Amikor a béke kedvéért a macskakínzásairól ismert, kissé furcsa Pistit is meg kell hívni a családi vacsorára, a háziasszony biztosan elzárja az éles eszközöket, fél szemét pedig egész este a „különleges” vendégen tartja. A II. világháborúban a Szovjetunió lett a szövetségesek Pistije, de ebbe nem nyugodott bele.
A Jennie Rooney regényén alapuló A vörös ügynök – hiába sejteti e jelzős szerkezet inkább egy KGB bugyraiban kiképzett gyilkológép kalandjait – ezt a paranoiával és bizalmatlansággal teli időszakot, azon belül az „erkölcsös kém” karakterét és motivációit állítja a középpontba. Joan Stanley (a könyv és a film eredeti címe Red Joan) történetét valós személy, Melita Norwood inspirálta. A brit asszony már elmúlt nyolcvanéves, amikor 1999-ben kiderült, hogy a háború alatt államtitkokat, köztük az atombomba fejlesztésével kapcsolatos dokumentummásolatokat juttatott szovjet kézre.
Trevor Nunn mozija a kései lelepleződéssel, a nyugdíjas Joan (Judi Dench) váratlan letartóztatásával kezdődik.
A kihallgatás során feltárul egy fiatal fizikus magán- és társasági élete Cambridge-ben, majd munkája a Tube Alloys fedőnevű kutatóprogramban. Az előbbi alatt felbukkanó „orosz szál” utóbbit is átszövi, de Joan végső döntéséhez csak részben járul hozzá. Pedig manipulációban nincs hiány, a főhős a háborús felekhez hasonlóan nem tudhatja, kik állnak valójában az oldalán. Sonya (Tereza Srbova), az egyetem dívája egy izgalmas, ám politikával átitatott világba csábítja, ahol állandóan újra kell értelmeznie a barátság és a szövetség egyszerűnek tűnő fogalmát.
A vörös ügynök elgondolkodtatóan vázolja fel az árulás szinte minden lehetséges módját, a család előtti titkolózástól a nukleáris fegyver anyagainak kiadásáig, miközben az ifjú Joan (Sophie Cookson) a múltban, ügyvéd fia, Nick (Ben Miles) pedig a jelenben vívódik. Sajnos mindkét idősík fő konfliktusa veszít a súlyából, amikor a mozgalmas film elnagyolt és szájbarágós megoldást kínál rájuk. Hiába tár elénk súlyos kérdéseket (többek között a tudósok felelősségéről és a szövetségesek közti ellentétekről), ha aztán könnyedén menti fel Joant legnagyobb bűnei alól.
A leendő férj, Max (Stephen Campbell Moore), majd később Nick sokkoló felismerése jóval többet érdemelne.
Ezek kifejtése nélkül ugyanis mély dráma helyett csupán igényes kémmesét kapunk.
Dicsérendő azonban, hogy a Joant sok mindenben formáló szerelmet a morális dilemmákkal ellentétben nem egyszerűsítik le és nem is teszik tetteinek egyedüli magyarázatává.
A lány összetett és hihető utat jár be a kommunista Leóval,
aki (kívülről szemlélve bántóan hamis) gyengédségével (az „én kis elvtársam” minél többször hangzik el, annál nevetségesebb) és karikatúrához közelítő szépfiúkülsejével kezdetben maga a kísértés. Kisördögjellegét erősíti, hogy már-már jump scare-szerűen tud változatos helyszíneken hirtelen fel- és eltűnni. A lassan, de határozottan oszladozó „Leo-köd” ellenpárja a kutatást vezető Maxszel kialakuló valódi, felnőtt viszony, bár ezt is megfűszerezi egy kis Titanicot idéző hajós romantika.
Max karaktere a tisztességet és (bár ez egy atombombán dolgozó tudósnál kissé paradox) az ártatlanságot képviseli, éppen ezért kár, hogy nem derül ki, hogyan birkózott meg hosszú távon az igazsággal. De ez a kémek sztorija, amelyben a visszafogott Joan mellett a titokzatos, vibráló Sonya képviseli a hagyományos szakmát.
A „barátnők” ábrázolása a rideg profizmust ütközteti a naiv, de ideológiailag szintén megalapozott közreműködéssel.
Bár Judi Dench egy-egy sóhaja és mimikai rezdülése is aranyat ér, az igazi főszereplő itt Sophie Cookson okos, de túlságosan érzékeny, fiatal Joanja. Egyaránt hiteles, ahogyan a fizikáról beszél rajongva, hevesen harcol orosz kedvesével, vagy kreatívan oldja meg a bűnjelek elrejtését. Jóval mesterkéltebb a Tom Hughes által játszott Leó, aki bongyor fürtjeivel és bánatos tekintetével mintha egy Anyegin-adaptáció forgatásáról tévedt volna ide. De a mártíromságra született, legendáját már életében építő figura húzásai mögött felsejlik egy pillanatra, hogy talán ő is csak áldozat.
Tereza Srbova ragyogó manipulátorán szintén hamar átlát a néző, de valószínűleg – akárcsak Leónál – ez is volt az alkotók szándéka.
Stephen Campbell Moore velük szemben szerethetően sztereotip, keveredik benne az angolos komolyság és komikus esetlenség. Nemcsak az ő megnyilvánulásaiban, de a film egészében is jó néhány apró, működő poént rejtettek el, legyen szó az egyetemi kommunista közösség mókás házimozijáról vagy az idős hölgy Che Guevara képével díszített bögréjéről. Az viszont már nem vicc, hogy e kétségkívül szórakoztató alkotás patetikus időskori „coming out”-tal avatja hőssé a KGB-t segítő Joant, mondván, csak „világbékét” akart, amikor a legélesebb kést adta Pisti kezébe.
A vörös ügynök (Red Joan), 2019. Rendezte: Trevor Nunn. Írta: Lindsay Shapero. Szereplők: Judi Dench, Sophie Cookson, Stephen Campbell Moore, Tom Hughes, Tereza Srbova, Freddie Gaminara. Forgalmazza: Cirko Film.
