Fennállásának 50 éves jubileumát ünnepli idén a szolnoki filmfesztivál, mely 2018-ban új nevet vett fel, tisztelegve a magyar születésű, Oscar-díjas Trauner Sándor látványtervező előtt. Az Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál néven folytatódó rendezvény 2019. október 15-től 6 napon át várja a filmek szerelmeseit Szolnokon, a TISZApART Moziban.
A fél évszázados múltra visszatekintő fesztivál idén a tudományos és diákfilmek mellett 10 alkotást mutat be az európai nagyjátékfilmes szekció versenyprogramjában. A szervezők célja szerint látványban gazdag és értékes alkotások láthatók majd, amelyek a szakmán kívül a közönségnek is érdekesek.
A kortárs európai mozik legjobbjait kínáló vetítési program keretében több koprodukciós alkotást mutatnak be,
továbbá történelmi és kosztümös filmek, valamint egy izgalmas magyar krimi is terítékre kerül.
Az egész estés versenymezőny legjobbjairól nemzetközi zsűri dönt majd:
Olivier Gerard, francia filmrendező és író, Gárdonyi László, több mint 50 magyar produkció, többek között az Egészséges erotika díszlettervezője, és a Svédországban élő Borbás István, aki számos reklám, illetve rövidfilm mellett két Roy Andersson-filmet is fényképezett.
Olivier Gerard, Gárdonyi László és Borbás István október 16-án, 17-én és 18-án 14 órától mesterkurzust tart.
A 10 filmből Csehország 2 történelmi filmmel képviselteti magát: egy sportdrámával, Az elárult arannyal, ami a német megszállás alatt kezdődik, és a szovjet megszállás éveiben csúcsosodik ki, valamint a kommunista elnyomás ellen küzdő ország jelképévé váló egyetemista, Jan Palach utolsó hónapjait feldolgozó életrajzi művel. Ausztria szintén 2 kosztümös alkotással versenyez a programban: a Németországgal közös, Robert Seethaler nemzetközi bestselleréből készült, A trafikossal, és egy évtizedeken átívelő, egy fekete rabszolgafiú életéről szóló luxemburgi koprodukcióval.
A 45 évet felölelő lengyel családi történet, A főlakáj, ugyancsak a történelmi darabok közé tartozik, a napjainkban játszódó olasz Sole-ban pedig a terhes Lena egy család sorsát változtathatja meg gyökeresen. A tavaly Cannes-ban szereplő, argentin-spanyol Angyal egy megtörtént bűnügyet dolgoz fel, míg
a magyar Fargóként is emlegetett Valan egy erdélyi bányaváros sötét rejtélyeit boncolgatja.
A 3-as szám két produkcióban is fontos szerepet játszik: a fekete-fehér Nyomasztó Csend 3 különböző aspektusból közelíti meg egy testvérpár kapcsolatát, a Mamonga hősei pedig 3 különböző helyszínen, Boszniában, Montenegróban és Szerbiában küzdenek meg döntéseik következményeivel.
A fesztivál díjátadóját 2019. október 19-én rendezik, a zsűri ekkor adja át az Alexandre Trauner-díjakat, melyekkel a világ filmes versenyeinek szempontjait gazdagítva a legjobb látványt nyújtó filmalkotásokat ismerik el.
Borítófotó: Sole