Tételezzük fel, hogy a jövőbeni Földet immáron robotok uralják. Értelemmel bíró lényekről lévén szó, a robotoknak szükségük lenne saját állapotuk világnézetbeli legitimálására, ha más miatt nem is, akkor önmaguk „lelkiismeretének” megnyugtatása végett. Egy mesterséges intelligenciák által kormányzott, teljesen gépi jövőben élő „robot történész” érthető módon igazolni kívánná az akkor éppen fennálló társadalmi viszonyokat.
Mindenáron azt igyekezne bizonyítani, hogy a világot mindig is mesterséges intelligenciák irányították. DeLanda szerint robot történészünk ennélfogva az emberi háborúk hosszú sorát is – kizárólag emberi jelentőséggel bíró eseménysorok helyett – a gépi valóság kibontakozásának állomásaiként értelmezné: „Ezek az elrendeződések, mondaná a robotunk, nem az egyének által befolyásolt események voltak, sokkal inkább kollektív erők álltak a hátterükben, mint például a migrációk, keresztes hadjáratok és inváziók okozta demográfiai turbulenciák esetében.
Továbbá, történészünk felfedezné, hogy bizonyos »gépi ősei«, mint a 19. században feltalált hegyes töltény, ellenálltak az emberi irányíthatóságnak egy évszázadon át.
Annyi időbe tellett ugyanis az emberi hadvezéreknek integrálniuk a taktikai gondolkodásukba a megnövelt intenzitású puskalövési képességet. Azóta is éli a maga életét a hegyes töltény a Föld csataterein. Ebben az értelemben a technológia saját momentummal rendelkezik, sohasem az emberi szükségletek uralták azt.”[1]
A továbbiakban az általunk Robotikus Nézőpontként (RN) azonosított pozíció alapján még egy töltény is rendelkezhet saját dinamikával.
Miképpen a nyugati kultúrában élő ember számára hosszú idők óta evidenciának számít a társadalmi jelenségeknek az emberi igényekre való visszavezetése, addig a robot történésznek egészen más szempontok lebegnek a szemei előtt. Számára az a fontos, hogy kimutassa a történelem egészéről annak mesterséges, embertelen és gépi mivoltát. Az autonómia jelentése a saját mozgások feletti irányítás képessége. Autonómnak tekinthető bármely ágens, amely képes önállóan előállítani a saját mozgásait. Tágabb értelemben viszont a valóságformáló képesség önállóságát is jelentheti. Egy fegyvernem autonómiájának bizonyítása mindenekelőtt azt igényli, hogy empirikusan meggyőződjünk arról, hogy valóban ő az oka a saját mozgásának. A töltényt ugyan emberek lövik ki a puskáikból, de azok a sokrétű változások, amelyeket elindított, már meghaladják akár a legjobban informált emberi ágensek cselekvőképességét is. Történeti perspektívából ez a probléma hatványozott formában adódik. A gépi jelenségek rendre rajokban, sokaságokban, együttműködő csoportokban mutatkoznak. Ezek a csoportosulások strukturálisan instabilak. A rajok a földi evolúció során először biológiai gépek formájában jelentkeztek, például a rovartársadalmakban.
Az együttműködő raj strukturális instabilitása dacára hatalmas kiterjedésűvé válhat, szinte végtelenül felfokozva az egyenként igencsak aprónak tűnő egyedek hatóképességét.
Miképpen Garnier és kollégái rámutatnak, „a trópusi Eciton burchelli hangyák hatalmas vadászatokat szerveznek, akár 200 000 dolgozót tömöríthetnek magukba, sok ezer prédát gyűjtve be egyszerre, és 15 méter széles csoportba tömörülve másfél négyzetkilométernyi területet képesek átfésülni egy nap leforgása alatt”.[2] Pontosan a rajzó ágensek kiszámíthatatlansága az, ami lehetővé teszi a támadóképesség finomítását és kiterjesztését az organikus és anorganikus rajok esetében egyaránt.
Poszthumán szempontból mindegy, rovarok vagy drónok rajzásáról beszélünk-e, a végeredmény ugyanaz, mivel hasonló struktúrákat képeznek.
Egyetlen előre megtervezett mozzanat sincs mindebben. DeLanda RN-modelljét az evolúciós múltba is kiterjeszthetjük, ahogyan tettük ugyanezt Foucault biopolitika-fogalmával. Nézetünk szerint ebből retroaktív módon kinyerhető a szociális rovarok spekulatív robotikus hermeneutikája, ami a poszthumanista elméletet is gazdagíthatja.
Hogyan reagál az RN, amint szembetalálja magát sok százezer hangyával? Miképpen integrálható a rovarok szétrajzása a robotikus történelemszemléletbe?
Ez a filofikciós kérdésfeltevés informatív lehet számunkra, amikor a háborús gépek és a rovartársadalmak viselkedését hasonlítjuk össze. Az RN szükségessé teszi a történeti jelenségek erőszakos kiműtését az emberi történetiségből, ezen jelenségek gépi értelmének feltárása végett. Ellentétben az emberi társadalmakkal, a hangyaboly esetében hiányzik a központi szervező- és koordinálófunkciót ellátó Katedrális, amely kész gondolkodási mintákat kínálna a hangyaágensek számára. („Katedrális” alatt azon társadalmi intézmények összességét értjük, amelyek együttesen felelnek a társadalom világnézeti sajátosságainak formálásáért, valamint a politikai, gazdasági és kulturális területek koordinációjáért, összehangolásáért.) A hangyák esetében egyáltalán nem befolyásolja a királynő a dolgozóinak problémamegoldó funkcióit. Meg vannak úgyszólván bármilyen központi tervezési és irányítási struktúra nélkül.
A társadalmi szerveződés az ízeltlábúak esetében kognitív jelzések sokaságain keresztül artikulálódik.
Ehhez társulnak bizonyos enzimek is, amelyek a szagláson keresztül közvetítenek máig nem egészen feltárt kommunikációs formákat. A rovarraj saját problémáit önmaga által feltalált módszerekkel oldja meg, átalakítva és beterítve az érintett, megszállt felületeket. Ezek a hatlábú járművek egy vadászó és gyűjtögető gépezet komponenseit alkotják, melynek teljes vertikuma decentralizált módon működik. Szükségtelen az irányításhoz bármilyen vezérlő; ezek a biológiai entitások képesek önállóan gyilkolni, széttépni, megsemmisíteni.
A vadászó gépezetek egészen gyorsan képesek adaptálódni a környezeti változásokhoz.
Az esőerdőben felvonuló hangyák a robot történész számára csupán konkrét megtestesülései egy „bazári logikának” (Bazaar logic). A Katedrális és a Bazár közötti különbségre először Eric S. Raymond informatikus mutatott rá. A Linux-programozás egyik úttörőjeként a következő metaforával élt: „Eleinte azt hittem, hogy a legfontosabb szoftvereknek (az operációs rendszereknek és a nagy eszközöknek, mint az Emacs programszerkesztő) úgy kellett felépülniük, akár a katedrálisok, gondosan megtervezve egyes zsenik vagy mágusok csoportjai által, akik egymástól elszigetelten dolgoztak a legújabb megoldásokon, semmilyen béta-verziót nem kiszivárogtatva idő előtt. Linus Torvald fejlesztési stratégiája – adj ki korán és sok verziót, szervezz ki mindent, légy a promiszkuitásig elmenően nyitott – meglepetésként ért engem.”[3]
A központosítással szemben a Bazár az önszerveződés logikáját képviseli, ami a kiszervezésen és a maximális nyitottságon alapul, kockáztatva még a magántulajdon és a copyright integritását is.
Az önszerveződés nyitott moralitást igényel.
Új értelmet nyer Bergson azon bizarr megjegyzése, mely szerint az ipari társadalom tulajdonképpen ugyanabból az ősforrásból származik, mint a misztika: a szeretetből, ami az élet folyamatos önkiterjesztésre vonatkozó igénye.[4] A nyitott forráskódú szoftverek a szeretetből, azaz a terjedés korlátlan vonzerejéből merítik energiájukat. Nyitottnak kell lennünk ahhoz, hogy terjedhessünk. Visszacsatolva a nyitott programozást a rovaragresszióhoz, az RN-nek azt kell mindenekelőtt bebizonyítania, hogy a vadászat és a szeretet egymást nem kizáró kategóriák. Az Eciten burchelli királynők bámulatos szaporasággal bírnak: önmagukból több százezer dolgozó egyedet képesek előállítani, amelyek telítik az erdőket, prédák után vadászva. Még a gyűlölet is a saját fészek iránti szeretetből sugárzik szét. Sötéten ragyogó látványt nyújt a hangyák hemzsegő sokasága, amint hullámzik az esőerdő felszínén. A vadászó gép szuverenitását decentralizált, delegált működésmódjának köszönheti. A királynő működése a legtöbbször látens marad, a dolgozók egymással autonóm módon kerülnek interakciókba.
Mozgásaik a közvetlen érintkezés nélkül is koordinálódnak.
[1] DeLanda, Manuel (1991), War in the Age of Intelligent Machines (New York: Zone Books), 3.
[2] Garnier, Simon, Jacques Gautrais, és Guy Theraulaz (2007), „The biological principles of swarm intelligence.”, Swarm Intelligence, 1.1: 3–31, 4.
[3] Raymond, Eric S. (2001), The Cathedral and the Bazaar. Musings on Linux and Open Source by an Accidental Revolutionary (Sebastopol, CA: O’Reilly), 21.
[4] Bergson, Henri (2002 [1932]), Az erkölcs és a vallás két forrása, ford. Dienes Valéria (Budapest: Szent István Társulat), 250.
Horváth Márk, Lovász Ádám és Nemes Z. Márió A poszthumanizmus változatai – Ember, embertelen és ember utáni című monográfiája a 2019-es Budapesti Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Prae Kiadónál, L. Varga Péter szerkesztésében. A könyv magyar nyelven elsőként dolgozza fel a poszthumanizmus tárgykörét.
