A XIII. DESZKA Fesztiválra az Örkény Színház, pontosabban annak stúdiója ezúttal egy tizennyolc éven felülieknek szóló produkcióval érkezett. A „tizennyolcas karikát” indokoltnak érezhetjük, amennyiben tisztában vagyunk vele, hogy A lélek legszebb éjszakája című darabot mely irodalmi mű ihlette – Jászberényi Sándor író, haditudósító novelláskötetének adaptációjáról van szó. A kötet a szerző Közel-Keleten megtapasztalt „élményeit” tizennégy történeten keresztül meséli el. A szövegfüzér tehát eredetileg egyáltalán nem színpadra készült.
A szintén örkényes színész, jelen esetben a rendezői szerepet is magára vállaló Polgár Csaba, valamint a szövegkönyv írója, Szabó-Székely Ármin mégis úgy gondolták, hogy ezt az úgynevezett gonzó műfajhoz sorolt irodalmi alkotást érdemes színpadra vinni.
Az adaptáció „vágyát” a műfaj sajátosságai is táplálhatták, hisz Jászberényi szövegei korántsem pusztán dokumentarista történetek.
A szubjektivitás mellett a tények és a fikció vegyítése jellemző rájuk, amely fikciós jelleg a rendezőnek remek lehetőséget adott arra, hogy kiváló látomásos előadást készítsen. Azt a kegyetlen valóságot, amit egy haditudósító kénytelen átélni, a fikció által – mint egyébként a primer szövegben is – különböző hihetetlennek tűnő események, álomszerű víziók, képzelődések övezik a színpadon. Ezek oldják a nézőben azt a feszültséget, amelyet egyébként a háttérben egy kivetítőn folyamatosan az „arcunkba tolt” közel-keleti „élmények” miatt a darab első percétől kezdve érzékelünk.
A látomásos jelleg a színpadon azért is erősödhet fel az irodalmi szövegben tapasztaltnál jobban, mert a szövegkönyv írója a novellák egyik fontos, vissza-visszatérő elemét, az álmatlanságot tette meg a darab, s ezáltal Maros Dániel sorsának központi motívumává.
Hiszen ez a közel-keleti lét kikerülhetetlen velejárója, a több napos nem alvás pedig – halljuk azonnal a produkció első pár percében – amúgy is hallucinációkat okoz.
A Jászberényi Sándor alteregójaként felfogható újságíró, Maros Dániel azonban – akit a darabban kiváló megoldásként nem egy, hanem két ragyogó színművész, Ficza István és Nagy Zsolt testesít meg – az álmatlanság ellen, valamint az átélt borzalmak túlélése érdekében folyamatosan ajzószerekkel él, remélve, hogy vagy elalszik végre, vagy annyira elkábítja magát, hogy már semmit sem érzékel a valóban „véres valóságból”.
Az álmatlanság mibenlétét feszegető erős kezdés után így a két színész – itt még mindketten Maros Dánielként – hamar bevezetik a nézőt az ópiumszívás világába, az alkoholmámor rejtelmeibe, méghozzá olyannyira hitelesen, mintha valóban be lennének állva. S hogy milyen fizikai elváltozásokat okoznak a szerek, azt a kivetítő még tovább nagyítja a számunkra: amikor nem a véres harci eseményeket látjuk a háttérben, akkor a beszívott Maros egy-egy testrésze vagy gesztusa tárul elénk nagytotálban.
Az, hogy a rendező az ajzószerek okozta vegetatív tünetek bemutatásától sem kíméli a nézőt, végleg erősen naturálissá teszi az előadást.
Ugyanakkor az újságíró főhős duplikálása is a látomásos rendezés eredményeként értékelhető: mintha az álmatlan vagy épp beszívott állapotában önmagát is „kettős szerepben” látná, egyfelől úgy, mint aki a borzalmakat átéli, másfelől pedig, mint aki azt csupán látomásnak gondolja.
Vagy esetleg a duplum a józan észt képviselheti az épp megőrülőfélben lévővel, esetleg a lelkiismeretet az elfásult lélekkel szemben.
Másfelől viszont a két színművész jelenléte arra is lehetőséget ad, hogy időnkénti „szétválásukkal” az átélt „sztorik” is elmesélhetővé váljanak. Például így kapunk hírt az ez esetben Nagy Zsolt játszotta hű bajtársról, a Ficza megtestesítette amerikai Sandersről, aki értelmetlen halált hal: mellette robban fel egy autó, s ő is kap a repeszekből. Szintén „különválva” tudja a két művész a talán legborzalmasabb eseményt elénk tárni, amikor Ficza egy magas rangú, árulás vádja miatt gyermeket kivégző helyi ezredest testesít meg.
A borzalmak ellen azonban létezik még egy ajzószer, idézem: „a kurvák kedvelése”. Akik nemcsak az Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Kairóban és a Gázai övezetben átélt véres valóságot fikcionálják, azaz teszik elviselhetőbbé a hős tudatában, hanem az adaptált novellák másik fő motívumát, a férfi egy évvel a történtek előtt átélt, feleségével való szakítását is, aki a kisgyereküket is magával vitte.
A látomásos jelleg a prostituáltak darabbéli szerepeltetésével tovább fokozódik.
Őket hol szintén a kivetítőn látjuk, hol egy-egy női hang formájában halljuk: a hős ópiumos, alkoholmámoros állapota miatt viszont már nem tudjuk, hogy minden egyes „prosti” valóban „megvolt-e” neki, vagy némelyiket csak odaképzeli maga mellé.
Főleg akkor kérdőjeleződik meg a légyott valós volta, amikor egy színpadra „érkező” guminő lesz a vágy és a beteljesülés tárgya, s ez a bizonytalanságunk egészen a darab utolsó kurvájáig kitart. Aki azonban „száznegyven kilós néger valóságként” érkezik meg a háttérben a háborús övezet borzalmait láttató kivetítőre, s Takács Nóra Diána hangján még beszél is a hőshöz. Ráadásul a mondandója rendkívül fontos: abba a kongói törzsi hiedelembe avatja be a keresztény hitű hőst, s rajta keresztül a nézőket, hogy mit is takar a lélek legszebb éjszakája. Amit itt és most nyilván nem árulhatok el, de annyit jelzek, hogy a hős – aki ekkor súlyos lövést kapott – épp a fekete nő szavai hatására, s minden szintű „gondoskodása” miatt marad életben. Na meg talán azért, hogy egy – számára minden eddiginél fontosabb – látomást átéljen: a gyermeke szellemének érkezését, akinek „láttán” és „hallatán” érti meg, hogy haza kell térnie.
Mert ópium ide, kurvák oda, hivatástudat ide, háború oda, mégiscsak itthon van dolga.
S bár a kötet utolsó novellája és az abból írt szövegkönyv vége Budapesten játszódik, az Örkény Stúdió művészeitől nagyon szép gesztus, hogy ennél a hazatérés-jelenetnél a háttérben nem a főváros, hanem Debrecen utcáit, a DESZKA Fesztiválnak otthont adó Csokonai Színház környékét látjuk magunk előtt. Hisz nem is egy, hanem két, egy délutáni és egy esti előadás erejéig a Maros Dánielt megformáló két színész nem a fővárosba, hanem Debrecenbe tért a darab végén „haza”.
Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája, Örkény Stúdió. Rendező: Polgár Csaba. Játsszák: Ficza István, Nagy Zsolt. XIII. DESZKA Fesztivál, Debrecen, Horváth Árpád Stúdiószínház, 2019. április 2.
A fotókat Horváth Judit készítette.
