Nem sokkal az 5. születésnapja után a 6. versenyére készül a DebreSlam. Erről az öt évről, a versenyről, emlékekről, hangulatról, érzelmekről, sztereotípiákról, fejlődésről, közösségről és még sok minden másról beszélgettünk Kovács Eszter Csillával. Kosztercsi eredetileg konferansziéként csatlakozott a debreceni slamközösséghez, innen vezetett az útja az első fellépésen, csalódásokon és sikereken át oda, hogy jelenleg ő vezeti a DebreSlam éves tabelláját.
KULTer.hu: Most lettetek ötévesek. Hogy telt ez az időszak?
Nagyon gyorsan. Kedves dolgok jutnak eszembe, zseniális érzés, hogy öt éve egy ilyen közösségnek a tagja lehetek. Nagyon hálás vagyok Hepp Ivánnak azért, hogy ezt annak idején kitalálta, hogy nem akart Pestre járni slam poetry versenyekre, hanem arra gondolt, hozzuk haza és csináljuk itt. Akkor úgy lettem belerántva ebbe az egészbe, hogy már kint volt az I. Debreceni Slam Poetry Verseny (DSPV) elődöntőjének az eseménye a Facebookon, és ott volt a nevem.
„Konferál: Kovács Eszter Csilla”, ami rendben volt, csak erről még én sem tudtam.
Ráírtam Ivánra, hogy akkor bemutatkoznék, és érdeklődök, mit keresek ott, mi ez az egész, mit kell tudnom, mi a feladatom. Iván pedig mondta, hogy ja igen, a felkérésem elmaradt.
Nemrég volt egy élő bejelentkezésünk a DebreSlam oldalán, és ott mondta ki Iván, hogy teljesen kicserélődött azóta a csapat. Hárman vagyunk „nagy öregek”. Iván, aki mindig is szervező volt, és talán csak a Kexx Fesztiválon slammelt egyszer, törött kézzel; Somogyi Tibi, aki a legelső rendezvényen mint zsűritag vett részt; valamint én, aki konferansziéként kezdtem, és mára slammer lettem.
KULTer.hu: Hogy jött ez a váltás?
Nem volt hatalmas sorsfordító pillanat. Azt hinné az ember, egy konferansziénak nem nagy szám kiállni, és ott beszélni, pedig de. Attól, hogy nem versenyeztem, én is készültem az estekre.
A két fellépő közötti szüneteket volt legnehezebb kitölteni, ez egy nagyon melós dolog.
Volt is egy-két mellényúlás, ciki sztori, amikor olyanokat is mondtam, amit nem kellett volna. Nagyon szerettem csinálni a konferálást, de egyrészt elfáradtam, másrészt pedig vagyok annyira exhibicionista, hogy úgy éreztem, én nem lettem annyira megünnepelve, mint a slammerek, pedig nekem is volt munkám benne. Egy kicsit szerettem volna, ha engem is meglátnak. Illetve hetedikes korom óta írok különböző helyekre, rádióztam, blogolok, így volt mögöttem olyan tapasztalat, amivel azt mondtam, miért ne próbálnám ki. És az eleje nagyon rossz volt.
Az első fél-egy évben hét pontnál többet sohasem kaptam, amit hatalmas arculcsapásnak éreztem.
Jött is egy mélypont, amikor írtam egy szöveget, aminek az volt a címe, hogy 7 pontos nő, és arról szólt, hogy csak azért nem kaphatok többet, mert lány vagyok. Ekkoriban volt egy olyan tendencia, hogy az esetek túlnyomó többségében fiúk álltak a dobogón. Talán Szűcs Noémi Foffi volt, aki ezt meg tudta törni.
Ekkor 2-3 eseményre visszavonultam, és csak a közönségben foglaltam helyet.
Majd jött a 2017-es DSPV elődöntő, aminek az volt a témája, hogy Béke veled. Semmit nem tudtam rá írni. A verseny előtt két héttel azonban, sajnos, meghalt a nagymamám, és ahogy vonatra szálltam, hogy indulok haza, elővettem a telefont és csak gépeltem-gépeltem, és közben potyogtak a könnyeim. Ahogy beértünk Nyíregyházára, ránéztem a telefonomra, ami úszott a könnyben, és azt láttam, hogy van egy kész szövegem. Ezzel a szöveggel mentem el az elődöntőre, és ez volt az első áttörés. Bejutottam a döntőbe, kaptam 10 pontot, meg egy fektetett nyolcast, amit a bírálók végül 10 pontnak számoltak, de nekem sokkal többet jelentett. Ekkor éreztem azt, hogy csak van helyem ebben a dologban.
KULTer.hu: A 7 pontos nő óta volt benned valamilyen váltás, hogy más szövegeket írsz, vagy máshonnan merítkezel?
Volt. Egy nagy tanulási folyamat az egész. Szerintem a slam poetry műfaja azért zseniális, mert szövegről szövegre mást hoz ki belőled. Meglátsz egy témát, és ha nem is azonnal, de nagyon hamar beugrik valami, hogy honnan tudod megfogni az egészet.
Tény, hogy én is elkövettem a kezdő slammerek „hibáját”. Részben azért, mert lány vagyok.
Mik voltak az első témák? Szakítás, szerelem. Miért nem szeretsz? Miért hagytál ott? Ez persze egy idő után baromi unalmas, még saját magamat is untattam. Rájöttem, egyrészt ennél sokkal többet tudok, másrészt ezekkel a szövegekkel pontosan azokat a sztereotípiákat építem és igazolom, hogy „Na persze, lány. Miről slammelne? Szakításról, szerelemről.”
KULTer.hu: A slam alkalmas rá, vagy feladata, hogy sztereotípiákat romboljon?
Szerintem képes megdönteni azokat. Néhány éve egy nyári táborban voltam felügyelő, ahol egy 60-70 pluszos néni közölte velem, hogy semmire nem fogom vinni az életben, mert a vicces nőket nem szeretik az emberek. Szóval ne poénkodjak, legyek kimért, legyek nő, és akkor majd lesz belőlem valaki. Én pedig álltam, és mondtam, hogy köszönöm a tanácsot, nagyon jól esik, de nem fogom megfogadni.
Rájöttem, igenis vannak vicces nők, és nekik használniuk kell ezt az adottságot.
Elkezdtem erre építeni, elkezdtem olyan szövegeket létrehozni, megszülni – ha már női vonal –, amikben benne van az, hogy nő vagyok, de azért legyen benne az is, hogy én egy vicces és értékes nő vagyok és nem csak lélektani dolgokról tudok írni. Itt jött az első hatalmas áttörés is, ami a Szomszédok témájú Conca-est volt.
Ez volt az első slam, amit megnyertem.
Én pedig ott álltam, hogy ennyi évet kellett rá várni, de ez most tényleg megtörténik. Ez hatalmas lökést adott.
KULTer.hu: Hogy készülsz a VI. DSPV-re?
Jelenleg úgy, hogy rettegek. Nagyon nagy Marvel-rajongó vagyok, így amikor megláttam, hogy a téma a Vég/játék lesz, és egy napon jött ki a plakát a második előzetessel… Azt érzem az egészben, hogy ezt nekem, most, mint nagy Marvel-rajongónak tényleg oda kell raknom. Ez nyilván egy stresszhelyzet. Vannak ötleteim, sajnos még nem körvonalazódott teljesen, de amúgy is last minute szövegíró vagyok.
Egyelőre annyit tudok mondani, vettem egy Marvel baseball sapkát, ami biztos, hogy a szettem része lesz.
A témákat Mikos Ákos, Hepp Iván és néha Áfra Jani szokta kitalálni. Ez egy jó téma lett, mert nagyon sok irányból megfogható, azonban ez a nehézsége is, mert nem könnyű megtalálni azt a fókuszpontot, amire utána fel tudod építeni az egész szövegedet. Ezt is tanulnom kell még. Néha egy téma annyira sokrétű, hogy az ember nem találja ezt a fókuszt, és akkor csapong a szövegében, a néző pedig csak ül és néz, hogy akkor most mit akar mondani. Mi volt az előző mondat? De nincs ideje gondolkodni, mert jön a következő sor.
KULTer.hu: Mitől más egy ilyen DSPV, mint egy sima verseny?
A DSPV a hangulatában teljesen más. Nem tudom, hogy miért, de a DSPV-n körülbelül 2-300 néző is részt vesz, és versenyzőből is sokkal több van, mint a klub versenyeken. Nem tudom, hogy a marketing miatt, vagy a nagyobb helyszín miatt. Most a Kazánházat fogjuk kipróbálni, ott még nem voltunk.
A kis estek intimebbek.
Nem mondom, hogy kevesen vagyunk, mert például legutóbb nem fértek be a Conca termébe és vagy 30 ember kint ült a teraszon, az ablakon keresztül próbált fülelni.
A DSPV-re nagyobb számban jönnek „idegenlégiósok” Szegedről, Nyíregyről, Miskolcról, bárhonnan.
Míg egy klubesten nem vérre megy a történet, a fellépők 80%-át nem csak mi, hanem a közönség is ismeri, addig a DSPV-nek van egy jó értelemben vett feszített hangulata, nagy izgalom van az egészben. Nyilván hosszabbak is ezek az estek, mivel többen versenyeznek, a tömeg is sokat dob rajta, hiszen más kiállni már 100 ember elé is, mint 2-300 ember elé. Nagyobb volumenű, de ugyanúgy szeretem őket. Mindkettőt izgalmas átélni.
Egy kis est után könnyebben odajönnek az emberek.
„Évek óta nézem, mit csinálsz, meséld már el, hogy ezt a szöveget mi inspirálta?” Volt olyan, hogy odajött egy lány, aki azt mondta, én vagyok a példaképe és van néhány szövege, meghallgatnám-e. És ezek nagyon jó dolgok.
A DSPV nem személytelenebb, de ezek az apró dolgok elvesznek.
Továbbá a DSPV-re szakmai zsűrit hívnak, ami jó a slammernek, hisz „profibb” visszajelzést kap mint a klubesteken. Ott előfordul, hogy csak közönségzsűri van. Nekem az egyik kedvencem az volt, amikor asztaltársaságok voltak a zsűritagok. És nagyon izgalmas volt látni, hogy nem egy embertől kapod a pontot, hanem negyventől, akik vitatkoznak egymás között. Ez is egy közösségkovácsoló dolog, hogy mindenkinek lehetősége volt egy kicsit zsűrinek lenni.
KULTer.hu: Mit jelent megnyerni a DSPV-t?
Nagyon menő leszel utána. Mivel DSPV-t egy évben egyszer rendezünk, ezért aki ott nyer, az lesz a DebreSlam bajnoka egy évig, ami elég menő cím. Jelenleg Szernov Zoli barátom viszi a bajnoki övet magával mindenhova. Ő bárhol megjelenik, úgy van bemutatva, mint a DebreSlam jelenlegi bajnoka. Persze nyeremények is járnak vele, de a lényeg az elismerés, ami a többi slammertől jön, hogy akkor ő volt a legjobb.
KULTer.hu: Mennyire épülnek ezek a versenyek egymásra országos szinten? A debreceni, vagy szegedi, miskolci bajnoknak egyenes útja vezet az országos bajnokságba?
Az az igazság, hogy nálunk még annyira nem elterjedt az, hogy pesti klubokba járjunk. Voltak már tőlünk országos versenyen, pesti klubban, Team Slam OB-n is volt Somogyi Tibi és Asbóth Balázs Asi, akik a döntőbe is bejutottak.
Én azt érzem, mi egy egyedi klub vagyunk a magyarországi slam poetry szcénában.
És ezt nem nagyzolásból mondom, de elég sok klubban voltunk már. Mi egy önszerveződő csapat vagyunk, mindent mi találunk ki, demokratikusan döntünk mindenről. Az, hogy Megyesi-Horváth Bori, Mikos Ákos vagy Hepp Iván kitalál valamit, nem azt jelenti, hogy az kőbe van vésve, hanem bedobják a közösségnek és megkérdezik, mit szólunk hozzá. Ez szerintem egy remek dolog, mert tényleg azt mutatja, hogy ez egy közösség.
Itt nem főnök van, hanem egy nagy massza, ami a DebreSlam.
Saját magamon azt érzem, vagy azt éreztem sokáig, hogy még nem értem meg egy budapesti versenyre. Az, hogy a DebreSlam bajnoka egyenes úton megy-e az OB-ra, az az ő maga döntése. Nincs külső nyomás. Ha érzed magadban azt, hogy ott is megállnád a helyed, akkor menj, de nincs erőltetve.
KULTer.hu: Budapest nehezebb terep?
Igen. Ott vannak olyan emberek, akik már 10 éve jelen vannak, és nem ok nélkül ismerik a nevüket a közegen kívül is. Nekem például baromi félelmetes lenne az ilyen nagy nevek közé odamenni, hogy „sziasztok, jöttem slammelni”. Szerintem egy OB-hez kevés az, hogy volt egy-két jó szövegem. Ahhoz, hogy te azt a színvonalat megüsd, ahhoz az kell, hogy mind szövegileg, mind színpadilag rátermett legyél és fel tudd venni velük a versenyt. Én még ezt nem éreztem magamon.
Szerintem tök jók vagyunk mi magyarok a slamben.
Mindig van hova fejlődni, de kívülről is az a visszajelzés, hogy Magyarországra érdemes figyelni. És ez király érzés. Ha már a focink ilyen, legalább a slamünk legyen jó.
Az a lényeg, ami nem csak ránk, hanem az egész slam szubkultúrára is igaz, hogy mi vagyunk a közönségért.
Lehet jó egy szöveg, ha nincs, aki meghallgassa. A legkirályabb érzés az, amikor van valaki, aki eljön az estekre négyszer-ötször, és a hatodik alkalommal azt mondja, hogy „srácok, van egy szövegem”. Igyekszünk nem csak közönséget, hanem közösséget is építeni. És minél több platformon megmutatni, hogy erre a debreceni slam poetryre figyelni kell.
KULTer.hu: Szeretnél még az olvasókkal valamit megosztani?
Ivánt, Áfrát, Ákosékat mondtam. Kövessetek minket Facebookon! És a kismadarak azt csicseregték, hogy hamarosan el fog indulni a DebreSlam Instagram-oldala is, és lehet minket ott is követni. Április 5., Kazánház, Vég/játék. Én már cidrizek.
A borítófotót Rainer Jonucz készítette.
