Mikor az ember abban a ritka és kitüntetett helyzetben van, hogy egy nyugati irodalmi fesztiválra utazik, hajlamos mindent derűsebb színben látni. Kint magasabb az életszínvonal, látszólag kedvesebbek az emberek, olajozottabb a szervezés és persze különlegesek az ételek. Végre kiszabadulhat a hazai politika és közélet fojtogató légköréből, és a háta mögött hagyhatja a problematikus kulturális viszonyokat.
Ez történt velem is a 2019. június 13. és 16. között lezajlott, idén ötvenedik alkalommal megrendezett rotterdami Poetry International költészeti fesztiválon, ahol
egy nemzetközi csapat részeként kortárs irodalmi felolvasásokon, beszélgetéseken és workshopokon vettem részt, és számos új és izgalmas impulzus ért.
Nem volna szerencsés azonban, ha nem látnék rá saját privilegizált helyzetemre, és a külföldi viszonyokat ünnepelve a szerényebb otthoni lehetőségekről lekicsinylően nyilatkoznék. Ezért megpróbálok azokra a tényekre fókuszálni, melyek alapján objektíve leírható a fesztivál valós volumene és karaktere.
A Poetry International Festival létrejöttét annak a rotterdami székhelyű Poetry International Foundationnek köszönheti, mely számos nemzetközi szervezetet foglal magába, és amelynek célja, hogy világszerte népszerűsítse a minőségi holland és külföldi költészetet, támogassa a lírafordítást, a tudás országok közti áramlását, valamint egy széles körű olvasóbázis kiépítését. A Poetry International fő tevékenységei közé tartozik, hogy minden évben megszervezi a Poetry International Festivalt, fenntartja és frissíti a szervezet hivatalos honlapját, és lebonyolítja a National Poetry Day-t, azaz a holland Költészet Napját. A fesztivált Adriaan van der Staay és Martin Mooij 1970-ben hívta életre a londoni Poetry International Festival mintájára, és már az első évben olyan neves alkotókat láttak vendégül, mint a lengyel Zbigniew Herbert vagy az osztrák Ernst Jandl.
Mooij 1996-ig, huszonhat éven keresztül igazgatta a fesztivált, majd átadta a helyét Tatjana Daannak, akit 2003-ban Bas Kwakman követett.
Az alapítvány részt vesz fontos oktatási projektekben és költészeti díjak kuratóriumi munkájában is. Az elmúlt ötven évben számos együttműködést valósítottak meg,
mint például a rotterdami köztisztasági vállalattal 1987-ben indított „The Poem is a Message” névre hallgató projekt, melynek keretében városszerte verssorok kerültek a kukásautók oldalára. 1997-ben megtartották az első rotterdami Gyerekvers Fesztivált, 2000-ben pedig útnak indították a holland Költészet Napját, és bevezették a koszorús költő intézményét. A holland Költészet Napja minden évben saját díjat ad át, és friss versantológiával is jelentkezik.
A Poetry International Festival honlapja 2002-ben indult, és az archívum digitalizálása folyamatosan zajlik. A nemzetközi szerkesztőcsapat rendszeresen aktuális hírekkel, beszámolókkal, tudományos cikkekkel, kéziratokkal, hang- és filmfelvételekkel, interjúkkal és hasznos linkekkel frissíti az adatbázist.
De a legfontosabb, hogy eredeti nyelven és hollandra fordítva közre adják annak a több száz kortárs költőnek a verseit, akik a fesztivál meghívottjaiként szerepeltek.
Magyarországról jelenleg Petri György (1986), Kántor Péter (1987), Tandori Dezső (1997), Kemény István (1999), Tolnai Ottó (2001), Kukorelly Endre (2001), Várady Szabolcs (2008), valamint az én idén fölkerült verseim olvashatóak a honlapon. Az angol fordítást Baczoni Márk, a hollandot pedig Alföldy Mari készítette. Ezúton is hálásan köszönöm nekik a munkát. Egyszóval érdemes rápillantani a honlapra, ahol az archívumban gyakorlatilag fent van a fesztivál elmúlt ötven éve.
Idén az eseményre 17 országból 23 költőt hívtak meg,
így Hollandián, Belgiumon, Németországon, Oroszországon és az USA-n kívül képviseltette magát a Dominikai Köztársaság, Trinidad és Tobago, Haiti, Zambia, Kongo, Dél-Afrika, Kuwait, Peru, Chile, Kína, Japán és Magyarország is.
A fesztiválon számos generáció színpadra lépett, a legfiatalabb szerző az 1993-as születésű, dél-afrikai Koleka Putuma volt, míg a legidősebb az idén 85 éves, holland Judith Herzberg.
Sztárfellépőkből sem volt hiány, csak az USA-ból három nagyágyút hívtak meg:
a Rape Joke című, poszt-metoo verséről világszerte elhíresült Twitter-fenomént, Patricia Lockwoodot, az 1960-as években indult amerikai, avantgárd költői csoportosulás és folyóirat, a Language Poets alapító tagját, Charles Bernsteint, valamint a második afroamerikaiként Pulitzer-díjat nyert Rita Dove-ot. De komoly nemzetközi hírnévnek örvendenek az orosz Galina Rymboe, a holland Lieke Marsman és a Dél-Afrikából érkező, afrikaans nyelven hagyományos és performatív költőként egyaránt alkotó Antjie Krog is.
A fesztiválnak huszonhárom év elteltével ismét a Rotterdam belvárosában található De Doelen koncertközpont adott otthont (1996-ban ugyanis az esemény elköltözött a Rotterdami Városi Színházba), de ezen kívül is számos helyszínen zajlottak az események.
A fesztivál idei mottója a „What happened to the future” volt, vagyis a jövő a múlt tükrében,
és ez a laza tematikus keret szabad mozgásteret biztosított a szövegeknek. Ennek jegyében az első esti program közös versfelolvasással indult egy, körülbelül a MÜPA nagyterméhez hasonló méretű, határozottan korszerűnek tűnő koncerthelyszínen, ahol mind a huszonnégy költő egy-egy verset olvasott föl saját anyanyelvén, miközben az angol és a holland fordításokat projektorral kivetítették. A performanszköltők előadásait a Metropole Orkest nagyzenekara kísérte.
A felolvasást követően, az esemény fénypontjaként színpadra léptek a legendás The Last Poets tagjai, akiket 1968-as, harlemi indulásuk óta az egyik legbefolyásosabb afroamerikai emberi jogi és kulturális mozgalomként tartanak számon az USA-ban.
De csak a második napon vált igazán sűrűvé a program.
Hat helyszínen szimultán zajlottak a fordítói workshopok arab, spanyol, német és angol nyelvből, valamint a szólásszabadság témakörében rendezett Speaking Your Truth című foglalkozás a The Last Poets-szel és a különböző kreatív írás műhelyek. A nagyteremben már délelőtt elkezdődött a slamdöntő, hogy az ebédszünetet és a sziesztát követően, délután fél öttől egymást érjék a meghívott költők egyéni felolvasásai.
Itt a fesztivál kérésére lefordított verseinket adtuk elő angol és holland felirattal, és ez számított az egyéni programok legfontosabbikának,
hiszen teltházas közönség előtt egy-egy szerzőnek akár tizenöt-húsz perc is rendelkezésre állt, hogy bemutatkozzon. A felolvasásokat különböző zenés, táncos performanszok és koncertek tagolták: fellépett többek között a belga Charlotte Adigéry is, akire most a nemzetközi, avantgárd zenei színtéren is komoly figyelem irányul, de volt flamenco bemutató és alternatív tangóharmonika-koncert is.
A felolvasásokat díjátadók követték. Kihirdették például a De Grote Poëzieprijs nagydíját, ami a legnagyobb költészetért járó elismerés Hollandiában – idén alapították, és az átadást megelőző év legjobb verseskötetének ítélik oda, melynek szerzője 25.000 Eurós díjazásban részesül. Ez több mint négyszerese a hazai, így is igen bőkezű Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjnak.
Idén az 1983-as, belgiumi születésű Radna Fabias nyerte el a díjat, aki láthatóan eléggé megilletődött a hír hallatán.
Fontos helyszínnek számított még a szintén a De Dolen épületében fölállított Foyer Podium: itt zajlottak a panelbeszélgetések a holland és nemzetközi költészet jelenéről és jövőjéről. A viták olyan progresszív témákra fókuszáltak, mint a Future is Female, mely a kortárs költészeti gyakorlat feminista kritikáját adta, a Future is Translated, ami a nemzetközi lírafordítás mai tendenciáit vizsgálta, vagy a Future is Artificial, mely a mesterséges intelligencia vagy tágabban a digitalitás és a költészet viszonyát járta körbe. Az utóbbi beszélgetésen a fesztiválszervezők felkérésére én is részt vettem, jóllehet némileg avatatlanul. Rajtam kívül Saysaka Osaki, japán költőnő szerepelt még a programban, valamint két huszonéves, holland képzőművész lány, akik mellesleg matematikát is tanulnak, és
chatbotokat programoznak be, hogy azok mesterséges intelligencia segítségével versben kommunikáljanak egymással.
A projektet egy kiállításon is bemutatták a helyi műcsarnokban. De a programok különböző szabadtéri helyszínekre is kitelepültek: ilyen volt a Poetry Park és a Poetry On The Block – utóbbi, úgy képzelem, egyfajta verses idegenvezetés lehetett Rotterdam belvárosában, de csak találgatok, mert ezeken már nem volt energiám részt venni. Annál is inkább, mert az esti programok után a helyszín kávézójában, a Studióban folytatódott a buli hajnalig tartó open mic-kal és dj-szettekkel.
Charles Bernsteinnel és Patricia Lockwooddal személyesen is megismerkedtem,
nyilván velük tudtam a legkönnyebben angolul beszélni. Charles beszámolt magyarországi élményeiről, melyekben akkor volt része, mikor Szőcs Gézától 2015-ben átvehette a Janus Pannonius díjat. Azt mondta, tudja, hogy zűrösek a magyar politikai viszonyok, de ezek a magyar költők neki kifejezetten szimpatikusnak tűntek. Persze az ember elfogult, mikor díjat adnak neki – fűzte hozzá mosolyogva.
Patricia Lokcwooddal napokig tartó kocsmázásba és beszélgetésbe bonyolódtunk. Több, nemrégiben megjelent könyvet is ajánlott,
például C. A. Conradtól a The Book of Franket, Jean Valentine-tól az Adore in the Mountains-t és Maggie Nelsontól a Bluets-t. De mutatott verseket Hera Lindsay-től, Mary Ruefle-től, Jos Charles-tól, Anne Boyertől, Ada Limontól, Patricia Smith-től, Evie Shockley-től, Eileen Myles-tól és Emily Berry-től is. Személyes kedvencem Brigit Pegeen Kelly Song című verse. Mindenképp ajánlom, iszonyú erős.
Patricia Lockwood a Twitteren lett híres, itt találta meg irodalmi ügynöke is.
Naponta többször posztol, ami, belegondolva az ezzel járó állandó készültségbe, elviselhetetlen teher lehet, de az tény, hogy ennek köszönhetően minden héten egy másik városban, másik kontinensen lép fel. Csak a számok kedvéért: a Rape Joke című verse megjelenésekor 100.000 lájkot kapott a Facebookon. Konkrétan kiröhögött, amikor meg mertem említeni, hogy nem vagyok fent sem Instagramon, sem Twitteren.
A verseit olyan színpadi karizmával olvassa föl, ami egy standupost vagy egy színészt is megszégyenítene. De ez nem csak rá, hanem majdnem az összes itt fellépő költőre igaz.
Rotterdamnak jelenleg muszlim polgármestere van (Ahmed Aboutaleb), aki saját bevallása szerint rendkívül fontosnak tartja a költészetet, ezért kiemelten támogatja a fesztivált, tartalmilag viszont egyáltalán nem szól bele (vesd össze: átpolitizált irodalom). Az esemény szó szerint mindenhol ki volt plakátolva a városban: utcai hirdetőtáblákon, zászlókon, könyvesboltok kirakatában. Vannak, akik negyven éve, gyakorlatilag másodállásban dolgoznak a Poetry Internationalnek, és innen mennek nyugdíjba, sokan közülük pedig önkéntesek.
A fesztivál a város identitásának része.
A fesztivál idén új vezetőt választott: Bas Kwakmant 2019-ben Inez Boogaarts követi az igazgatói székben, aki a helyiek elmondása szerint a konzervatívabb elődjéhez képest a nyitottság politikáját képviseli, amennyiben a hagyományos, írott költészeten kívül a performanszköltők és a slammerek iránt is aktív érdeklődést mutat, ezzel is színesíteni, fiatalítani kívánja a fesztivál arculatát és programját.
Tehát a performativitás mint trend a nemzetközi színtéren még mindig tetten érhető – az elmúlt évtizedben mit sem veszített népszerűségéből.
Ezt – csakúgy, mint nálunk – vannak, akik kifejezetten üdvözlik, és olyanok is, akik rosszallóan veszik tudomásul. Az írott és előadott költészet közötti, leginkább meddőnek tűnő polémia nemcsak magyar sajátosság. A fesztivál szabadelvűségét mutatja tehát, hogy ugyanúgy jelen voltak feminista, queer és színes bőrű fellépők, mint slam poetry és performanszművészek. A huszonhárom költőből legalább hét valamilyen zenés vagy hangköltészeti műsort mutatott be. Ilyen volt például a német Ulrike Almut Sanidng, illetve a zambiai Kayo Chingonyi, aki a Mobb Deep egykori rapperének, a nemrégiben elhunyt Prodigy-nek címezte spoken word előadását. Vagy a congói-osztrák Fiston Mwanza Mujila, aki Kaku nevű, állítólag matuzsálemi kort megélt és mitikus hőssé avanzsált nagyapjához írt hangköltészeti ódát.
De nemcsak spoken word- vagy slamelőadásokat láthattunk, hanem kortárs versoperákat is kórussal, nagyzenekarral, mindezt a legmagasabb színvonalon kivitelezve. A dél-afrikai Antije Krog egy komplett oratóriumot rittyentett a klímaváltozáshoz, ami egy, stílusában a Juhász Ferenc-i népi szürrealizmus poétikájához hasonló, hosszú vers zenére előadott változatát jelentette.
Egyszóval lenyűgözőek voltak a léptékek és a nyitottság.
Általában véve profizmus és odafigyelés övezett végig. A négy nap alatt csak nekem öt programot szerveztek, felkerültek a honlapra az angolra és hollandra fordított verseink, és Daan Doesborgh többünkkel podcastet is készített, ahol ismét felolvastunk és beszélgettünk. Lefotóztak minket a fesztivál archívumába, a szövegeink részleteit pedig – ez engem is eléggé meglepett – vászontáskákra nyomtatták.
És akkor itt következhetne egy hosszas okfejtés a kapitalizmus fék nélküli térnyeréséről, az irodalom termékké silányításáról,
a kolonialista látszatbűntudatba csomagolt opportunizmusáról, és persze arról, hogy a gyarmatoknak mennyi szörnyűséget kellett kiállniuk, hogy Hollandia ma ott tartson gazdaságilag és kulturálisan, ahol. Tudjuk, mennyit. De ha már ez a beszámoló viszonylag objektívre sikerült, most hadd legyek mégis mérsékelten elfogult, és hadd fejezzem ki örömömet azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen színes és minden szempontból világszínvonalú irodalmi fesztiválon vehettem részt.
50. Poetry International Festival Rotterdam, Rotterdam, 2019. június 13–16.
A fotókat Hielke Grootendorst készítette.
