Makó városa is megemlékezik pénteken a magyar költészet napjáról, az esemény keretében adják át ünnepélyesen a Makói Medáliák irodalmi díjat és az Osvát Ernő-díjat.
A Makói Medáliák magyar irodalmi díjat 2005-ben, a József Attila-emlékév alkalmából alapította Makó Város Önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt. A díjazott személyére szakmai kuratórium tesz javaslatot, ez 2010-től Turi Tímea, Bíró-Balogh Tamás és Orcsik Roland feladata. A munkájukat a díjat adó város részéről Janáky Marianna segíti.
A díjat 2019-ben a kuratórium Vajna Ádám Oda című verseskötetének elismeréséül ítélte oda.
Az Osvát Ernő-díjat Janáky Marianna író, költő privát kezdeményezésként 2018 januárjában alapította a célból, hogy az irodalmi, művészeti folyóiratok szerkesztőinek munkája is érdemi elismerést kaphasson. Az elismerést minden évben az kaphatja, aki a legtöbbet tett a fiatalok ízlésformálásáért, és részlehajlás nélkül csak a minőséget tartotta fontosnak a műalkotások és a róluk szóló recenziók megjelentetésekor. Az elismeréshez 100 ezer forint pénzjutalom is tartozik. A díjazottat előző évi munkája alapján háromtagú kuratórium választja, melynek Gaborják Ádám, Radics Viktória és Zelei Dávid a tagjai. A szervezés és lebonyolítás költségeit Makó Város Önkormányzata vállalta magára.
2019-ben a díjazott Jenei László, a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat kritika- és esszérovatának szerkesztője.
A költészet napi program részeként sor kerül József Attila szobrának koszorúzására, a Forgatós táncegyüttes előadására és a Korona épületéből csatárláncban, kézről kézre adva átköltöznek versek és könyvek a könyvtár új épületébe.