A Louvre előtti üvegpiramis építésének 30. évfordulójáról, valamint a nemrég elhunyt Agnés Vardáról emlékezett meg az a francia utcai művész, aki egy 2000 papírcsíkból álló fantasztikus alkotást hozott létre 400 önkéntes segítségével.
JR a francia múzeum előtt helyezte el a kövezetet eltakaró installációt, amely szombat reggel vált láthatóvá.
A nyomtatott papírcsíkokból összeálló hatalmas kép optikai illúziót keltett a nézőben, mintha a Louvre üvegpiramisa és az azt körülvevő épületek a feltáruló mélységből emelkednének ki, kősziklák tetején állnának. JR és az önkéntesek öt napon át állították össze a nyomatot, melynek látványa csak órákig tartott, hiszen a Louvre előtti téren naponta több ezer turista sétál keresztül.
„Neked fejeztem be ezt, Agnès Varda, te szeretted az embereket, a ragaszokat és illúziót… ♥ Biztos vagyok benne, hogy látod. Olyat alkottam, ami az égből is látható. Esküszöm, nem tudtam, hogy neked lesz” – írta JR a Twitteren, amikor a teljes kép kirajzolódott a kövezeten.
JR hasonlóan nagyméretű, általában falakra ragasztott alkotásait Varda Arcélek, útszélek című filmjében örökítette meg.
JR számára a kép cafatokká szakadása nem pusztítás: „Miután felragasztottad, a műalkotás saját életet fog élni” – írta egy másik Twitter-posztban.
Forrás: Hvg.hu, borítófotó: JR Twitter-oldala