A szobrász, performanszművész, író, költő és polgárjogi harcos Jimmie Durhamnek ítélték az idei Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále életműdíját, az Arany Oroszlánt. Az elismerést biennále nyitónapján, május 11-én veheti majd át.
„Több mint ötven éve dolgozik Durham azon, hogy új, zseniális és meggyőző utakat találjon a világunkra befolyással bíró politikai és társadalmi erők tematizálására.”
Ralph Rugoff, a londoni Hayward Gallery igazgatója, a biennále idei főkurátora így indokolta Durham jelölését, majd így folytatta: „Munkásságát formai és konceptuális eredetiség, a disszonanciák és az alternatív perspektívák erőteljes bemutatása és ugyanakkor elfojthatatlan játékosság jellemzi. Művészete egyszerre kritikus, humoros és mélységesen humanista.”
A Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén a kiemelkedő szerepléssel kiérdemelt díjak mellett minden évben döntenek egy életműdíjról is.
Általában egy idősebb alkotó kapja, egy olyan művész, aki nem feltétlenül felkapott, viszont a szakmai körökben megbecsült.
A díjazott személyére a főkurátor tesz javaslatot, a döntés pedig a Paolo Baratta vezette elnökség kezében van. Ebbe a hagyományba illeszkedik az idei jelölt személye is, hiszen Durham ötször szerepelt már a biennálén.
A 79 éves művész Amerikából származik, azonban 1969-től 1973-ig Svájcban lakott, ahol a texasi Austinban megkezdett művészeti tanulmányait folytatta, 1987 és 1994 között mexikói Cuernavacában élt, majd újra Európába költözött, azóta felváltva élt Nápolyban és Berlinben.
További biennálés szereplései keretében 1992-ben és 2012-ben részt vett Kasselben a Documentán.
Háromszor, legutóbb 2014-ben, hívták meg a Whitney Biennáléra. 2017-2018-ban életműkiállítás-sorozatot rendeztek a műveiből Jimmie Durham: At the Center of the World címmel, a neve ekkor vált először felkapottá. A tárlatot a Los Angeles-i Hammer Museum hozta létre, emellett többek között a minneapolisi Walker Art Centerben és a New York-i Whitney Museumban is kiállították.
„Ismertté elsősorban szobrászként vált” – foglalja össze életművét az Artportal, „leghíresebb »anti-architekturális« plasztikái, csakúgy mint performanszai és videói, az építészet legfontosabb alapanyagát, a követ igyekeznek megszabadítani azoktól az asszociációktól, melyek ebben az anyagban a monumentalitás, a stabilitás és az állandóság jelképét látják.
A rajztól a kollázson át a fotóig és a videóig a szobrászat mellett szinte minden műfajban dolgozik, és anyaghasználata is rendkívül sokszínű.
Műveiben gyakran vizsgálja az indián törzsek identitása és a kolonializmus kérdéseit; alkotásaihoz gyakran készít esszéket is, amikben fellép a művészeti színtér egyoldalú nyugati orientáltsága és a faji előítéletek ellen.” Cseroki őslakos identitásának megítélése azonban nem egyértelmű az amerikai őslakos közösségek és művészek felől, akik szerint Durham valójában nem cseroki származású.
Anne Ellegood, a retrospektív kiállítás kurátora így nyilatkozott az életműdíjról: „Kielégíthetetlen kíváncsisága, mély intellektusa, elkötelezettsége az emberi jogok és a kozmopolitizmus mellett élete valamennyi döntésében tükröződik és együtt képezi azt az alapot, amire munkássága, annak legkülönbözőbb formáiban, épül.
Munkái olyanok, mint amilyen a művészet a maga legjobb pillanataiban:
kérdeznek, nem egyszerűsítik le a dolgokat, sokoldalúak, emlékeztetnek, fájlalják a rosszat, szatirikusak és ízesek; reményt adnak számunkra, hogy a mai értelem túlsúlyba kerülhet a tegnapi ostobasággal szemben.”
Forrás: Artportal, borítófotó: The Muse
