Bödőcs Tibor regényrészlete

Anderzen Zolika 

És nehogy azt hidd, hogy én is vetítek itt neked, vagy hazudok! Én csak azt mondom, ami volt, meg ami van, nem azt, aminek lennie kéne. Én nem mesét mondok, arra is van itt emberünk, az Anderzen Zolika. Hajaj, az úgy hazudik, mint egy Jókai. Ha valaki azt meséli például, hogy evett egy szendvicset Balatonszentgyörgyön, ő egyből rákontráz. Azt mondja, hogy ő meg tegnap golfozott az amerikai elnökkel, a Donalddal, Szlovéniában, a Donald anyósáéknál, és akkora húst tettek a hamburgerbe, mint egy stoptábla, az aztán hamburger volt, mondja az Anderzen Zolika. Vagy ha megszólal a rádióban egy Santana-szám, a Zolika azt mondja, hogy ismeri ő a Santanát, tőle tanult gitározni Balatonberényben a Santana, mert egy kaposvári cigánygyerek volt, teknővájó famíliába született a Santana. Elvitte már a NASA a Marsra az Anderzenünket, ezt is előadta már, de majd máskor elmeséli részletesebben, mert most nem ér rá, jön érte a helikopter, viszi Miamiba motoros találkozóra, de lassan mozog, mert meglőtték múlt héten Afganisztánban a gerincét… mesélte, hogy minden oroszok Vlagyimirovicsa, az meg oda van a rétesért. Megszerette a tökös-mákost, mikor találkozott a Kicsivel. Akkor kóstolta meg először a Várkert Bazárban, és a Terus nénihez szokták hozni, mert a rétes frissen jó, azt nem lehet elküldeni, illetve lehet, de nem érdemes. Ha erre repül a Vlagyimir, leugrik ejtőernyővel a gépről, belakik, aztán viszik Bécsbe kvadokon, toronyiránt, a földutakon keresztül, porcukros szájjal, és ott száll vissza a repülőre a cár elvtárs. Azon már meg sem lepődtünk, amikor előadta a Zolika, hogy lakott náluk a Beatles is, hogy ott írták az Abbey Roadot a garázsukban. Egy egész télen át ott voltak. A fasza ki volt már a Beatleseknek. Nyugalmat akartak, és ők annyira nem is ittak, inkább csak valami bélyeget nyalogattak, és kismacskaként nyávogtak tőle. Nem hiszed el, hogy ilyeneket képes kitalálni. Ez is egy betegség, a nagyotmondás, a hárijánositisz, vagy nem tudom, hogy mondják. Előadja, hogy négyezer fekvőtámaszt csinált egyszer egy óra alatt, meg hat perc alatt tanult meg németül. Tényleg! Majd meglátod. És senki nem önti nyakon egy korsó sörrel, nem nyom az arcába két gombóc puncsos fagyit. Kellenek nekünk a mesék, úgy látszik.

Olyanokat tud mondani, szerintem ő már el is hiszi, annyira átéli. Például abból nem enged, hogy egyszer a régi pápa, a Vojtila is járt nála, mert a repülője meghibásodott a Második János Pálnak, mert ő volt a Vojtila, tudod? A János Pál nevet csak felvette. Vojtila volt a lánykori, vagy, hogy mondják, az érsekkori neve. Meghibásodott a pápa gépe, ki is gyulladt valahol Türje fölött, és ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani, és a Zolika épp kint volt a hegyen, és ott szállt le a gép a közelben, a Kecskeszarató Irtáson. Épp nézegette a Zolika, hogy áll a szőlő, mikor legyen a szüret, mit mondjon a sógorának, mert akkor annak is úgy kell kivenni szabadságot, ugye… hát egyszer csak azt látja, hogy a Vojtila kóstolgatja az otellót, és mutatja, hogy szerinte jöhet a szüret, de ő most inkább inni kér a tavalyiból, hogy vinó, vinó. Megkínáltam, azt mondja a Zolika, ne érje szó a ház elejét, mert én mindenkit behívok, megkínálok, ha pápa, ha nem pápa, behívom. Ivott is a jó öreg, ugye közös nyelv nem volt, de legalább egy jót hallgattak, illetve hát annyit tudtak elmondani minden pohár előtt, hogy lengyel magyar két jó barát, polák, vegier, dva bratanki, aztán hallgattak, és abban a hallgatásban minden benne volt, azt mondja a Zolika, de ha nem lett volna jelmezben, meg se ismeri, hogy ez a pápa.

És látszott a pápán, hogy belefáradt már az integetésbe meg a mosolygásba. Jólesett neki a római trón helyett kicsit egy fatuskón üldögélni. A testőrök meg közben vadul keresték, mintha a Jóisten napszemüvege veszett volna el. Csörtettek az akácosban, közeledtek csak egyre. Szóval meglépett tőlük az öreg, hogy egy kicsit maga lehessen. És kérdezte tőle az Anderzen Zolika, hogy van-e Isten, hogy ott fönn, és mutogatott az ég felé, hogy ott lakik-e valaki? Mutatta, hogy lakik-e, alszik-e, szakállas-e, mutatta a szakállat, hogy ül-e a felhőkön, vagy mit csinál, hogy angyalok, mutatta a szárnyaikat, hogy azok vannak-e, és mutatta, hogy az ördög, mutatta a szarvait, meg a rotyogó üstöket, mutatta a bográcsot, hogy vannak-e ilyen bográcsok, amikben a bűnösök párolódnak, de a pápa legyintett, hogy nem ez a lényeg, és a szívére mutatott, és kért még a szalonnából, és hozzá csípős paprikát ettek, jól megsózták a cumiparadicsomot, aztán a szarvaskolbászból is vágtak, meg még a ruszlit is betermelték, volt étvágya az öregnek, egy egész fej lilahagyma is elfogyott, azt is elrágta nagy kedvvel. És mikor megtalálták a testőrök a pápát, a földre teperték a Zolikát, de a pápa rájuk szólt, hogy stop, azok meg jól nevelt rottweilerekként elengedték, és keresztet rajzolt a homlokára a Zolikának a pápa, és megáldotta a prést, és már jöttek is a terepjárók, és kacsintott a János Pál, aztán elindultak. Még én vittem utána a pásztorbotot, meg adtam neki pár szem szilvát, azt mondja a Zolika. A repülő az kiégett, az ott maradt, de széthordta a nép egy hétvége alatt: disznóól, tápdaráló, tévéállvány, szecskavágó, fejőszék, kacsaitató lett belőle. Persze erről mindenki hallgat, a Zolika szerint, mert félnek, hogy elítélik őket lopásért. Ilyen a Zolika, pápákkal kvaterkázik, a Beatlesekkel viribel.

Borítófotó: Huszti István