Harcsa Veronika jazzénekes és Gyémánt Bálint jazzgitáros szakmai kapcsolata több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött. Osztálytársak voltak a zeneakadémián, majd több közös projekt után 2013-ban adták ki első közös lemezüket. Azóta bejárták Európát és Ázsiát, több mint 30 országban léptek fel saját megfogalmazásuk szerint „kortárs improvizatív” zenéjükkel. Feszegetik a jazz, a pop és – új lemezükkel – a trip-hop határait is. Februárban jelent meg a Shapeshifter, amin két új taggal, vagyis egy ritmusszekcióval bővültek ki. Az új lemezről, a magyar turnéról és a Müpás „koronakoncertről” beszélgettünk.
KULTer.hu: Februárban jelent meg az első lemezetek kvartettként. Nyugat Európában már bemutattátok. Milyenek voltak a reakciók a közönség részéről?
Harcsa Veronika: Nagyon jó volt. Más egy kicsit külföldön koncertezni, mint Magyarországon, mert itthon azért nagyon stabil közönségünk van. Ez számunkra egy családias légkört biztosít, ahol mi is nagyon feloldódunk. Külföldön a közönség nagyobb része először hall minket, így az sokkal nehezebb feladat. Ha úgy tetszik, meg kell győznünk őket. Örömmel mondhatom, hogy nagyon jól sikerültek a koncertek, sőt
igen jelentős sajtóvisszhangja volt az új lemezünknek, főleg Németországban.
Négy-öt csillagos kritikákat kapott olyan helyeken, amiket fontosnak tartunk, úgyhogy ennek nagyon örülünk. Irtóra várjuk a magyar turnét is a jól sikerült nyugat európai bemutatás után. Itthon is jókat írtak róla, de az igazi megmérettetések a lemezbemutató koncertek lesznek.
KULTer.hu: Mennyire tudatos ez a külföldi jelenlét?
Gyémánt Bálint: Természetesen egy folyamatos és tudatos építkezés a külföldi nyitás. Ez már a harmadik közös lemezünk, ami a berlini Traumton Records kiadónál jelent meg. Most úgy alakult, hogy a Shapeshiftert külföldön mutattuk be előbb, aztán június 20-án indult a magyar turné. Amiatt, hogy két belga zenésszel készítettük el, még nemzetközibb az új lemez.
KULTer.hu: Nicolas Thys bőgős és Antoine Pierre dobos alkotják a ritmusszekciót az új, quartet formációban. Miként alakultatok meg, hogyan találkoztatok?
Harcsa Veronika: Én Brüsszelben tanultam két évig a magyarországi zeneakadémiai tanulmányaim után. Két éves mesterképzést végeztem ott. Ez egy nagyon izgalmas időszak volt az életemben – akkor éltem először külföldön és nagyon sok minden kinyílt számomra.
Megismertem a nyugat európai életet, mentalitást és nyitottságot, ami nagyon nagy hatással volt rám.
Persze a brüsszeli zenei szcénával is megismerkedtem és hál’ Istennek ez a kapcsolat megmaradt azóta is – többször visszahívtak különböző projektekbe zenélni. Ebből az időszakból ismertem meg Antoine-t és Nicolas-t, akikkel korábban már más-más formációkban zenéltem. Azt tudtam róluk, hogy ők egy összeszokott ritmusszekció, hiszen több zenekarban is együtt zenéltek. Pont Londonban játszottak együtt, így meg tudtuk hallgatni őket közösen Bálinttal. Ő vetette fel, hogy dolgozzunk velük. Amikor kitaláltuk, hogy a két duó lemez után kvartettként vesszük fel a harmadikat, akkor nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy kikkel zenéljünk. Magyarok legyenek vagy németek? Ez utóbbi a kiadónk miatt adta volna magát. Aztán végül belgákra esett a választás.
Gyémánt Bálint: Nyilván nem bántuk meg, mivel Antoine-nal és Nic-kel olyan alkotótársakra leltünk, akik nagyon aktív részesei a közös munkának. Nyilván azért továbbra is a megírt zenét mi hozzuk és a négyes gerincei mi maradtunk. A duóban való együtt játszás természetesen nem szűnik meg, de most a lemez kapcsán ezekben a hónapokban kifejezetten a kvartettre fókuszálunk.
KULTer.hu: A következő, bécsi koncertetek is duóban lesz. Egy ilyen koncertet hogyan képzeljünk el? Ott inkább az első két lemez dalai dominálnak, vagy a Shapeshifter szerzeményeit is átdolgozzátok?
Gyémánt Bálint: Mindkettő jellemző. Duóban kicsit más dolgok működnek. Az új lemez számai a kezdettől fogva úgy íródtak, hogy a fejünkben volt a dob és a bőgő, így maradéktalanul biztosan nem lehet prezentálni őket duóban, de mindig adunk ízelítőt az új lemezből is.
KULTer.hu: Akkor térjünk is át az új lemezre. Esetleg volt valami alapkoncepció, ami meghatározta a lemezt, akár szövegileg, akár zeneileg?
Harcsa Veronika: Inkább közben alakult ki folyamatosan. Az nyilvánvaló volt, hogy nagy hangsúlyt fogunk fektetni a ritmusszekcióra, hiszen elvégre ezért hívtuk meg őket. Ezt szerintem sikerült is jól véghez vinni. Pont a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy
számomra nagyon fontos inspiráció a pszichedelikus zene – akár a trip-hop, akár a pszichedelikus rockzene.
A Pink Floyd és a The Doors jutott eszembe… Az ilyen kísérleteket nagyon nehezen tudtuk volna megalkotni duóban, az inkább egy dalszerzői produkció. Sokkal inkább ritmusszekcióval tudtuk megvalósítani. Ahogy dalírás közben azon tanakodtunk, hogy milyen legyen a dob és a basszus, úgy jöttek elő bennem is újféle hangzások, amiket gitár-énekben nem tudtunk előhozni, de nagyon szeretem őket.
KULTer.hu: Míg a lemez első dala talán még a duó időszakot idézi meg, a Nights trilógiában (First Night, Second Night, Last Night) dominánsabban megérkezik a ritmusszekció is. Mi volt ennek a három, egybefolyó dalnak a története?
Harcsa Veronika: Az elmúlt hét évet ingázva éltem Budapest és más európai nagyvárosok között. Először a tanulmányaim alatt Brüsszel és Budapest között, majd a kiadóval történő kapcsolatfelvétel alatt Berlinben voltak teendőim. Aztán a magánéltem miatt az elmúlt években London és Budapest között ingáztam, így alkalmam volt sok nagyvárost megismerni belülről, hogy mennyire intenzív, energikus és inspiráló a nyüzsgés. Ugyanakkor ez néha túl sok tud lenni és elmagányosodhat az ember a nagyváros kellős közepén. A Nights trilógia a nagyváros arcait akarja megmutatni a városi éjszakákon keresztül.
Gyémánt Bálint: Külön érdekes, hogy egyben vettük fel a három részt, tehát körülbelül 18 percig zenéltünk, és csak aztán vágtuk fel három különböző dallá.
Az alkotás egyik legfontosabb része, hogy megéljük a jelent és a zene varázsát.
Aztán persze hátralépünk egyet és elbíráljuk, hogy akarjuk-e, hogy lemezre kerüljön. Teljesen más így zenét felvenni, nagy kihívás volt.
KULTer.hu: Bejártátok az egész világot, közel harminc országban léptetek fel. Menyire kitűntetett a magyarországi turné és főleg a június 27-én esedékes, már majdnem sold out Müpás koncert?
Harcsa Veronika: Igen, a Müpás koncertünkre nagyon jól fogynak a jegyek, amiért hálásak vagyunk. Az egész turné kitüntetett szerepű.
Kilenc koncertet adunk Magyarországon kilenc egymást követő este. Én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok a folyamatra.
Nagyjából ugyanazt a szettet fogjuk eljátszani minden alkalommal, de persze minket is megihlet egy-egy helyszín. Amikor a győri zsinagógában lépünk fel, ahol több másodperces a visszhang, az akusztikailag és hangulatban is teljesen más közeg, mint például Szegeden az Ifjúsági Háznak a kávézója vagy akár a Művészetek Palotájának az eleganciája. Nyilván a Müpára úgy tekintünk, mint a korona ékkövére, a turnénk csúcspontja lesz. Én most a zenei dolgokon túl azon gondolkodom, hogy a dalokhoz tartozó történetekből miket osszak meg a közönséggel. Úgy tapasztaltam, nagyon sokat segít, még több oldalát tudja megmutatni egy dal a közönség számára, hogyha kapnak hozzá történeteket. Nem mindegy, hogy ezeket hogyan mondom el, így mostanában a koncertek dramaturgiai, verbális felépítését próbálom kitalálni.
KULTer.hu: Említettétek, hogy nagyon sok inspiráció ért benneteket. A pszichedelikus zenék, a trip-hop, de még rap elemeket is felfedeztem a lemezen. Ti hogyan definiálnátok a zenéteket?
Gyémánt Bálint: Abszolút, nagyon sokszínű. Mi nem szeretjük definiálni magunkat, már csak azért sem, mert számos stílus mást jelent külföldön, mint itthon Magyarországon.
Szerintem a „kortárs improvizatív zene” nagyon jól leírja azt, amit csinálunk.
Rengeteg hatás éri és ez reméljük hallatszódik is. Az improvizáció és a spontaneitás is szerves része. Persze vannak benne pszichedelikus elemek és még popzene is, de nem tudnám egyiknek sem nevezni. Azt veszem észre, hogy ahogy öregszem, egyre kevésbé érzem fontosnak, hogy megpróbáljam valamilyen címkébe beszorítani azt, amit csinálok.
Harcsa Veronika: Én szeretek úgy gondolni erre, hogy történetmesélők vagyunk.
Ezt néha pop, néha tradicionálisabb jazz köntösbe öltöztetjük, de a mesélés a legfontosabb és az, hogy az emberek fantáziájában valami meginduljon.
KULTer.hu: Ha már a történetmesélésnél tartunk, a Shapeshifter dalszövegeit is az utazások és a nagyvárosok inspirálták?
Harcsa Veronika: Igen, abszolút. Városi pillanatokból, személyes kapcsolatokból, egy konfliktushelyzet feloldásából, mint a legelső dal. Játékos helyzetekből is akár. Az utolsó dal külön érdekes, mert a húgom (Harcsa Bori – a szerk.) szövegét alakítottuk együtt át dalszöveggé. Ott az ő élethelyzetét dolgoztuk fel, az ő szorongásait próbáltuk pozitív meder felé terelni a dalban. Ott van még a Serge With Holy Scar, ami egy függő emberről szól. Függhet akár szertől, akár párkapcsolattól is. Ez egy keserédes viszony, mert egyszerre vágyunk a gyönyörre, amit a szer ad és egyszerre bűntudatunk van emiatt. Közben Serge Gainsbourg volt benne a fejemben, mint karakter – innen a cím.
KULTer.hu: A következő kérdéssel Bálinthoz fordulnék. A gitárhangzásokat és úgy általában az egész lemez hangzását miként alkottad meg?
Gyémánt Bálint: Az, hogy duóból kvartetté növekedtünk, talán nekem a legnagyobb változás. Hiszen eddig én voltam a ritmusszekció és a harmóniakíséret is.
Nagyon sokat kísérletezünk duóban is, Veronika hangja néha hangszerként szólal meg.
Egyenrangú partnere a gitárszólamoknak. Viszont most belépett a basszusgitár és a bőgő, ami nekem egy teljesen másfajta szabadságot adott. Például így koncentrálhatok a harmóniákra, az atmoszférikus hangzásokra. Már régóta megvoltak a tarsolyomban ezek a hangzások, de Veronikával leginkább az akusztikus gitár került elő. Ez az album óriási lehetőséget adott arra, hogy mindenféle őrültséget is kipróbáljak. Szakmailag különleges például, hogy teljesen sztereóban rögzítettük a gitárt. Próbáltam ösztönös maradni, ezért az egész anyag rendkívül spontán és kísérletező.
Magyarországon a Supersize stúdióban vettük fel a Shapeshiftert Dexter (Fejér Dániel hangmérnök – a szerk.) segítségével, a masterelést a berlini kiadó vállalta. Mindig jót tesz egy anyagnak, ha nem az keveri, aki előtte ronggyá hallgatta heteken keresztül, hanem egy új fül, aki csak az utómunkát végzi, és szerintem ez a végeredményen is hallatszódik. Szeretnénk, ha minden piacon megállná a helyét.
KULTer.hu: Nemrég jelentettétek be, hogy felléptek a Művészetek Völgyén. Mit jelent számotokra a kapolcsi fesztivál?
Harcsa Veronika: Számomra kiemelt fontosságú, mert idén már hatodik éve fogok ott udvart vezetni. Koncertezünk ebben az új formában is, belga barátaink négy napot is ott lesznek. Duóban is fellépünk és Bálint még a triójával is ad egy koncertet, szóval a nyár kiemelt programja lesz. Nekem egy másik szerep, amikor a Jazz udvart vezetem. Én állítom össze a műsortervet, én hívom meg a zenekarokat, egyfajta háziasszony is vagyok, workshopokat tartok, reggel beállok jógázni… Nagyon jól érzem magam ebben a szerepben is. Sokan azért jönnek, mert bíznak az ízlésemben és abban, hogy olyan zenészeket és produkciókat mutatok nekik, amelyeket nagy valószínűséggel meg fognak kedvelni.
Tényleg nem nehéz tíz nap zenei programját összeállítani a magyar jazz és az improvizatív zene környékéről.
Gyémánt Bálint: Látom Veronikán, hogy legalább tíz hónapos szervezőmunka eredménye a tíz napos Művészetek Völgye. Kicsit olyan, mint a lemezbemutató turnénk megszervezése, ami másfél-két év munkájának a gyümölcse. Biztos vagyok benne, hogy elő fogunk állni valami új tervvel, de minden hosszú előkészületi munkát igényel. Hamarosan adunk egy új feladatot magunknak.
KULTer.hu: Nemrég elvesztettünk egy kiváló magyar írót, költőt és műfordítót. Térey Jánossal milyen volt a kapcsolatotok? Többek között a Művészetek Völgyén is találkoztatok vele. Milyen embernek és milyen művésznek ismertétek meg?
Harcsa Veronika: Egy etalon volt ő nekem. Egy olyan gondolkodó, aki tényleg mentes volt a kiséktől. Róla lepergett minden általánosítás, úgy tudott gondolkodni, hogy a mélyére ment a dolgoknak. Ezzel együtt volt benne egy olyan derű, aminek nagyon jó volt a közelében lenni. Én borzasztóan szerettem Jánossal találkozni, többször dolgoztunk együtt. Bálinttal egy Müpás koncerten zenésítettük meg a verseit és a Hadik kávézóban is volt egy közös estünk. A kvartettemnek is vendége volt egyszer.
Tavaly nyáron Kapolcson közös workshopot tartottunk, hiszen akkor jelent meg a Káli holtak című regénye. Előtte egy fél évvel megkeresett, hogy a helyszín miatt mennyire jó ötletnek tartaná, hogyha a völgyben mutathatná be a művét. Sok szálon kapcsolódtunk egymáshoz, úgyhogy nagyon megrázott a halálhíre. Ilyenkor bennem mindig az fogalmazódik meg, hogy egy ilyen tragikus hír segít az embernek tisztábban látni és jó döntéseket hozni. Mi az, ami fontos és mi az, ami nem. Például hogy mennyire fontos önazonosnak lenni és hogy igenis kell nemet mondani akár a sikerre és a népszerűségre is azért, hogy az ember önazonos tudjon maradni. János ennek volt egy nagyon jó példája számomra.
Úgy tudott maradandót alkotni, hogy nem kellett kompromisszumokat kötnie ismertség vagy siker érdekében.
A fotókat az interjú szerzője készítette.
