kortárs kultúrportál szerkesztősége négy éve az olvasók támogatásával alapította meg a KULTer stART díjat. Az idei shortlistre felkerült szerzőink közül…
BővebbenElsőkötetes, mégsem pályakezdő. Kulin Borbála tapasztalt (fő)szerkesztő, évek óta publikáló költő, akinek 2022 áprilisában jelent meg első kötete …csak szeretek…
BővebbenA KULTer.hu szerkesztősége 2018-ban adta át először a KULTer stART díjat Varga Ákos filmkritikusnak, rá egy évre pedig Kovács Edward költő-kritikusnak, majd…
BővebbenSűrű programmal, gyors alkalmazkodást igénylő helyzetekkel folytatódott a 93. Debreceni Ünnepi Könyvhét. Egymást érő, színes programok várták az érdeklődőket. Kötetbemutatók,…
BővebbenGyerekprogramokkal, kötetbemutatókkal, izgalmas beszélgetésekkel és természetesen rengeteg könyvvel startolt múlt kedden a 93. Ünnepi Könyvhét. Pontosan abban az időszakban és…
BővebbenA debreceni Csokonai Színház nem csupán kőszínház. Gemza Melinda, Madák Zsuzsanna és Varga Nikolett 2014-ben először a Csokonai Ifjúsági Programot…
BővebbenHűség, Vers, Urak asztala. Néhány utcanév, amely nem hiányozhat Magolcsay Nagy Gábor tér(vers)képeiből. A szerző a közel tíz éve indult…
BővebbenAz igencsak népszerűvé vált rövid japán versformát, a haikut kutatóként és szerzőként is jól ismerő Vihar Judit különleges sorozattal lepte meg…
BővebbenHűvös, tavaszi délután, sétálgatnak az emberek a MODEM előtt. Összehúzzák magukon a kabátot, de elmosolyodnak, amikor meglátják a kocsiból kinövő, virágzó…
BővebbenSubicz István Senkiföldje című tárlata sajátos módon lép párbeszédbe Pilinszky szövegvilágával. A grafikusművésszel többek között arról beszélgettünk, milyen párhuzam húzható…
BővebbenLáng Eszter neve sokunknak ismerős lehet. Vannak, akik közgazdászként, tanárként találkoztak vele, mások kiállításokon láthatták őt és az alkotásait. Művészeti…
BővebbenWebex-link helyett védettségi igazolvány volt a belépő a debreceni kettős lapszámbemutatóra. Végre nem voltak képkockák, újra összenézhettünk és egymásra mosolyoghattunk.…
Bővebben„Sámántempó. Finom borzongás. Púpos madarak, északi alkuk, tűzüregek. Rejtek és fénytartalék. Hiedelmeken innen és túl: élni tanít.” Ezt írja Deres…
BővebbenSosem kedveltem a hétfőket, ezért elég vegyes érzések kavarogtak bennem, mikor értesültem az esemény időpontjáról. Egy újabb hétfő, a nyár…
BővebbenMásodik alkalommal adták át az oldalon rendszeresen publikáló, 30 év alatti fiatal kritikusok és szépírók elismerésére olvasói támogatásból alapított KULTer…
Bővebben