Két nappal a Backstreet Boys koncertje után egy másik amerikai banda lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában. Egy olyan együttes, melynek első albuma akkor jelent meg, mikor Nick Carter még meg sem született, és amelynek az összes eddigi tagjába nem voltak annyian szerelmesek, mint Kevinbe. A TOTO koncertjén jártam.
Az előjelek nem voltak a legkedvezőbbek. Ugyan nem számítottam tömegre (hisz a kaliforniai rockegyüttes állítólag népszerű Magyarországon, viszont egész más mértékben, mint bármelyik levitézlett fiúbanda), de arra sem, hogy az ülőhelyek felét fekete függöny takarja el, és egyedül a jobb oldali nézőtéren és persze a küzdőtéren jut hely a nézőknek.
A megfelezett nézőtér miatt a színpadot is áthelyezték a takarásban levő bal oldali lelátó elé.
Ráadásul ezen a kisebb színpadon a ZFG nevű banda kellett volna feltüzelje a lassan gyülekező közönséget, de olyan volt, mintha a nyolcvanas évekből csöppentek volna oda hosszú hajukkal, tapadós farmereikkel, és (ami igazából a gond) idegesítő fellépésükkel (leginkább a ripacskodó énekes volt irritáló), valamint felejthető dalaikkal.
Utólag derült ki, hogy egyik tagjuk a TOTO énekes-gitáros alapemberének, másikuk pedig a banda 2015-ben elhunyt basszerosának fia. Így már érthető, hogy lehetnek a TOTO előzenekara. Az átállás alatt jobban körbenéztem, főleg pocakos, kopaszodó férfiakat, nagymamakorú nőket láttam. Fiatalokból riasztóan keveset. A folyamatos jövés-menés sem kecsegtetett emlékezetes koncertélménnyel. A küzdőtér (melyben most nem voltak kiemelt állóhelyek) becsülettel megtelt,
de felébredt bennem a gyanú: mi van, ha valami nosztalgiakoncertre kerültem?
Hiszen a TOTO leghíresebb dalait jómagam is a Sláger Rádióból ismertem meg, talán a VH1-on is láthattam egy-két már akkor is ódivatúnak tűnő klipjüket, de erre nem vennék mérget. Hallottam én ugyan, hogy nagyon jók, de egy olyan 41 éves rockzenekar élő koncertje, amelyik a nyolcvanas évek elején volt a csúcson, mondhatni lutri.
A színpadkép is puritán maradt, a fekete leplek elé mindössze egy vászon került, amin egy földközpontú univerzum volt látható. Se füstgép, se kivetítő, semmi.
A dobos egy középen nyitott U-alakú plexifal mögött foglalt helyet, a közelében a ritmusszekció másik tagja, köztük az egy szem férfi vokalista. Ő viszont igazi multifunkciós tagja volt a csapatnak, ugyanis több rézfúvós hangszeren és szájharmonikán is játszott. Előttük két oldalt két szintetizátoros, középen pedig a basszusgitáros, a gitáros és az énekes volt látható.
Amit hallottam, az viszont gyorsan meggyőzött,
hogy a sok tagcserén átesett csupa férfiból álló TOTO nem haknizni érkezett hozzánk, hanem vérkomolyan veszik a koncertet. Jól szóltak, lelkesen, energikusan és hihetetlen profin játszottak, nekem pedig külön tetszett, hogy alkalmanként akár ketten-hárman (plusz a vokalista) is énekeltek.
Második daluk rögtön egyik legnagyobb slágerük volt, a Hold the Line, mellyel 1978-ban berobbantak a köztudatba.
Gyorsan kiviláglott, hogy az énekes-gitáros Steve Lukather a csapat vezére, leginkább ő kommunikált a közönséggel is. Jelenlegi énekesük pedig a világhírű filmzeneszerző, John Williams fia, Joseph Williams. A gitáralapú rock és a szintetizátoros zene remekül ötvöződött a dalaikban, a pörgősebb kezdőnótákat jól ellenpontozta az I Will Remember balladája vagy az instrumentális Jake to the Bone.
A koncert első részét egy újabb TOTO-örökzöld zárta, a Rosanna, melyet egy akusztikus blokk követett.
Itt vett le igazán a lábamról a színpad elejére települő csapat: a dögös lüktetésű Georgy Porgy után egy Michael Jackson-dal, a Human Nature szólalt meg, melynek egyik szerzője a TOTO-tag Steve Porcaro. Az I’ll Be Over You-ra annak idején sokan lassúzhattak, most talán épp ennél a dalnál kezdett mindenki a telefonjával világítani. A remekül sikerült akusztikus blokkot egy szintetizátorszóló vezette át a koncert utolsó harmadába.
Két dalt emelek ki ebből a részből. Egyik a David Lynch által rendezett Dűne (1984) című – egyszerre borzalmasan rossznak és lenyűgözően briliánsnak tartott – mozifilm egyik atmoszférateremtő, instrumentális zenéje (Desert Theme). Érdekesség, hogy épp most forog Magyarországon Frank Herbert regényének új filmes feldolgozása, melyet Denis Villeneuve (Szárnyas fejvadász 2049, Érkezés) rendez, a zenéjét pedig a veterán Hans Zimmer jegyzi. Jövő ősszel kiderül, melyik filmzene a sikerültebb. Egy Beatles-szerzemény is elhangzott a koncerten, ez pedig a While my Guitar Gently Weeps volt (lehet, hogy inkább itt világlottak fel a mobilok).
Zárásként az együttes védjegyévé vált Africa következett, ami igazi örömzenélésbe torkollt.
Az előzenekar újra megjelent, össznépi dzsemborivá alakult a koncert vége, megénekeltették a közönséget is, és volt egy talán túl hosszúra nyújtott kongaszóló is. Sokan meg sem várták a ráadást, elindultak a kijáratok felé. Pedig a Home of the Brave méltó lezárása volt ennek a budapesti koncertnek, mely megmutatta, hogy nem minden rockegyüttesen fog az idő, és hogy a TOTO univerzuma 2019-ben is egy érvényes, szerethető, (be)lakható világ.
TOTO: 40 Trips Around the Sun Tour, Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2019. június 27.
A fotókat az Artlasso készítette.
