Zabuföld
1.
Azért vagyunk ezen a világon, hogy valakinek tetsző
életet éljünk. Egy követőm épp jobban érzi magát
más videóit nézve. Kihunyt a várakozás, eltesz másnapra.
Leiratkozik, mert unalmasnak talál. Rettegek,
hogy eltűnök másokból, felcserélhető leszek.
Kiismernek, megtanulnak használni. Onnantól
kezdve akármikor tönkremehetek. A partnercégemmel
úgy beszélünk a célközönségemről, mint az érzéseimről.
Az emberek többnyire tudják milyennek kellene lenniük,
utána elfelejtenek olyanok lenni. Ezért kerülik a szemkontaktust,
és a feszült helyzeteket. Azt hiszik, indokuk van rá.
Sokan örülnek most, és jobb a kedvük nélkülem,
ami nem lenne baj, de boldoggá tehetném őket, és sokan
szomorúak, őket megvigasztalhatnám. Valamivel kevesebben
új dolgokat tanulnak, és nem tőlem tanulják.
Felébredek, azon jár az eszem, merre menjek,
mit csináljak, hogy történjen velem valami. Utána az,
hogy hogyan adjam elő. Kivel kössek szerződést,
a reklámbevételt miképp forgassam át magamba.
Ha felkerül egy új videó, arra gondolok,
valaki harcol helyettem egy darabig. Sztorizgat,
szórakoztat, humorizál. Sosem egy teleobjektívbe nézek,
az ott az összes magyar szempár. Mint varjak a friss vetést,
ellepnek éhesen.
2.
A szerhasználatom nem értenék: nem azért van rá szükségem,
mert ettől képes vagyok bármire, hanem mert a hatása alatt
elhiszem: képes vagyok rá.
Az apró megerősítéseket úgy fogadom, hogy közben
egyedül az látszódjon: nélkülük is az vagyok már,
aki épp a másik száján születik meg.
Szilárd tartás, semmi önhit. Csak annak a tudása, hogy ha
ehhez és ahhoz nyúlok, akkor azt megoldom, bármilyen
szempár döf át. Nem érezhetik úgy, a kegyeik elnyerése
felé törsz. Azon állapotba kell nyakig ereszkedniük,
ahol a státusz önmagáért tanúskodik. Nem elvárható, hogy egy
nép nevelje fel vezetőjét. Egy nő ne fiunknak, hanem
nekem legyen anyám. A hajtóerőt, amit törődésnek is csúfolhatnék,
úgy veszem magamhoz, hogy a végén senki se hiányolja,
vegye észre: belőle loptam ki. Mindig többet hagyok ott,
természetem nem inog: derűs, szellemes. Ha fáradozol,
arra mindenképp ügyelj, sose mondd, hogy fáradoztam.
Csak csináld, fokozz, ismételj.
3.
Változásban kell lenned. Elhinteni némi új,
kívánatos ingerenciát. A meglepetés legyen pozitív,
vagy domináns: válogasd meg gesztusaid.
Maradj meg annak, ami: „a megőrzés teremtés is egyben.”
A következő évad akkor lesz sikeres, ha a szükségletek
szerint leszel ugyanaz és más. Lemondtak rólad, meguntak?
Rossz arányokkal dolgoztál.
Izgalmas tájakon cérnaként bújtatom át magam.
Hullahoppozik a spuri, ez előtt a fura nevű izlandi
gleccser előtt, higgyétek el nekem, a zöldnek és
szürkének ez a négy árnyalata: békesség.
Arcomat letépi az északi szél.
Atacama-sivatag, éjjel. A sátorban vágom
a következő részt. Járkálok, kinézek, nézem
kamera nélkül, meztelenül, ameddig ellátok.
(Aphex Twin: Rhubarb) Ez, hogy itt-ott
sajátos íze van a hűvösnek, nyiss számlát
egy másfajta hűvösért, ez hülyeség.
Ami túl személyes, az hülyeség,
ez is hülyeség. Vannak, akik ügyesebben utaznak nálam!
Kirohanok a sátorból, a kavicsok felszabdalják a talpam,
nincs célom, rohanni jöttem, mégis kinézek egy olyan
nem is tudom milyen alakú sziklát, én annyira béna vagyok,
hogy még cél nélkül rohanni se tudok, és a pánik spirálozásával
egy időben jut eszembe: jó, most futok, nem mintha eltudnék,
de belefáradni, üvöltözni, fázni egyedül a sivatagban legalább
nem jár következményekkel. Okos fiatal vagyok,
aki következmények nélkül dühöng.
4.
Bérelt autóval járom Amerikát,
jobbik énem akármelyik motelben
kirághatja magát.
Este fehér massza csapódik mellém.
Félelem helyett tompa kíváncsisággal
előzgetem. Világos,
ha úgy tartja kedve, felöklel, esetleg mond
valami bölcset. Gomolyog egy ideig, felszívódik.
A nővéremtől tudom meg, mit láthattam.
A hanghordozásán érzem, nem hisz nekem.
Előveszem a kamerát. Elmesélni, hogy
láttam a molyembert, ezt így nem lehet.
Keresni kell olyanokat, akik szintén látták,
és találok. Bemutatom a legendát.
A megtekintések száma engem igazol.
5.
Nem csak beszélek róluk. Megmutatom, merre élhetnek,
a nyomukba eredek. Az esős időszak rövid,
most kell keresztezze utam egy mongol halálféreg.
Változik a hajó dőlésszöge. A japánok tonhalra, én egy
tizenöt méteres fókára lesem. Fúrja át a szennyes hullámokat feje.
A lány búgó hangon biztat, ilyenkor sír az ördögszalamandra.
Azt akarom, hogy most tegye. Tépjen szét egy jávorszarvast.
A jakutföldi hajnalban didergek, türelmetlenkedek.
6.
Szaporodnak a rant videók: tíz éve tevékeny
bloggerek munkáit használom fel, érdemtelenül
irányítom magamra a figyelmet és a kriptozoológusokról el.
Podcastet indítok a sértődékeny érintettek erre kapható
részével, a tudósokat útitársaimmá teszem.
Körülöttem nyerik vissza körvonalaik,
az egyiket a nézők különösen megkedvelik
lelkesedése, professzoros allűrjei miatt.
Állunk egy kanadai bércen, pára oson a jegenyék közt,
talán egy waheela. A kamera nincs bekapcsolva. Elmondja,
mennyire csodál, régen is velem kezdte a reggelt.
Friss hegyi levegő, a nadrágom körül matat. Átcikázik
fejemen a gondolat: ha nem áll le, agyonütöm, összevagdosom,
waheela-támadásnak fogom álcázni. De leáll,
elszégyelli magát.
Pityereg, áldozati pózol. Kéri, ne tegyem tönkre. Zsarolhatnám,
semmije sincs, hetek múlva elpárolog belőlem a harag,
a saigoni piacon igyekszem egy kting voar szarvát megszerezni,
vézna vadászokkal egyezkedem. Valami végső mocorog bennem,
megtörtént minden: most pihenj.
Borítófotó: 1.medium