Találkozások sorozata kíséri életünket. Ki ezért, ki azért érkezik hozzánk, és kapcsolódásaink valódi okait sokszor csak akkor értjük meg, amikor azok már nem is léteznek. Így gyűjtjük jó és rossz tapasztalatainkat, melyek alapvetően határozzák meg a soron következő kapcsolatunkban a másik emberhez való viszonyulásunkat.
Hogy mikor érkezik olyan valaki, aki mellett hosszan is lehorgonyoznánk, sosem tudhatjuk előre. És előfordulhat az is, hogy mire megérkezik, túl késő. Lehet, hogy addigra elfáradunk, és már nincs erőnk a kapcsolódáshoz. Egy ilyen alkalom története Alekszej Nyikolajevics Arbuzov Kései találkozás című darabja, melyet a budapesti Rózsavölgyi Szalonban láthatunk június eleje óta.
Jordán Tamás és Molnár Piroska lubickolnak a szanatóriumi orvos és páciens szerepében.
Az 1975-ben íródott mű Régimódi történet címen is ismert az orosz drámairodalomban, és Arbuzov lírai darabjai közé tartozik. Bár „rohanó világunk” bizonyosan igényli a színházi darabok rövidítését, a kétszer negyvenöt perc után azzal az érzéssel álltam fel a székemből, hogy én bizony még szívesen nézném őket akár még egyszer ennyi ideig is. A részletesebb kidolgozás talán azért is válna a mű előnyére, mert könnyebben fogadnánk el, hogy ez a szívünkhöz nagyon rövid idő alatt közel férkőző pár végül mégsem dönt egymás mellett, és elengedik a találkozásukban rejlő lehetőség kibontakozását.
Jól esik a néző szemének, ahogy a két – a szerepnek megfelelően – idős színész egymást segítve, egymásra támaszkodva játssza végig az előadást.
Az első perctől kezdve elhisszük nekik, hogy az életük során begyűjtött tapasztalataik lenyomatától már nehezen szabadulnak. Míg az orvosra inkább a melankólia, bosszankodás és az élet negatív szemlélete jellemző, addig Lígyija nem hagyja magát, igyekszik örülni minden pillanatnak, nála a felhők felett valóban mindig süt a nap. Életszeretetét próbálja minden áron átragasztani kezelőorvosára, aki gyakran kérdőre vonja a betegtársak által is értetlenkedve fogadott hajnali kiruccanásai, verselései, éneklései miatt.
Jelenetről jelenetre kerülnek egyre közelebb egymáshoz,
és időnkét kamaszos félénkséggel teszik fel a családi állapotukra, életkörülményeikre vonatkozó kérdéseket egymásnak. Kedves humoruk és a darab időnként váratlan fordulatai is arra késztetik a nézőt, hogy a pozitív végkifejletben reménykedjen, de azután egy ponton túl mégis úgy tűnik, hogy mindkét szereplő lelkén túl sok már a seb, az élet és a történelem erőteljesen rányomta bélyegét a lelkükre.
Hatásos rendezői ötlet, hogy a második felvonásban a temetőben zajló séta jelenetét a nézők között sétálva játsszák el, ettől még emberibbek és szerethetőbbek lesznek.
Személyes drámáik nem különlegesek, az őket ért veszteségek emberek sokaságával estek meg a történelem viharos századai vagy csupán az emberi élet során. De hiába Lígyija látszólagos örök optimizmusa, az együtt töltött idő és az orvos lassan szétfoszló mogorvasága, útjaik különválnak.
A Kései találkozás a világszínpadokat is meghódította, futott a Broadway-n, a Royal Shakespeare Company is játszotta, nálunk a Madách Színház, a József Attila Színház és több vidéki színház műsorán is szerepelt. Igazi örökzöld, amely kapcsolatainknak tart tükröt, és továbbgondolásra késztet.
A lelkünkig ér, mert Lígyija és Rogyion mi vagyunk, a találkozásaink által ejtett sebeinkkel és reményeinkkel együtt.
Alekszej Nyikolajevics Arbuzov: Kései találkozás. Rendezte: Sándor Pál. Játsszák: Molnár Piroska és Jordán Tamás. Rózsavölgyi Szalon, Budapest, 2019. július 4.
A fotókat Gordon Eszter készítette.
