Reggel
Aztán a lassú szemhéj mögül előbújik Eszter,
és módosítja az álom kristályszerkezetét.
Kiszedegeti a hajból az üvegszilánkokat,
a jéggé fagyott reggel esőcseppjeit,
belélegzi a fejbőr hideg mezőjéből felcsapódó párát,
a tisztás tűzrakóhelyéből áradó fekete füstöt,
és elmeséli a szélnek, hogy milyen volt,
mikor a szorongás kitinpáncéljáról
lepattogzott a sűrű zománc,
és hogy milyen lesz,
mikor a merevre fagyott fűszálak nyári emlékezetében
ropogni kezd a nap.
És elmeséli a karcos reggelt, a tisztás ébredését,
az összedermedt hajszálak súlyos olvadását,
a száradó fűcsomók nehéz fésülését,
a ráncosodó fejbőr hideg fonnyadását.
És elmeséli Eszter a módosítás végét,
a nyirkos fadarabok elfeketedését,
a szétfoszló füstjelet, az égbe szökő párát,
a zúzmara szilánkok könnyű roppanását,
a kábult tűzbogarat, a ködöt, melyben ébred,
és elmeséli Eszter a szorongást a szélnek,
és elmeséli, hogy milyen lesz,
mikor a rejtőző tekintet
a nap fényében lassan,
nagyon lassan ragyogni kezd.
