Kujbus János képein rendszerint kiüresedett, színpadiasan pózoló emberalakok tűnnek fel tájidegen elemként egy kiállítótérben vagy a természeti környezetet díszletszerűen megidéző közegbe helyezve. A figurák tájidegen volta rendre a képi tér szimulákrum jellegére hívja fel a figyelmet, miközben szatirikusan utal szerepeink konstruáltságára.
Kujbus János a divatmagazinok és bulvárlapok arcaiból, képkivágásaiból, a popkultúra jellegzetes jelenségeiből kiindulva dolgozik, a figurákat fotók alapján, többnyire olajjal festi meg, de a színeket megváltoztatja, rendszerint a szélsőségek irányába mozdítja el, az árnyalatok számát és az egyéb részleteket redukálja. Elemez, tervez, majd az elgondolt környezetbe helyezi alakjait, melyek többnyire magányosnak tűnnek, még akkor is, ha a képen nincsenek egyedül.
A b24 Galéria kékre festett terében monumentálisnak ható képek sűrűn követik egymást, még így is, hogy a nagyobb művek saját falat kaptak.
A galéria bejáratával szemben elhelyezett Páternoszter (2015) című festmény is nagyobb üres felületre kívánkozna. A munka előteréből hátra pillantó hipszter figura mögött különböző minőségű színsávok váltják egymást, izgalmas feszültséget generálva a rózsaszín árnyalataiban úszó, de egy patakszerű sávval megtört térrész és a geometrikusan zárt, elnyújtott panorámakép között, amely felülről egy égboltot idéző, de más szintet sejtető sötétkék sávba torkoll. A leginkább zavarba ejtő azonban az a mozzanat, hogy a középtérben egy lovas nő kettémetszve, a kép két végén tűnik fel, kiélezve a térbeli viszonyok bizonytalanságának kérdését, melyre a sokjelenésű (emelő, személyfelvonó, miatyánk) transzcendens távlatot ironizáló cím is utal.
A monumentális festménytől balra elhelyezett Triptichon (2019) a kiállítás legizgalmasabb darabja, mely nemcsak elnevezésében és szárnyasoltárszerűen elrendezett kompozíciójával, hanem a középső vászon alakjával is a klasszikus festészeti tradíciót ironizálja, hiszen Bronzino Ifjú férfi portréjának (1530-as évek) alakját látjuk viszont kortárs divatnak megfelelően felöltözve.
Kujbus feszültségkeltő módon ütközteti a klasszikus festői tradíciót a dekoratív tér- és színkezeléssel, a populáris kultúra, a közösségi média jelenségeit idéző utalásokkal.
A portré központi alakja csípőre tett bal kézzel kifelé figyel, jobb kezében pedig – egy lebegő rózsaszín polcon megtámasztva – sejthetően az élére állított Biblia, hiszen mögötte egy „szentképen” Jude Law tűnik fel Az ifjú pápa szerepében. A valóságszintek egymásba ágyazásának játékát tovább fokozza, hogy a két „oltárszárnyon” egy fehér és egy fekete ruhába öltözött, mobillal tükör előtt szelfiző fiatal lány villant izmos hasfalat, persze a műfaji konvenciókhoz igazodva, takarva a legfontosabb identitásjelölőt, az arcot. Egyrészről a női testek tökéletességének hangsúlyozása, idealisztikus volta, másrészről a férfi arc központba helyezése, illetve a könyv attribútuma által annak intellektushoz kapcsolása azt
Az állatok keletkezéséről című Arisztotelész-műben kifejtett tézist ironizálja, amely szerint a passzivitás és a testiség a nőhöz, az aktivitás és a lélek pedig a férfihoz kapcsolható.
A jobb oldali térrészben helyet kapó, kisméretű festményekből kompozícióba rendezett Színpad (2016) című sorozat darabjai úgy tűnnek fel a falon, mint képregénykockák, melyekből rekonstruálható egy rejtelmes történet vagy bűntény. A portrék mellett egy útjelző táblákat ábrázoló festményt, illetve kezekről és lábakról készült kivágásokat találunk,
a sorozat darabjai a fragmentáltság és a magány stációiként tárulnak elénk.
A képcsoporttal szemben a szépen komponált és színvilágában is izgalmas Őrszem (2015) látható, melynek központi férfialakja egy Ai Weiweit – a legismertebb kortárs kínai művészt – ábrázoló kép és egy bizarr női akt között ül, nagyon figyelve valamit, ami kívül esik a képmezőn. Nehéz eldönteni, hogy a tekintetből, fej- és kéztartásból egyaránt érezhető koncentráltság valamilyen munkára irányul-e, vagy csak ideális helyzetét próbálja felvenni a modell. A divatkövetés és a művészetek iránti érzékenység összeforrni látszik ezen a festményen, azt sugallva, hogy a műélvezet egy szükségszerűen nárcisztikus folyamat.
Ha több figura tűnik fel egy Kujbus-képen, azok rendszerint párhuzamos cselekvők vagy pózokba merevedett létezők, de nem funkcionálnak csoportként.
A Kiképzésen (2015) férfi ideáltípusok, felvértezett „kultúrharcosok” láthatók. Mintha gesztusaik nem egymásnak, hanem egy külső megfigyelőnek szólnának, leginkább a kamerának vagy fényképezőgépnek. Az előtérben birkózó figurák, koncentráló gesztusokkal, de a mozdulatuk megtervezett, kiszámított. A háttérben csuklyás figura sétál a kezében botot tartó sportzakós férfi irányába, ám közben saját ruháját igazgatja, közben a másik hátra tekint ugyan, de nem a csukjás alakra, s még csak nem is a képen látható kiállítás valamely munkájára – melyek közt Jeff Koons egyik óriás Lufikutyája (1994–2000) is feltűnik –, hanem egyszerűen a sárga padlóra mered. A divatfotók és reklámfilmek mesterkéltsége a galériatér belakásával kerül így párhuzamba,
kritika alá vonódik az az elsajátított és begyakorolt magatartásforma, amelyet a kép megfigyelőiként épp mi is színre viszünk, mikor bejárjuk a Soft Power című tárlatot.
Mintha a bejáratnál elhelyezett, játékfigura-arcú térelemek is ezt provokálnák, amelyek elsőre ülőalkalmatosságnak tűnnek, ám a rajtuk feltűnő felirat a műtárgy szentségének védelmét hirdetve megtiltja, hogy helyet foglaljunk rajtuk. A két szélső térben szintén nemcsak képeket találunk, hanem egy-egy a természet felszámolását, az emberi kíméletlenséget szemléltető installációit is. Balra a tér közepén egy kiszáradt fáról termésként lógnak alá a töltényhüvelyek, a jobb oldali térben pedig a „Soft Power” felirattal ellátott, különböző színű folyadékkal töltött flakonokból kapják a szennyezés-utánpótlást földjükbe a fejjel lefelé lógva száradó növények.
Az installációk jelenléte ellenére ez a kiállítás inkább festményeivel hat,
Kujbus János képein a figuralitás, a megtervezett alakok mellett jelentős szerep jut az élénk színfoltok és az erős színkontrasztok hatáskeltő erejének, a térbeli viszonyok elbizonytalanításának. A figurák gondos, de koncepciónak alárendelt megfestése természetellenesen kisimult, szokatlan színvilágú, már-már futurisztikus karaktereket eredményez, amelyek nem szervesülnek, sőt, sokszor mintha lebegnének a rendre dekoratív hatású, redukált, meditatív szemlélődésre késztető terekben, és szinte magától értetődően utalnak azokra a jelenkorunkat meghatározó jelenségekre, amelyek megalapozzák az elmagányosodást és a látszat fenntartásának kultúráját.
Kujbus János Soft Power című kiállítása a debreceni b24 Galériában látható 2019. szeptember 14-ig.
A fotókat Czeglédi Zsolt készítette.
