Megnyílt a nevezés a harmadik alkalommal megrendezett Blue Danube Filmfesztiválra. A készítők rövidfilm, supershort, animáció, dokumentum, kísérleti és online kategóriában nevezhetnek a Bécsben és Budapesten is vetített szekciókba.
A Blue Danube független, nemzetközi rövidfilmfesztivál.
„Támogatjuk a kreativitást és kísérletezést. Mindenféle filmre nyitottak vagyunk.” – szól a fesztivál hitvallása.
„A Blue Danube Filmfesztivál arra törekszik, hogy világszerte inspirálja és motiválja azokat a tehetséges filmkészítőket, akik új formák után kutatnak, valamint változatos társadalmi és emberi problémákat térképeznek fel filmjeikkel.”
A filmfesztivál rövidfilm, super short, animáció, dokumentumfilm és kísérleti kategóriában kínál megmérettetést az alkotóknak.
Ezen kívül nyílt, online kategóriát is hirdetnek. A szervezők négy határidővel dolgoznak: a korai, Early Bird nevezés június 24-ig tart, azonban a július 24-i, fő határidőt követően még két későbbi időpontot is kijelöltek.
A versenyprogramba 60-70 film kerülhet be.
A fesztivál vetítéseit 2019. november 17. és 24. között tartják Bécsben és Budapesten, angol hanggal vagy felirattal. A zsűri többek között az egyéni látásmódot, esztétikai minőséget, a rendezést és a kreativitást veszi majd figyelembe a kategóriák győzteseinek meghatározásakor. A kiválasztott filmek alkotóit pénzdíjjal is jutalmazzák.
A legjobb rövidfilm elismeréssel 300 USD (88 ezer forint) jár, a többi kategória nyertese 100 USD-t (30 ezer forintot) vihet haza.
További információk és a jelentkezés részletei a Blue Danube Filmfesztivál honlapján, illetve a FilmFreeway oldalon olvashatók.