A debreceni MODEM-ben 2019. április 6-án megnyílt Mánia. Csendes stratégiák című kiállításon öt művész korábbi és friss munkáit tárja a szemlélődők elé. A tárlaton megjelenő tizenhat mű meglehetősen különféle alapanyagból és technikával készült, pl. helyet kapott a térben videó, installáció, grafitrajz stb. A tárlat kulcsszava nem más, mint amit a cím is elárul: a mánia.
A hétköznapi emberek leginkább a mánia túlhasznált fogalmával találkoznak, amelyet általában kényszerességként, negatív szenvedélyként értelmezünk.
Az inger folyamatosan újabb sürgető ingert szül.
A mánia mint a belső világ extrém vizuális megjelenítése kulturális kontextusban nem ritkán előkerülő téma – például Don Quijote történetével összefüggésben is gyakran felmerül ez a kérdéskör. A képzőművészek számára a mániának viszont más funkciója is lehet. Amikor a tárlat kísérőfüzetébe készített interjúkban az öt művésztől azt kérdezték, mit jelent a mánia, egyhangú választ adtak: „a külvilágra, a sodró és fájdalmas folyamatokra és történésekre, valamint egyéni élethelyzetekre is reflektáló meditatív öngyógyító alkotói folyamat.”
Tarr Hajnalka három művéhez három különböző anyagot és technikát használt.
Az Attachment című munkában több százezer gémkapocs összefűzésével egy 5 x 6 méteres, félig áttetsző vasfüggönyt készített; A nyitott dolgok színeváltozása című mű készítésekor 110 ezer tűzőkapoccsal egy dobozt formázott meg a síkfelületen; a Botticelli: Vénusz születése című munkája pedig körülbelül 24 ezer puzzle darabból van összeállítva. A művész mindezeken keresztül eltérő kérdésekre reflektál. Mint ez a tárlat kísérőfüzetében is megfogalmazódik: a gépkapocsfüggöny az egyén által megélt gondolati-érzelmi falak, belső blokkok természetét szeretné vizsgálni; a táblakép felületén a fényhatások a látogató helyétől függően történt változása pedig a vizsgáló, a vizsgálat tárgya és a vizsgálási folyamat viszonyának egységességére kérdez rá; emellett a kirakósok felhasználásával készült művel a művész a világhírű festményt dekonstruálva, a rész-egész viszonyt vizsgálja, s azt az izgalmas problémát tárgyalja, hogy a jelenség identitása konstans-e. Hasonló kifejezésmódot alkalmazva, egy hosszadalmas és monoton alkotófolyamat során készítette el a műveket, tehát pont a mánia alkalmazásával.
Szíj Kamilla három cím nélküli műve elkészítéséhez egyszerűen csak ceruzát használt, végtelenül ismételt vonalakat rajzolt a papírra, illetve egy esetben a falra is.
Ezzel szemben Szira Henrietta változó anyaggal és különféle módon próbálja megjeleníteni a mánia témát a munkákban. Az idő ígérete című installációnál a karácsonyfák tűleveleivel számolt, amelyek az egymás mellé sorjázott, majd áthúzott vonalakat idézik, így válik láthatóvá, megtapasztalhatóvá e képcsoport által az idő múlása. A mánia tovább él című műhöz az alkotó csigatésztát készített a kamera előtt több mint 11 órán keresztül, az Éjszakánként autózok, mert az megnyugtat című videó pedig a saját éjszakai autózási mániáját mutatja be. Szira munkáiban a mániás cselekvés vagy gondolat az alkotások témája.
Benczúr Emese ehhez hasonlóan a mániaszerű cselekvés által létrehozott saját „termékeket” állított ki.
Az Egy hónap rendszerezése – Az egyformaság viszonylagos című alkotása a Levi’s boltból gyűjtött levágott nadrágszárak felhasználásával készült. A Ha száz évig élek is – Napról napra gondolok a jövőre című munkánál a művész a százéves koráig minden napra legyártatott ruhacímkékre 8 éven át napról napra az „I THINK ABOUT THE FUTURE” üzenetet hímezte fel, minden nap egyet. Az Egy heti fogyasztás és termelés – Munkám gyümölcse című munka alapanyagai pedig az egy hét alatt nap mint nap elfogyasztott citromok héjai, melyek szintén szövegek hordozóivá váltak.
A kiállítótéren kívülre került, a MODEM bejáratánál éjszaka világító Brighten up című munka már kicsit más hatást kelt,
az alapanyaga neoncső, mely nem reflektál semmilyen mániára, ámde a felirat rögzítéséhez nagyon nagy mennyiségű kábelkötegelőt használt, sejthető, ezeknek az összeállítása mennyire monoton munkát igényelt.
Imre Mariann munkáinál (Mindannyian gyöngyfűzők vagyunk…, a Határidőnapló és a Törölköző) – mint a kísérőfüzetben olvasható interjúban megfogalmazta – szintén elengedhetetlen volt a hosszadalmas készítés módszere, különösen a kézzel fűzött 41 méter hosszú gyöngysor és a horgászdamilból kézzel kötött törölköző esetében.
A tárlat kurátora, Simon Andrea így határozza meg a projekt koncepcióját:
„A kiállításban részt vevő művészek életében és munkásságában az aprólékos, hosszadalmas, monoton és fizikailag igénybe vevő munkafolyamat egy tudatos stratégia. Ez az ismétlődő jellegű, részben mániás közelítésmóddal átszőtt cselekvés időt hagy az elemzésre és az önvédelmi reflexek kialakítására, így a világ kihívásaira egyfajta csendes válaszként működik…”
Itt tehát a mánia módszerként értelmeződik, amivel a művészek átjuthatnak a hétköznapi létből a művészi alkotásba, összeköthetik a belső és külső világukat.
A befogadás folyamán egy képzőművész és a néző közt a párbeszéd alapvetően a műtárgy szintjén valósul meg. Hogy egy munkán keresztül az alkotó saját gondolata miként fejeződik ki, két dologtól függ: a művész milyen alapanyagokat alkalmaz, illetve milyen módon kezeli a megválasztott anyagokat, azaz milyen a dizájn. És a dizájnosság érdekében az alkotók mindig a legkülönbözőbb módszereket, stratégiákat használják fel. Például az Attachment című munkában a gémkapocs a legfőbb alkotóanyag, a függöny a végleges reprezentáció, közben az monoton összefűzés a legfontosabb módszer.
Kétségtelen, hogy a kiállításon mindegyik műnél érzékelhető a mánia mint stratégia, amit a művészek tudatosan alkalmaztak a koncepció kifejezésében, a munkafolyamatban. Itt az elkészült művek nagy része a mániával nem közvetlenül kapcsolatos anyagokra, az ismétlődő és szabályos mozdulatsorokra épített. A monoton folyamat alatt az alkotók vagy meditatív tért hoztak létre, vagy kikapcsolódást találtak saját maguk számára, és ezzel elmélkedésre ösztönözik a szemlélődőt is. A belső gondolatok és tapasztalatok a mániás cselekvés segítségével külső kifejezést kaptak.
Fontos megemlíteni, hogy egyes munkáknál a felhasznált anyagok már szorosan összekapcsolódnak a mániával, sőt a betegség maga kerül az alkotás fókuszába.
A mánia az alkotás virtuális alapanyagává vált például Szira Henrietta videójában, valamint Imre Mariann Határidőnapló című installációjánál, ahol a nagymama névleírási mániája volt a kiindulópont. A „mánia mint anyag” és a „mánia mint stratégia” viszont nem mindig különíthető el élesen egymástól. Erre Szíj Kamilla óriási rajza is példaként szolgál: a művész a kopár hegyekhez való erős vonzódásából kiindulva készítette el a munkát: 2015-ben elkezdte ceruzával folyamatosan rajzolni a „saját hegyét” egy papírhengerre, és vélhetően a kiállítás után is folytatja majd azt.
Ha visszatérünk a mánia szóra, a mánia mint csendes stratégia esszenciája az egyén belső és külső világának párbeszéde, a kettő interakciójának megteremtése. Ennek a stratégiának a révén – akár az átlagember esetében is – nyugtató menedékként, kikapcsolódásként használható, a művészek pedig alkotási anyagként, tudatosan módszerként is gondolhatnak rá és alkalmazhatják a hatáskeltésben.
A Mánia. Csendes stratégiák című kiállítás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban tekinthető meg 2019. június 23-ig.
A fotókat Áfra János készítette.
