A francia miniszterelnök bejelentése szerint építészeti versenyt írnak ki a Notre-Dame-székesegyház kétharmad részben leégett tetőszerkezetének újratervezésére. A köztársasági elnök szerint öt éven belül újraállítják a történelmi épületet, bár restaurálásra szakosodott építészek szerint ez az időszak legfeljebb az állapotfelmérésre lehet elég.
Tűz ütött ki a felújítás alatt álló párizsi Notre-Dame-székesegyház felső részében hétfő este fél hét körül.
A tűzoltók órákon keresztül küzdöttek a lángokkal az imádkozó tömeg buzdítása közepette, míg tizenegy körül visszaszorították a lángokat, majd hajnali háromra teljesen eloltották a tüzet. Közben egy különítmény a mozdítható műkincseket mentette a székesegyház belsejéből, többek között a legnagyobb eszmei értékkel rendelkező töviskoronát. A két homlokzati harangtornyot a tűzoltók kemény munkájának köszönhetően sikerült megmenteni.
A négyezeti huszártorony azonban nyolc óra előtt tíz perccel a főhajóba dőlt, és a tetőszerkezet kétharmada megsemmisült.
Az újjáépítés várható költségei egyelőre nem ismertek, azonban Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kedden megígérte az országnak, hogy öt éven belül helyrehozzák az egészen a 12. század közepéig visszanyúló történetű székesegyházat. Édouard Philippe miniszterelnök bejelentése szerint a tető újratervezésére nemzetközi építészeti pályázatot írnak ki.
A cél, hogy a székesegyház egy, „a korunk technikájának és kihívásainak megfelelő huszártornyot” kapjon.
A huszártorony a 18. században, egy nagyobb lélegzetű felújítás során került a székesegyházra. A nemzetközi pályázat Philippe szerint jó alkalom annak megvitatására, hogy a torony akkori, Viollet-le-Duc építész által tervezett formáját érdemes-e helyreállítani, vagy a Notre-Dame-székesegyházat új toronnyal kellene felruházni. Utóbbi gyakran megesik a kulturális örökséggel, vetette közbe.
„Ez egyértelműen egy hatalmas kihívás, történelmi felelősség.”
Az épületet szerdán még nem ítélték elég biztonságosnak ahhoz, hogy a szakemberek kivizsgálhassák a tűz okát. Pierluigi Pericolo vezető francia restaurátor építész szerint a helyreállítás „óriási feladat”, ami „nem kevesebb, mint 15 évet” igényel. Pericolo szerint, aki dolgozott a nantes-i bazilika helyreállításán, mely 2015-ben gyulladt ki; az alapvető lépés, az építmény stabilitásának kivizsgálása kettőtől öt évig terjedő időbe telhet.
A víztől megduzzadt boltozatú épület állapotát csak nagyon óvatosan mérhetik fel.
A tűz eloltása után az időjárás további károkat is okozhat a sérült szerkezetben. A szakemberek hozzátették, hogy hozzáértő munkásokat sem lesz egyszerű találni a feladatra: 100 kőművesre, 150 asztalosra és 200 tetőácsra lesz szükség, ezek a szakmák azonban egyre kevesebb embert vonzanak.
Forrás: The Guardian, borítófotó: Chicago Tribune
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.