Vak majom című regényéért Fehér Boldizsár vehette át ma a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az irodalmi fesztivál csütörtöki megnyitóján a Várkert Bazárban.
Valuska László fesztiváligazgató az esemény csütörtöki megnyitóján elmondta: a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódó programként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron
ötödik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének.
Fehér Boldizsár a díjjal 500 ezer forintot, valamint 10 millió forint értékű médiatámogatást kap első könyve népszerűsítéséhez, a Müpa pedig a Literárium sorozatában önálló estet szervez a nyertesnek.
Fehér Boldizsár 1992-ben született, Budapesten él. 2018-ban végzett az ELTE művészettörténet és filozófia szakán. Írt forgatókönyvet és színdarabot, a Vak majom az első regénye, melyet 2018-ban a Magvető adott ki.
„Sziszüphosz voltam, akitől elvették a kövét” – mondja magáról Fehér Boldizsár regényének főhőse.
Sorsa a boldogtalanság tökéletes receptje: anyja elhagyja, apja bekattan, a felesége pedig már a nászéjszaka után lelécel. Viszont alig huszonnégy évesen már a Forbes magazin címlapján szerepel, mint a világ leggazdagabb multimilliárdosa. Igaz, mindezért semmit se kell tennie. A Vak majom egy kifordított fejlődésregény, a főszereplő ugyanis megkap mindent, mégis összeomlik az élete. Érdekes módon azonban éppen ez mozdítja ki abból a céltalan állapotból, amibe kényelmesen belesüppedt. Az alapvető életfilozófiája ugyanis sokáig az, hogy ha nem csinál semmit, nem is ronthat el semmit.
A 2019-es Margó-díj jelöltjeinek tízes listája:
- Fehér Boldizsár: Vak majom
- Forgács Péter: Szuperhold
- Jassó Judit: Kaszt
- Mesterházy Balázs: Gesztenye placc
- Moesko Péter: Megyünk haza
- Mucha Dorka: Puncs
- Nemes Péter: Amerigo
- Novics János: Hózentróger
- Pungor András: A hetedik nap a papáé
- Vass Norbert: Indiáncseresznye
Az idei Margó-díj tízes listáját előbb három jelöltre szűkítették:
a rövid listán Fehér Boldizsár Vak majom című regénye, Mucha Dorka Puncs című regénye és Moesko Péter Megyünk haza című novelláskötete szerepelt. Az idei zsűri tagjai: Antal Nikolett, Czinki Ferenc, Gaborják Ádám, valamint Valuska László voltak.
A díjat 2015-ben adták át először, a nyertes akkor Totth Benedek lett
a Holtverseny című könyvével, 2016-ban Milbacher Róbert kapta meg a Szűz Mária Jegyeséért, 2017-ben Szöllősi Mátyás vehette át a Váltóáramért, tavaly pedig Mécs Anna Gyerekzárát ismerte el a zsűri.
Forrás: KönyvesBlog, borítófotó: Népszava
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.