Névmutató
Az elsőt Fanninak hívják.
Kis gyerek, nagy akarás.
Vakon tapogatózik a kettes oszlopban,
rátalál, nem engedi el.
A rossz emlék Évi.
Önhibáztatni, mint egy
visszaküldött ember.
Megismerni egy kígyó hangját.
A jó emlék Flóra.
Két kő a hajítás
tetején. A pályájuk egészen
más ívekre van kijelölve.
Vivi a rajongás.
A megmaradt sütőolaj
flegmán tűzre öntve –
pazarlás, bár sokáig melegít.
Egy éjszakát Mackenzienek hívnak.
Akár egy ausztrál homokdűne,
a sztori mindig változik,
a Szigetet lassan elhordja a Duna.
Dodi a barát.
Őszintén, szeretve
várja, hiába,
majd jövőre.
Mégis, a történet neve Lili;
nyomot hagy a képlékeny agyagban.
A máz lekopik, újrafesti,
a porcelán íve így is, úgy is ő.
A tagadás neve is Lili,
meg a másik négy fázisé:
Vádolva, könyörögve,
reménytelenül lépni tovább.
És az eleve elrendelés is Lili:
Kimért távolságban keringő bolygók
baráti közeledéséből
elkerülhetetlen az összeolvadás.
Végül a megbánás neve is Lili.
Az idegen anyagot a szervezet kiveti,
a szívbillentyűn utazó parányi világ
máshol kezd új életet.
Vadászles
Fabölcsőket ringat a szél.
A deszkákban lüktet tovább
az elállított szívdobogás.
Állatok emléke lakik
a lábnyomokban.
Megáll az őz.
Egyenesen az ösztönödig bámul,
érzi, itt már te is tagja
vagy a táplálékláncnak.
A távcső nem öl.
Száddal formálod
hozzá a dörrenést.
Az őz feléd néz, de fülei
a hullámok forrását kutatják.
Tétova keresztlépés,
beszolgáltatja tömegközéppontját
a mohó gravitációnak.
Cipeled haza az emlékét.
Borítófotó: Coiffeur-Ella
