Löki Viktor nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy Debrecen összes, pontosan 1796 utcájáról készít legalább egy fotót. 2017-ben kezdett tematikus projektje a Streets of Debrecen címet viseli. Az urbánus fotóturista az idei nyár utolsó hónapjára a cívisváros utcáinak ötödét kapta lencsevégre. Ennek alkalmából munkáit egy tárlatsorozatban is elérhetővé teszi, amelynek több Debrecen környéki állomása is lesz. Az első, Debrecen ötöde című kiállítás augusztus 30-tól szeptember 23-ig látható a város egyik kultikus szórakozóhelyén, az Incognito Clubban. A fotóssal a tárlat megnyitóján beszélgettünk.
KULTer.hu: Gondolom, sokan tették már fel neked a következő kérdést, amit a fotósorozat első kiállításának apropóján aligha kerülhetünk meg: hogyan született meg ennek a nagyszabású kezdeményezésnek az ötlete?
Tágabb értelemben véve a doktori témám adta hozzá az inspirációt, mely során az elmúlt években 17 ország 2800 temetőjében kutattuk tematikusan Európa- és Kis-Ázsia-szerte a növényvilágot, elsősorban az orchideákat. Habár ez egy tudományos kutatás volt, a terepi expedíciók során egyszerűen jó érzés volt „kipipálni” a temetőket egymás után, esetleg bizonyos régiókban törekedni az összes temető felmérésére. Meggyőződésem, hogy a sikerélmény okozta pozitív visszacsatolás az elmúlt években szép lassan beégette magát az agyamba, amiről a temetős terepi adatgyűjtés végeztével nehéz volt lemondani. A kutatásom lezárása után, mikor
már hónapok óta számolgattam, hogy hány év és munkaóra kellene ehhez a projekthez,
egyszer csak azon vettem észre magam, hogy elkezdtem elkészíteni az adatbázist – amit ugyan azóta lecseréltem –, de ezzel 2017 nyarán mégis eldőlt a sorsom.
KULTer.hu: Mesélj, kérlek, a munkamódszeredről! Milyen sorrendben járod végig az utcákat? Mik a turistaútjaid szervezőelvei? Hányszor keresel fel egy utcát?
Az egyetlen „keret”, hogy Debrecen város minden utcájáról legyen a projekt végére legalább egy képem. A többi, tehát hogy mit akarok éppen fotózni, vagy hova akarok menni, legtöbbször a pillanatnyi kedvemtől függ. 2018 nyarán kimentünk például egy barátommal a Nagysándor telepre, és onnantól kezdve egészen őszig oda jártunk, mert nagyon tetszett a városrész, „beszippantott” a hangulata. Idén tavasszal a Homokkerttel voltam ugyanígy, amely városrész szintén majdnem teljesen „kész lett” az elmúlt hónapokban. Egy utcát legtöbbször egyszer keresek fel, mert néhány tíz perc szkennelés után úgyis találok valamit, ami megér egy fotót. Ha mégsem, akkor otthagyom, és visszamegyek később, más fényviszonyok között, más évszakban.
Azt hiszem, a negatív „rekorder” ebből a szempontból a Tóth Árpád utca volt.
Tízszer biztos végigmentem rajta, mire egy (saját érzéseim szerint) méltó képet készítettem erről a különleges hangulatú, árnyas utcáról.
KULTer.hu: Milyen szempontok szerint választottad ki a tárlaton látható képeket? Látsz esélyt arra, hogy a projekt lezárta után a teljes sorozat kiállításra kerüljön?
A kiállításra a legpopulárisabb, legkönnyebben emészthető képeket vittem, igazából röviden és tömören jobbára azokat, amikre a legtöbb lájk ketyegett el a közösségi portálokon. A kedvenc képem magamtól nem annyira könnyen befogadható, de szintén ott lóg a falon. Esélyt persze látok arra, hogy a projekt lezárása után egyetlen helyszínen lesz kiállítva a teljes sorozat. Optimista vagyok, és szívesen látnám egyszer egyben, mondjuk a MODEM-ben az egészet. Mivel addig még sok év van, ráérek gondolkozni a konkrét formátumon, illetve azon, hogy hogyan járjam ki magamnak ezt az utat.
KULTer.hu: Az egyik képen egy csőrében bogarat tartó madár látható, egy másikon pedig egy piros pipacsegyüttes mögötti elmosódott bicikli – mintha az esztétikai szempontok néha felülírnák az alapkoncepciót. Milyen párbeszédben állnak művészi törekvéseid a célkitűzés ihlető gondolatával?
Elsősorban művészeti projektként hivatkozok a Streets of Debrecenre, és mivel végső soron nem helytörténeti kutatásba vagy mérnöki szakfelmérésbe kezdtem, belefér a „keretbe” sok olyan részlet, ami nem az adott utca szélesebb képét ábrázolja. Nyilván szeretek standard utcaképeket is fotózni, főleg, ha az különleges, de legtöbbször egy-egy részlettel érzésem szerint jobban tudok szemléltetni valamilyen hangulatot. A másik oldala ugyanennek a kérdéskörnek, hogy
sokszor vannak úgymond „lapos” utcák, ahol a részletekben kell megtalálni azt a bizonyos esztétikus dolgot, ami megér egy fotót.
KULTer.hu: A kezdeményezésed Facebook-oldalának névjegyében olvasható: „Szerettem volna turistáskodni a saját városomban”. A turistalét esztétikailag mennyire meghatározó a számodra? El tudnád képzelni a fotóidat egy turistáknak szóló debreceni útikönyvben? Vagy inkább a tágabban értett saját élettér felfedezésének és mélyebb megértésének szándékára utal ez a mondat?
Néhány fotómat el tudnám képzelni egy „klasszikusabb formátumú” debreceni útikönyvben, a legtöbb azonban vélhetően nem elég figyelemfelkeltő önmagában ehhez – együtt viszont máris látom a város ötöde után, hogy lesznek elég erősek, és a mikromozaikokból össze fog állni valami nagyobb, így feltétlen akarok tematikus megközelítésű albumot, albumokat csinálni a jövőben. A turistáskodásról, illetve az életterem felfedezéséről: mikor olyan helyeken vagyok Debrecenben, ahol még sohasem jártam, mivel keresem az esztétikus apróbb és nagyobb részleteit a városnak,
tipikus turistaként viselkedek, és nemcsak azért, mert ott lóg a fényképező a nyakamban, hanem mert 100 méterről látszik, hogy máshogy figyelek, mint aki célirányosan közlekedik az adott utcában.
És lehet, hogy jobb is így, hogy turistaként figyelek, mint hogy helyiként, mert így több dolgot veszek észre érzésem szerint.
KULTer.hu: Projekted immár nem egyszemélyes – sokan csatlakoznak hozzád várostúráidon, az adott utcák lakói mellett ők is feltűnnek képeiden, modellt állnak neked. Egyre többen lesznek részesei a kezdeményezésnek. Véleményed szerint az 1796 fotóból összeálló kép a te Debrecened lesz? Vagy a hozzád csatlakozóknak köszönhetően többek városa, ami a fotóidból épül? Mennyire reprezentatív most és mennyire lesz majd az a projekted, ha elkészül?
Én úgy gondolom, a fotósorozatom csak földrajzilag lesz tökéletesen reprezentatív, tematikailag nem. Biológus vagyok, sokat fotózok növényeket, többször, mint mondjuk (érthető módon) egy építész tenné, ezért
az élővilág valószínűleg erősen felülreprezentált lesz a projekt végére.
Illetve a barátaim is többször szerepelnek a képeken, mint azok az emberek, akik mellett elmegyek az utcán, de mondjuk nem szólítom meg őket, vagy még ha beszédbe is elegyedtünk, mégsem akarják, hogy le legyenek fotózva. Ez a sorozat az én Debrecenem lesz, de remélem, hozzáadok ezekkel a képekkel a városhoz, és többen ráismernek majd a saját Debrecenjükre is.
KULTer.hu: Fotósorozatodban lényegre törően mutatod meg Debrecen erős törésvonalakkal szabdalt arculatát. Hogyan viszonyulsz a jelenleg is tapasztalható, a városképet nagyban átalakító és az építészeti örökséggel szinte semmilyen párbeszédet nem létesítő építkezési beruházásokhoz? Úgy értem, inkább kritikusa vagy dokumentátora vagy a város ezen folyamatainak?
Kritikusa és dokumentátora is szeretnék egyszerre lenni. Lefotózom, mert még van, és hisztizek, mert hamarosan nem lesz. Meggyőződésem, hogy a magyarok sok beruházást, építkezést hosszú távú, az építészeti örökséget és a városképet védő célok nélkül végeznek el, ezzel pedig
olyan sebeket ejtenek a városon, amelyek nemcsak az épületeket, de a lakosság kollektív öntudatát, közösségi érzetét is érintik.
Hogyan vágjon jó pofát az ember ahhoz, hogy a Hatvan utcáról kivágták az összes ostorfát az utca átépítése miatt? Hogy ingázzon magabiztosan Hajdúnánásról az egyetemi hallgató nap mint nap úgy, hogy az Egyetem térhez érve egy soklakásos prémium apartmanokkal teli épület előtt kell, hogy elmenjen, ahol a tehetősebb családból származó hallgatók egy újonnan épített nyugati stílusú modern épületben fennkölten szürcsölik a kávéjukat a teraszon? Hogyan viszonyuljon az ember ahhoz, hogy a Pallagon létesített Nemzetközi Iskola felé vezető Bánat utca egy szakaszát átnevezték Heltai Gáspár utcára, mert ilyen negatív üzenetű utcán nem járhatnak iskolába a jövő legnagyobb reménységei?
Hogyan tűrje gyomorgörcs nélkül az ember azt, hogy száz éves cívisházakat fognak lebontani a kiskörút továbbépítésekor,
és kíméletlenül, „vonalzóval” szabják át az óvárosi Mesterfalva városrész több száz éves óvárosi szerkezetét? Meglátásom szerint a szegregáció egyre növekszik ebben az ultra PC világban, és ami inkább aggasztó, hogy olyan módon, ami a világi dolgok hajhászása során szemérmetlenül rövid idő alatt épült be mindenkinek a normái közé észrevétlenül.
KULTer.hu: Az utóbbi évek városon belüli kulturális diskurzusában kiemelt téma a debreceniség fogalma. A vállalkozásod is könnyen beilleszthető a Debrecen identitásával, múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos fejtegetések közé. Mi a te válaszod arra a kérdésre, hogy mit jelent a debreceniség?
Ez talán a legnehezebben megfogható kérdés. Én Debrecenben születtem, és néhány párhónapos külföldi ösztöndíjtól eltekintve mindig is itt tanultam, itt éltem. Ez az a város, ahol a családom lakik, ahol számos utcán közlekedve futok bele barátokba és ismerősökbe, vagy jutnak eszembe az ott megélt élmények. Summázva: Debrecen az otthonom. Nekem ezért a debreceniség elsősorban nem egy kifejezetten tudatos, hogy úgy mondjam, szintetikus identitásépítést jelent.
Én csak szeretem a várost, mert az enyém, mert kíváncsi vagyok rá, és mert úgy vélem, ezzel a projekttel hozzáadhatok valami relatíve jelentőset a városhoz,
gyakorlatilag „visszaadhatom neki” azt, amit az elmúlt 30 évben tőle kaptam.
KULTer.hu: A fotózáson, a tapasztalatszerzésen és a helyismereti tudásod bővítésén túl van valami más célja is a projektnek?
Egyfajta meditációs tevékenységgé is vált ez az elmúlt hónapokban. Nem gondolok ilyenkor semmi bosszantó dologra. Eggyé válok azzal, amit csinálok, tehát a fotózással. A várossal. És örömmel beszélgetek bárkivel. Igazából így önmagáért a tevékenységért és a kikapcsolódásért is célommá vált a „sztríccofdebrecenezés” az általad fent említett célokon kívül.
KULTer.hu: Ha befejezted ezt a projektet, elképzelhetőnek tartod, hogy más városokat is célba veszel?
Vannak távlati terveim, de előbb bírjam Debrecent végigcsinálni, utána viszont szívesen megcsinálnám a Streets of Hungary projektet, de hogy ez pontosan mit is takarna, az maradjon meglepetés; addig úgyis naponta ötvenszer átgondolhatom még a kifutó projektekkel kapcsolatos ötleteimet. Viszont elöljáróban annyit elmondhatok, hogy
a falvak, a vidék képe jobban érdekel, mint más városok az országban.
A legjobb lenne, ha például a Streets of Egert egy helyi érdemes művész csinálná meg – ellenben egy helyi művésszel „felesben” lehet, hogy elgondolkoznék egy másik nagyobb város tematikus fotózásán is.
A fotókat az interjúalany készítette.
