A magyar street art művész, Mr. Zero is fest a június 29-én rendezett kilencedik Pozsonyi Street Art Fesztiválon, mely idén először egy téma köré épül: az erőszak elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet.
„A művészeknek ennek ellenére sem szabjuk meg, mit alkossanak” – nyilatkozta Renaud Devaliere szervező –, „csupán a témakör adott. Az alkotói szabadságot továbbra is fontosnak tartjuk.” A fesztivál keretében szlovák művészek és a magyar Mr. Zero alkotnak, a Széplak utcán (Obchodná), a Posta utcában (Poštová), a Kunyhó utcában (Búdkova), illetve a Szlovák Nemzeti Felkelés terén (Námestie SNP) készülnek a művek.
A Pozsonyi Street Art Fesztivál keretében készült el tavaly Közép-Európa legnagyobb street art műve a Kyjev Hotel falán.
A Lousy Aber fotográfus ötlete nyomán, tizenhét alpinista segítségével létrehozott mű az épület ablakainak meglévő mintázatával lép kapcsolatba. Mivel valószínűleg a hotel felújításáig látható marad, szándéka szerint felveti a kérdést az utcán járókban, hogy milyen legyen a hotel új homlokzata.
A fesztivál témájához kapcsolódóan koncertet is szerveznek a Szlovák Nemzeti Felkelés terén június 29-én 17 órakor.
„A Koncert az erőszak ellen egy spontán véleménynyilvánítás részünkről. Nem érdekünk tüntetést szervezni, csupán zenével és művészettel szeretnénk kifejezni tiltakozásunkat.” – olvasható a szervezők nyilatkozata a fesztivál hivatalos oldalán.
Forrás: dunszt.sk, borítófotó: Bratislava Street Art Festival