A pszichedelikus fények színesre festik a fiatal lány elbűvölő énekhangját, amely eggyé olvad a közönséggel. A szomszéd szobában buborékos vízzel locsolják a rozét, valaki éppen verset szaval egy barátjának a sarokban, míg egy összekapaszkodott csapat szemébe vaku villan, ahogyan a pillanat ráég az estét végigdokumentáló Fuji Instax papírképére. Hogy kerültem már megint Narniába a hetedik kerület közepén?
Bár nem igazán értem, hogy min lepődök meg, amikor az elmúlt néhány évemhez képest Narnia is egy konzervatív könyvelők lakta társasház közgyűlési beszámolója. Szombat este, Crossover a Négyszoba Galériában. Slammerek, költők, zenészek, a kortárs művészetekre nyitott fiatalok gyűltek össze, hogy chillhop beatekre felolvassák a szövegeiket a közönségnek, majd a zenészek előadását hallgassák.
Az estet Kemény Gabriella költő szervezte, azzal a céllal, hogy platformot kínáljon tehetséges fiatal (tényleg nagyon fiatal: az átlagéletkor 18-20 év körül volt) előadóknak a zene és a szövegalkotás műfajából.
A tér berendezésén érezni lehetett, hogy előre kigondolt koncepció alapján hozták létre.
Egészen sajátságos atmoszférát teremtő fényekkel, klubszobával, ahol a fent említett Fuji Instax villogott, sőt rágcsálnivalókkal és fröccsnek valóval telerakott asztal biztosította, hogy a nemzetközi helyzet fokozódjon. Az egyik sarokban Kemény Gabriella kötetei pihentek rendezetten egy asztalon, az eladásukban a költő édesanyja segédkezett. Az eseményen több mint százan vettek részt, telt házzal ment az este.
A koncepció szerint DAAN (Babinszky Dániel) chillhop beatjeire olvasnak fel a szerzők.
A laza beatek, izgalmas dallamok kellő alapot biztosítottak a szövegeknek. Szerettem, kellemes meglepetés, és nagyon működött. Borsos Bence egyik, slam poetry estre írt szövegére érkeztem. A tapsot, és a közönség reakcióit már a lépcsőházban hallottam, innen is gondoltam, hogy slammel kezdték. Kíváncsian vártam a költőket. „Kedves fiatalok, nézzük, hogyan próbálgatják a szárnyaikat” – gondoltam, mint egy default nagybácsi egy iskolai előadáson.
Aztán azon vettem észre magam, hogy szövegről szövegre elismerően bólogatok.
(Mint egy default Yoda, amikor az ifjú jedik emelgetik a mocsárban landolt űrhajójukat. Már csak nekem kéne végre Yodának lennem…) A felolvasást Nagy Rita kezdete, aki a több mint hat és félezer követőt számláló Félhangos csönd Instagram-oldal és az ÚjNautilus szerkesztője. Őt követte a gyönyörű versképi megoldásokkal operáló Bán Boglárka, és a szintén remekül megírt szöveget felolvasó Hangay Niki.
A szöveges blokk végén szabad volt a mikrofon,
így került többek között Endrész Aliz kezébe, aki szinkronszínészként az előadás mellett a szövegírásban is jeleskedik. Majd a következő kép, hogy csukott szemmel hallgatok egy modern, friss, kortárs stílusban megírt lírai mesét a Napról és a Holdról Hajós Eszter előadásában, és éreztem, hogy teljesen más szinten működik a tudatom, létállapotot váltottam: a szöveg létezett, a szavakkal festett világ, én pedig a közepén.
Itt lépett szintet az estém: gyönyört éreztem, rendet, minőséget és értéket.
A teret, amelyet fiatal alkotók hoztak létre, hogy megosszák a közönséggel a szövegeiket, hogy összegyűljenek, és minőségi módon élvezzék a létezést. A verseket kis szünet után a zenészek fellépése követte. Ekkor már a közönség némileg jobban eloszlott a Négyszoba Galéria helyiségeiben, de így is bőven jutott közönség azoknak, akik a zene nyelvén kívántak megnyilvánulni.
Az este leadben is említett, kimagasló előadását köszönöm Szente Katicának, akit Vince Aliz kísért gitáron.
Biztos vagyok benne, hogy őt még hallani fogjuk komoly formációkban, esetleg végignézhetjük épületes szólóénekesi karrierjét. Nagyon kíváncsian várom. Egy csepeli srác, Daniel Baker is laza volt: bírom, ha valaki nem modoros, csak kiáll egy szál gitárral, zenél, élvezetből, lazaságból, póz nélkül. A csepeli panelek között meghúzódó California.
Meglepődve vettem észre, hogy bár a Teleki borcsaládnak köszönhetően számos üveg bor állt rendelkezésre, az este nem fordult masszív ivásba. A fél kilences záróra persze magával hozta a felszabadult, „becsiccsentett” hangulatot. (Legyetek olyan kedvesek, és a huszonegyedik század közösségi tevékenységeinek megfelelően keressetek erre egy jobb szót, és írjátok meg kommentbe. Aki azt írja, hogy „szalonspicc”, annak azt kívánom, hogy Kiszel Tünde állítsa át a csengőhangját a záródó metróajtót jelző sípolásra.) Ennek ellenére egy egészen természetes folyama volt az estének.
Nyomát sem lehetett látni öncélú berúgásnak, vagy a gyakran előforduló „igyunk meg mindent, ami van” hozzáállásnak.
Lehet, hogy ez csak számomra ilyen meglepő azok után, hogy a húszas éveim eleje/közepe rekonstruálhatatlanul veszett el a bulinegyed slam poetry estjeit követő atomvillanásokkal tarkított éjszakáiban.
Az este folyamán teljesen ismeretlen emberek találkoztak és szórakoztak együtt. Nem volt klikkesedés, arcoskodás, magamutogatás.
Nem a kirakatba tett egók és maszkok felvonultatása volt ez: gyönyörű lelkek kapcsolódtak a művészeten keresztül, vidáman, rozéfröccsel a kezükben.
Álltam a galéria teraszán, körülöttem a fiatal lányok-srácok, és azt éreztem: omlik le a fal, amit magam és a külvilág közé építettem az elmúlt egy hónapban annak érdekében, hogy végre hatékonyan el tudjak kezdeni alkotni a fotográfia területén. Pont a lényeget, az esszenciát, az ízes életélvezetet áldoztam fel a „komoly, koncentrált alkotói munka” fantomoltárán, és nem vettem észre, hogy bizonyos szempontból egyre szarabbul vagyok. Álltam a folyosón, és azon kaptam magam, hogy kezemben a fényképezőm, születik egy kép a fejemben, mire Stermeczky Zsoltot egy mondata közepén a korláthoz állítottam, aztán elszabadult a mennyország: Nagy Rita és Endrész Aliz felváltva tart egy random előkerült derítőlapot, Karvaly Bence meg segít a fényelésben.
Léteztünk, együtt, minőségi módon.
Ha a most érettségiző, egyetemi éveit most kezdő korosztálynak ilyen igénye van a minőségi módon eltöltött együttlétre, és ilyen színvonalon alkotnak relatív kevés tapasztalattal is, akkor bizakodva érzem úgy, hogy elkezdődött valami.
Hogy ők máshogy fogják csinálni, amit én ellazáskodtam.
Hogy megvan bennük az az alkotás iránti alázat, amit én a saját buktatóimon keresztül kellett, hogy megtapasztaljak. A szeretet mellett tiszteletet ébresztett bennem egy csapatnyi nálam legalább tíz évvel fiatalabb lány és srác. Boldog lehet a kortárs művészet, hogy ilyen szép csatornákra lelt.
A Crossover megszületett, és folytatódik.
2019. április 27-én (szombat) 17:30-kor. Azon az estén a zenekaroké lesz a főszerep.
Crossover Budapest 1# – chillhop, slam, gitár, Budapest, Négyszoba Galéria, 2019. március 30.
A fotókat Karvaly Bence és a szerző készítette.
