Mámorral akart bennünket eltüntetni
Józsi, hogy te mennyit tudsz pofázni. Mennyi baromságot. Felébreszted az embert. Csak azért nem szóltam közbe, mert megvártam, mi lesz a vége, de te egyfolytában magadat mented, meg hazudozol. Nem tök mindegy már? Kinek akarsz hazudni? Nekünk? Vagy az őröknek? Nincs már kinek hazudni. Itt nincs senki, aki máshogy nézne rád attól, ha szépítgeted a saját bűneidet. Itt vagy bent, neked már mindegy, minden teljesen mindegy. Hogy te nem vagy verekedős, de közben mást sem csináltál egész életedben, csak másokat ütöttél. Mit akartál elérni ennyi ökölcsapással? Mit akarsz elérni ezekkel a süket dumákkal, hogy nektek nem voltak játékaitok a bátyáiddal? Sajnáljalak? Nekem volt egy csomó játékom, és mégis itt vagyok, veled egy zárkában. Apám is ivott, vagyis még most is iszik, gondolom, csak mi jómódúak vagyunk. Nem vert apám. Engem sem, a húgomat sem. Anyut sem. Csak ivott. De a rendszeres részegségében volt valami megcsalás, hogy mintha ki akarna lépni ebből az idillből, amit családi körnek csúfolnak. Hogy ez neki kevés, vagy valami másra vágyik. Nem tudom, mire, kurvákra, szabadságra, csak közben megszülettünk, és a mámorral akart bennünket eltüntetni. És adott pénzt apám, mindenkinek, elég sokat. Anyunak is. De nem volt elég. Vagyis nem a pénzből kellett volna több. A több pénzzel csak még jobban eltávolított magától. Mi a bajod, kisfiam? Itt egy ötszázas, költsd el, amire akarod. És nem kérdezett, mire verem el. Elszórtam baromságokra. Már egész korán ittam, 13 évesen már voltam részeg. De most mindent be kell itt vallanunk egymásnak? Mi volt ez a zörgés? Mintha erre járnának az őrök. Ezek itt vonulgatnak. Józsi, te is hallod? Vagy most te tényleg elaludtál? Nem álmodtam én semmit. Nem megy az álmodás, nincsenek is talán vágyaim, csak esetleg annyi, hogy rohadtul máshogy kezdeném a fiatalkoromat. De a tanulás olyan unalmas és monoton volt, nekem kalandok kellettek. Nekem izgalom kellett, és ezek a lopások, kisebb rablások teljesen lázba hoztak minket a haverokkal. Tele voltam pénzzel, amikor bemásztunk ahhoz az öregasszonyhoz. Mész a picsába, dehogy akartam én egy öregasszonyt lekúrni, fel se állt volna a faszom, mire? Egy otthonkára? Szórakozol velem, Józsi, szopatsz, hogy hátha fel tudsz kellően hergelni, és akkor lejátszunk egy komolyabb bunyót, mert neked ez hiányzik, nem is a szabadság, csak hogy verjél valakit. Verjed a tudod midet, te hülyegyerek. Aludjál, bazmeg. Hogy én milyen egy sötét barommal kerültem egy cellába, tisztára tuskó paraszt, azok a szövegek, az a megfogalmazás, az az agyatlan fejtegetés. De az is igaz, Józsi, hogy te is csak azon aggódsz, hogy akkor ez a bűn meddig is tart ki, hogy elmúlik-e ez nekünk. Hát akkor elmondom, hogy ezt mindketten kurvára beszoptuk, mert ez nem fog elmúlni, nincs olyan, hogy kigyógyulunk a saját, befeketített múltunkból, ezt felejtsd el. Lehet reménykedni, hogy kikerülünk, és senki sem fog kutakodni, vagy csak annyi lesz, hogy, ja, hát Tököl nem olyan nagy dolog, akkor biztos csak elcsentetek a boltból egy üveg piát, és ennyi, ez minden fiatallal megesik. Nem, Józsi, mi embert öltünk, bazmeg. Te késsel és ütéssel, én meg ütéssel és késsel. Szégyellem, hogy itt vagyok veled, és hallgathatom még évekig a süket ostobaságaidat, ebbe fogok én beleőrülni, nem abba, hogy meg akarsz baszni a hasonlóan állatias haverjaiddal, ha nem lesz a zárkában köcsögöd, engem az sem érdekel már. Illetve dehogynem, mert mit szépítsem, mindentől félek, inkább baszd meg magadat, itt minden tragikus, még az az egy perc is, amikor megvilágosodva rájövök, hogy itt minden menthetetlenül aggasztó, és nincs semmi, ami elvonná a figyelmünket, csak az álom. Ebben igazad van, Józsi, az alvás, ami egyre szaggatottabb, egyre zaklatottabb és rövidebb, rettegve alszom el, mert ha felébredek, tudom, mi vár rám. Józsi, én bevallom neked, hogy nagyon félek. Én most itt kimondom, hogy nem csak a hangoktól rettegek, hanem leginkább saját magamtól, hogy én ezt ép ésszel nem fogom tudni végigcsinálni, mutatni, hogy rohadt erős vagyok, de közben meg befordulok a fal felé, és villanyoltás után halkan bőgök, mert egy gyenge, gyáva szar vagyok. A jó édes anyádat, Józsi, keménykedsz itt nekem, én meg eljátszom a szemedben, hogy a haverod vagyok, mert nem akarok veled verekedni, de közben gyűlöllek a hasonszőrű, ostoba barom rabtársaiddal együtt. Rettentően gyűlöllek, hogy itt legjobb esetben te lehetsz a barátom, mert a többiek még nagyobb tahók. És kénytelen vagyok naponta hallgatni a szánalmasan egyszerű dumáitokat izom- és faszméretről, meg hogy kiket hogyan vertetek meg, és kiket hogyan kúrnátok meg. Ha tudom, hogy ez a bandázás nálam ide vezet, én elszaladok az első gyülekezőről, el, egészen hazáig, és megkérem anyuékat, hogy iskolán kívül ne engedjenek sehová. De ezt így úgysem lehetett volna. Kár érte. Vagy nem is kár, mert így én is megtanulom, hogy ami egykor vágyottan izgalmas volt, az ma gyötrő, és az idők végezetéig untatni fog. Mert itt végezni fog velünk az idő, itt nincs kegyelem. Nem is kell azt álmodni, hogy elvisznek egy hosszú folyosón keresztül a siralomházba, nem kell ilyen képzelgés, ez az egész maga a siralomház, mert ha mi innen kikerülünk, Józsi, te ostoba csicska, mert az vagy, akkor nagyobbat szopunk, mintha a másvilágra kerülnék. Nem lesz ott kint semmiféle buli meg zenés szórakozóhely, se csaj, se autó. Gyalogolhatsz véget nem érően egy ködös, novemberi úton, egyedül, mert a kutya nem lesz rád kíváncsi, anyád nem fog eléd jönni, mert a reménységéből egy szégyen lett, egy gyáva gyilkos, egy verekedős kis takony, aki voltál és maradsz is örökre, nem fogsz megmenekülni. Álmodozhatsz, de ez vár rád, és sajnos rám is. És ezeket én most csak gondolom, motyogom magamban, Józsi, mert jól esik félig kimondani, úgy tenni, mintha ordítanám, de tőled is félek, és nem beszélek hangosan, mert ha véletlenül felébresztenélek, de bevernél egyet ököllel. Mert egy agresszív görény vagy, és nekem veled kell együtt álmodoznom ezen a pár négyzetméteren. Aludjunk, Józsi, de nekem ahhoz sincs kedvem, mert rettegek a holnap világától, ugyanettől, ami ma is volt itt körülöttünk, örökre agyonvágtam magam, és hozzátok fogok aljasulni, butulni, mert az álmaim is kiüresednek majd idővel, irigyellek, hogy ennyire ostoba vagy, és hiszel abban, hogy majd jobb lesz. Talán ezért az egyért irigyellek.
Borítófotó: Public Broad Casting
