A Marvel/Disney és a DC/Warner egy kaptafára készülő szuperhősfilmjei mellett üdítő kivételek voltak a 20th Century Fox X-Men-filmjei, amelyek a képregényekhez hűen, kellő komolysággal dolgozták fel a társadalmi-politikai kérdéseket feszegető történeteket. A 2016-ban bemutatott Apokalipszis azonban hatalmas csalódást okozott a rajongóknak többek között azért, mert inkább hasonlított egy komorabb Bosszúállók-filmre, semmint egy X-Menre.
A franchise-t, illetve a 20th Century Foxot felvásárolta a Disney, így pontot kellett tenni ennek a filmsorozatnak a végére. A Sötét Főnix hivatott lezárni egy közel 20 éves történetet.
A Simon Kinberg által írt és rendezett film jobban teljesít, mint az Apokalipszis, de még így is kisiklik, akár a fináléban a száguldó vonat.
Gyerekként hiába kaptam Superman– és Batman-képregényeket, nekem már akkor is inkább az X-Men-sorozat tetszett a legjobban, mert ebben ugyan minden hős valamilyen szinten szuperhős, de a mutánsoknak csak egy bizonyos emberfeletti képessége van, amelyet egyesítenie kell a többiekével. Tehát hiába különlegesek, testileg és lelkileg is sebezhető karakterekként szállnak szembe nemcsak szupergonoszokkal, hanem „fajtársaikkal” is, akik radikális nézeteket képviselnek, és veszélyeztetik a mutánsok és az emberek törékeny békéjét. Ezt a felnőttes, politikailag is érzékeny univerzumot Bryan Singer sikeresen adaptálta filmre a 2000-es évek elején: az X-Men: A kívülállók és az X-Men 2. remek színészekkel (Ian McKellen, Patrick Stewart, Hugh Jackman), átélhető történeteikkel és karaktereikkel, földhözragadt stílusukkal mára klasszikusokká váltak.
És hiába ejtett csorbát a franchise-on az elbaltázott 3. rész vagy a legfelkapottabb hős, Rozsomák eredettörténetét bemutató X-Men kezdetek: Farkas, Matthew Vaughn X-Men: Az elsőkje új életet lehelt a szériába. Az elsők A kívülállókhoz hasonlóan a döbbenetes auschwitzi képsorokkal és a kis Erik, azaz Magneto tragédiájával kezd, hogy később bemutassa: a megaláztatások miatt fasisztoid bosszúálló figurává vált Magnetónál és kvázi mentoránál, Sebastian Shaw-nál is vannak rosszabbak, mint például a hidegháborút tápláló, hataloméhes politikusok. Vaughn, mint kiderült, a 2. részként aposztrofált Az eljövendő múlt napjaival kívánta lezárni trilógiának tervezett történetét, azonban stúdiónyomásra az Apokalipszis lett a 3. epizód, ami minden tekintetben grandiózusabb akart lenni elődeinél. Ám az egy évvel később elkészült
Logan is megmutatta, hogy az X-Men ereje nem a nagy csatákban, hanem a mutánslét kérdéseinek bemutatásában rejlik.
Az Apokalipszis fiaskójából tanultak az alkotók, és Simon Kinberg (ő jegyzi író-producerként a széria epizódjainak jelentős hányadát) megkísérelte a Sötét Főnixet grandiózus látványfilm helyett valódi drámai történetté formálni. A legújabb X-Men tulajdonképpen a 2006-os 3. rész, Az ellenállás vége új változata, a Sötét Főnix alcímű képregényes sztori feldolgozása. A főszereplő az a Jean Grey, aki korábban Rozsomák és Scott szerelme volt, és Az eljövendő múlt napjai időcsavarjának köszönhetően elvileg megmenekült a „Sötét Főnix-fertőzéstől”.
Azonban senki sem kerülheti el a végzetét:
a fiatal Jean egy, a kilencvenes évek elején zajló X-csapat bevetésen hatalmas kozmikus energiát fékez meg az űrben, ez pedig látszólag kiüti. Hogy azután szinte teljesen épen járjon-keljen Xavier professzor akadémiáján, míg nem lassan-lassan betörnek agyába a professzor által elaltatott, traumatikus gyerekkori emlékei. Miután rájön a nagy élethazugságra, Jean érthető módon dühös lesz, és megöli az egyik csapattagot, aki történetesen az önkéntes száműzetésben élő Magneto számára is fontos volt. Ezért a szegény lányt, aki nem érti, mi történik vele, üldözőbe veszi a hadsereg, Magneto, Xavier és egy földönkívüli lényekből álló csapat is, ami vezetőjükkel, Vukkal (nem összekeverendő a magyar rajzfilmhős rókával) az élen a Sötét Főnix erejére pályázik.
Kétségtelen, hogy a képességével és családi traumáival küzdő Jean Grey potenciálisan izgalmas főhős.
Jean a leghatalmasabb erejű mutáns az X-csapatból, azonban mint azt már Az ellenállás végében is láthattuk, gyerekkorában nem tudta kontrollálni képességeit, így akaratlanul is megölte édesanyját. Ezért volt szükség a „kegyes hazugságra”, vagyis Xavier professzor közbenjárására, aki segített a lánynak feldolgozni vagy legalábbis elfeledni a gyerekkori tragédiát.
A lány életét a folyamatos küzdelem határozza meg. Két pólus között sodródik: gyilkos és hős, gonosz és jó, tömeggyilkos és az emberiség megmentője.
Xavier egy remek metaforával jellemzi Jean helyzetét. Ad a lánynak egy tollat, amivel lehet írni, de akár le is lehet döfni valakit, csak az egyén szándékától és persze érzelmi állapotától függ, mit tesz a rendelkezésére álló eszközökkel. Márpedig Jeant nem a képessége, nem is a sötét, kozmikus erő teszi veszélyessé, hanem a gyerekkori trauma, ami felülkerekedik a lányon. Simon Kinberg rendkívül jól építette Jean karakterét, ezért is nagy kár, hogy a cselekmény közepétől elkezd sikkadni a karakterdráma, és átadja helyét az akciónak.
Habár a képregények is egy kozmikus erőből vezetik le Jean pálfordulását, gonosszá válását, azonban Az ellenállás vége egyik pozitívuma az volt, hogy a Földön maradt, és Magneto mellett a Sötét Főnixet tette meg antagonistának. Igaz, a 2006-os X-Menben Jean elnagyolt karakter volt, és közel sem lett olyan jól bemutatva, mint a Sötét Főnixben.
Kinbergnek meg volt a lehetősége arra, hogy korrigálja korábbi hibáját
(Az ellenállás végét is ő írta), és ettől hajszálnyira volt. Azonban a film Vuk és csapata bevezetése miatt mégis kisiklik. Sophie Turner sem egy nagy színésznő, de neki a Trónok harcában pont az állt jól, hogy nem tudott játszani, hanem csak passzívan tűrte a megaláztatásokat, mivel karaktere (Sansa Stark) is így viselkedett a történet szerint. Turner ugyanezt csinálja Főnixként is: könnyes szemekkel, néha haragos tekintettel mered társaira, de még ez is jól áll neki, és passzol a karakterhez. Azonban Jessica Chastain gonosza teljesen hiteltelen, sablonos és felesleges antagonista. Érezhető, hogy Vuk és a D’Bari nevű idegen, alakváltó lények csak azért kerültek bele a történetbe, hogy ne kelljen egyik X-et sem igazi gonoszként bemutatni. Bátortalan húzás volt,
a Sötét Főnix önmagában is van olyan erős karakter, hogy elegendő lett volna drámai főgonosznak.
Hiszen Főnix/Jean a csapat tagja, Scott/Küklopsz szívszerelme, Xavier professzor kvázi lánya, minthogy Charles maga nevelte a mutánst a gyerekkori baleset után. Tehát ott a másik nagy dráma a sztoriban: Jean nemcsak vér szerinti családját, de a mutánsokat is megbántja és veszélyezteti, sokukat el is veszíti. Az ellenállás vége másik pozitívuma volt, hogy a nőbe szerelmes Rozsomáknak kellett végeznie Jeannel, hogy megszabadítsa őt az erőtől és traumáitól. A Sötét Főnixben viszont erőtlen Xavier, Scott, Magneto és Jean drámainak szánt konfrontációja.
Vukot a hatalomvágyon kívül semmi sem köti Jeanhez, így teljesen érdektelen minden közös jelenetük, beleértve grandiózusnak szánt összecsapásukat.
Mint már korábban taglaltam, az X-Men ereje abban rejlett, hogy mert komoly politikai, társadalmi és történelmi témákkal foglalkozni. A másság kérdése mindig is központi szerepet kapott az X-filmekben, de majdnem mindegyik történet erős szálakkal kötődött valamilyen történelmi korszakhoz (például Az elsők a hatvanas évekhez és a kubai rakétaválsághoz). Az Apokalipszis ezt szinte teljesen elhagyta, illetve csupán sablonos kiszólásokkal próbálta fenntartani az X-Men politikai kapcsolatait.
A Sötét Főnix az Apokalipszis által kitaposott úton halad, és nem nagyon foglalkozik azzal, hogy a sztori a kilencvenes évek elején játszódik.
Igen, benne van a történetben, hogy Jean elszabadulása után az amerikai elnök megvonja a bizalmat Xaviertől és mutánsaitól, valamint a csapat egyik tagjának halálát követően Bestia szembe fordul a professzorral, csak mert Charles túlságosan is sok kompromisszumot hozott politikai karrierje építése érdekében. Emiatt a James McAvoy által újfent remekül megformált professzor is lehetne izgalmasabb figura, azonban ő végső soron sajnos csak mellékszereplő, és egy idő után valóban érdekes és hiteles érvek helyett csak elcsépelt klisékkel próbálja meggyőzni Jeant.
Pedig a politikai szál még a sokak által gyűlölt Az ellenállás végében is izgalmasabb volt:
feltalálták a mutánsgéneket megsemmisítő, „normális emberré változtató” szérumot, és Magneto is fontos szerepet kapott a szert erőszakkal terjesztő karhatalom ellen folytatott küzdelemben. Az elsőkben és Az eljövendő múlt napjaiban kiváló Michael Fassbender azonban az Apokalipszis után a Sötét Főnixben sem tud mit kezdeni a karakterrel, és a Ian McKellen-féle radikális politikai aktivista, sőt terroristavezér helyett ebben a filmben Fassbender Magnetója csak egy traumatizált, személyes bosszú által hajtott egydimenziós antihős. Lehet, hogy ideje lesz átértékelni a toplisták alján szereplő Az ellenállás végét?
A Sötét Főnix sajnos csak az Apokalipszishez vagy a gyengébb Rozsomák-filmekhez (X-Men kezdetek, Farkas) képest sikerült jobban, azonban ez még nem erény.
Simon Kinberg tisztességesen levezényelte Jean történetét, közben azonban szépen elpárolgott belőle a dráma.
Így összességében megállapítható, hogy a közel 20 éves 20th Century Fox-féle X-Men-történetet nem sikerült méltó módon lezárni, pedig a Sötét Főnix-képregények ideális alapanyagok voltak. Úgy tűnik, Hollywood nem tud megbirkózni a Sötét Főnixszel, és joggal kételkedhetünk, hogy az X-Men-sorozatot a Disney égisze alatt újrakezdő Marvel Studios fel tud nőni egy új X-széria megalkotásának feladatához. Talán a szuperhősfilm műfajciklusának ez a sorsa, hogy minden egy kaptafára készüljön, majd a közönség telítődése után hamvába haljon, hogy utána főnixmadár módjára, megújulva támadhasson fel.
X-Men: Sötét Főnix (Dark Phoenix), 2019. Írta és rendezte: Simon Kinberg. Szereplők: Sophie Turner, Jennifer Lawrence, James McAvoy, Jessica Chastain, Tye Sheridan, Michael Fassbender, Nicholas Hoult, Alexandra Shipp, Evan Peters. Forgalmazó: Fórum Hungary.
