Tízéves fennállásának évfordulóját ünnepli az Apey and The Pea szeptember 19-én a Budapest Parkban. A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató-győztes, Fonogram-díjas magyar trió olyan helyekre jutott el, amiről metál zenekarként álmodni sem mertek volna. Legújabb lemezük, a HEX óriási sikert, szakmai elismerést hozott, de presztízs mellett számukra a rajongók a legfontosabbak. Következő Budapest Parkos koncertjük után húznak egy vonalat, és nagyon új fejezetet nyitnak a zenekar történetében. Áron András „Apey”-val, Prepelicza Zoltánnal és Makai Lászlóval beszélgettünk a banda múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
KULTer.hu: Az évforduló közeledtével néha belegondoltok, hogy tíz év alatt honnan hová jutottatok el? Volt olyan, hogy egymásra néztetek elismerő tekintettel, felidézve a nehezebb kezdetet és a későbbi sikereket?
Áron András Apey: Abszolút! Folyamatosan nosztalgiázunk, mindig vannak olyan momentumok, amiket újra átcincálunk. Ilyen például az első A38-as bulink a Hellish című lemez után, ami nagy sikert aratott, utána össze is borultunk a színpadon a fiúkkal. Aztán a Sziget-nagyszínpad, amit a Nagy-Szín-Pad! megnyerésével értünk el, meg persze a Fonogram-díj. Ezekkel az eredményekkel egyáltalán nem kalkuláltunk, maguktól jöttek, nem is kerestük őket. A közönségnek és nagyon sok embernek a segítségével sikerült eljutni ezekhez a pontokhoz.
KULTer.hu: A Nagy-Szín-Pad! megnyerése milyen változásokat hozott a zenekar életében?
Prepelicza Zoltán: Nagyképűek lettünk, főleg Laci… (nevet) Nem, dehogy – ugyanazok maradtunk, kicsit lendített a zenekaron, de leginkább az volt a hatása, hogy a szakmán belül most már tényleg mindenki megismert minket. Egy pici közönséget azért vonzottunk ezzel, de itt leginkább a presztízs volt a lényeg. Feltettük az i-re a pontot!
Makai László: Meg azért induljunk ki abból, hogy amikor megkaptuk ezt a lehetőséget, győzködnünk kellett egymást, hogy vállaljuk el, vagy ne vállaljuk el. Én először azt mondtam, hogy lehet, hogy ki kéne próbálni. Aztán elkezdték nekünk mondogatni, hogy nyerni lehet mondjuk egy Sziget-nagyszínpadot.
És ott volt a groningeni showcase, ahová két magyar zenekarral kijutottunk, ami nekem személyesen régi, nagy álmom volt.
Legyünk őszinték, ez egy magyar zenekarnak iszonyú nagy kiugrási lehetőség. Meg persze a Strand, a Volt és a Sziget Fesztivál nagyszínpada. Aztán végül megnyertük, és kiderült, hogy ezeken a színpadokon fogunk fellépni egyetlen metál zenekarként! Előtte nem is tudtam, hogy mi az a Nagy-Szín-Pad! – „Akvárium-kisterem, majd, ha továbbjuttok, a NagyHallban léphettek fel. Semmi playback, csak nyomtok egy bulit” – mondták. Amikor jött a hír, hogy benne vagyunk az első háromban, arra azért titkon számítottam, de amikor kimondták a nevünket, hogy megnyertük, alig hittem el. Ezeken a rendezvényeken ott leszünk? Szóval nyilvánvalóan hozzájárult, hogy az Apey and the Pea két-három lépcsőt előre lépjen. A presztízs és az ázsió nőtt ezáltal.
KULTer.hu: Elérkeztünk a tízéves évfordulótokhoz, amit szeptember 19-én meg is ünnepeltek a Budapest Parkban a Stubborn és a Shell Beach társaságában. Ez lesz az első headliner bulitok a Parkban – korábban az AWS-sel léptetek fel közösen. Ilyenkor muszáj megkérdeznem, hogy lesz-e valami szokatlan, valami különlegesség, ami meglepetésként szolgálhat a közönségeteknek? Vagy egyfajta visszaemlékezés az elmúlt évtizedre?
Á. A. A.: Valamilyen szinten egy visszaemlékezés, de inkább egy tisztelgés ennek az elmúlt 10-11 évnek, amióta aktívak vagyunk.
Az egész estés költségvetésünket visszafordítottuk egy hatalmas mínuszba, annyi tüzet, fénytechnikát és látványelemet béreltünk.
Persze nem lesznek a headliner zenekarokra jellemző trükkök, de azért látványilagban rendesen odarakunk. Egy korszaknak az abszolút lezárása ez az este.
M. L.: Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az old school fanoknak sok mindennel fogunk kedvezni. Ők azok, akik az eleje óta követnek minket, és mára már talán nem annyira szeretik az zenénket, amit totálisan megértek, a HEX már nekik nagyon metál lehet.
Nem lövöm le a meglepetéseket, de imádni fogják.
KULTer.hu: Hogyan látjátok manapság a metál szubkultúra helyzetét Magyarországon?
Á. A. A.: Hát mindenképpen kevesebb zenekar van az előző generációhoz képest, amiben mi nőttünk fel. Picikét átalakultak a stílusok meg a névjegyek is persze. Abból, amiben mi evezünk, szerintem hiánycikk van itthon. A modernebb stílusok dominálnak, de ez világszerte mindenhol így történik most. Nagyon sokan járnak koncertre szerintem, csak inkább az van, hogy kevesebb az opció a zenekarválasztásban.
P. Z.: Igen, azért leginkább az van, hogy az elmúlt időszakban sorra szűnt meg négy-öt olyan nagy zenekar, akik már évek óta nyomták, még mielőtt mi megalakultunk.
Most már csak mi meg pár zenekar képviseljük ezt a picit old schoolabb vonalból táplálkozó egyveleget.
Nem az a matekmetálos modell, hogy jön egy ordítós rész, aztán egy jó nagy refrénéneklés. Nekünk ez annyira nem a világunk, kicsit az ősibb vonalat éljük. Eredetibb hangzás a felvételen, inkább megmaradunk a gitárládáknál, még ha nehéz is cipelni őket, meg sokszor elromlanak. Mi ezt képviseljük a zenék mellett is.
KULTer.hu: Az elmúlt hetekben nagyon sok régi, akár tízéves képet posztoltatok a zenekarról. A legtöbb az R33 stúdiójában készült. Milyen emlékek fűződnek a kezdeti időszakhoz?
M. L.: Hát, amire emlékszünk…
Á. A. A.: Az R33 mindenképp az alap DNS-e volt a zenekarnak, onnan nőttünk ki. Sajnos azóta már bezárták a vágóhíd gyártelepet, de az első három lemezünket ott írtuk, ott ücsörögtünk a telepen tervezgetve a jövőt. Nagyon rossz élmény volt onnan eljönni.
P. Z.: A HEX-et is ott írtuk, de már nem ott vettük fel.
KULTer.hu: Mit gondoltok a hazai próbatermek helyzetéről, a Hangfoglaló Program lesújtó eredményű kutatásáról? Ti milyen nehézségbe ütköztetek például a költözéskor?
Á. A. A.: Nagyon kevés próbaterem van Budapesten. Nehéz volt találni egyet, de azért vannak olyan barátaink, akik segítettek, és úgy kerültünk ide a Budafoki útra két éve.
P. Z.: Én is imádom, sokkal komfortosabb. Ez egy rendkívül prémium próbateremnek számít szerintem.
Ennél csak az lehet feljebb, ahol mondjuk a Quimby próbál. Nagyon sok olyan próbaterem van, ami dohos pincehelyiség, beázik, penészes, nincs ablak, nincs WC, nincs semmi.
Mi évekig próbáltunk Zuglóban, ahol állandóan rettenet húgyszag volt. Néha csőtörés után raklapokon kellett szökdelni. A legrosszabb, ha nincs természetes fény. Szerencsére a kapcsolatainkon keresztül sikerült egy normálisabb termet találni.
M. L.: Egy idő után az ember megpróbál a profizmusra törekedni. Sok időt töltünk itt; mivel dobot tanítok, én még többet. Próbálunk, gyakorlunk a helyen – életünk szerves részét képezi.
Muszáj megteremteni egy komfortos körülményt, ne legyen olyan, hogy le van törve a WC, és nem tudom kiküldeni a tanítványomat, amikor pisilnie kell.
Azért ez már para. Azt gondolom, hogy ha egy zenekar egy idő után X lépcsőt meglép, akkor muszáj, hogy legalább egy kicsit otthonosabbak legyenek a körülmények.
KULTer.hu: A koncert után összeültök stúdiózni új anyagokkal esetleg? Elterveztétek már a közeljövőt?
Á. A. A.: Ezt a 10-11 évet magunk mögött hagyjuk a szeptember 19-i parkos buli után, aztán húzunk egy nagyon erős vonalat. Most még nem akarom lelőni, miről van szó. Egy totál új fejezetet nyitunk a zenekar történetében. Hó végére kiderül!
M. L.: Meglepetés! Ez a legjobb szó rá!
Á. A. A.: Emellett meg dolgozunk az új lemezen, ami 2020 szeptember végén fog megjelenni. Az lesz a címe, hogy Lazarus, januárban fogjuk felvenni.
Remélhetőleg április-május környékén az első kislemez és a hozzá tartozó videóklip is kikerül.
Októberben 13 állomásos klubturnéra indulunk a Stubborn-nal. Viszont most több mint fél évig nem játszunk – jövőre fogunk legközelebb színpadra állni.
A borítófotót Bodnár Dávid készítette.
