Délutáni repedések
Harmadik emelet a Jerikón vagy
a Hadházi úton a kerítés mögötti
dzsungel, napjai meg vannak
számlálva. Utcára nyíló ablak
a Honvédon, téglákból rakott
ösvény a sövényen túl.
A fürdő bejáratához közel szibériai szil,
csodabozót és pálinkának sem való
otelló. Földbe ásott Trabantgumi,
amin a legkisebb unoka pihen, míg
a meleg pelenkát telenyomja.
Úgy néz át a vendégek fölött
a pultosnő, mintha elhinné,
hogy ez a délután nem érhet véget soha.
Innen azt látni, hogy mindig teli a parkoló.
Valaki felébred, valaki érkezik.
A pingpongasztalon szétfolynak
a repedések, a szobában száradó
ruhák között fuldokló árnyék.
Macska nyújtózik a hetediken,
eszik a tejbe áztatott kenyérből.
Hallja, amit senki más.
Hallja, remeg a liftház,
és a fiú, aki este vigyorogva
rángatta a farkát, már a szomszéd
saroknál jár a haverjaival.
Beszélsz hozzá
Ez a miénk. Az óra. A vízszintes ablakpárkány,
a függőlegesen pergő vakolat. A ház, amiről
néha azt képzeled: hajó. Vagy bástya, aminek a kapuját
befalazták. Innen nézed, miféle hordák
járják ezt a környéket. Hova mégy majd, hogy
kerülöd el őket, ha feléled az összes tartalékot?
Az a tiéd. A perc és a mutatója. A szék,
az asztal és az ágy. Árnyéka
a szélnek. A kutya és az álmában érkező
gazda. Ha fekete ruhát visel, az állat
nyüszíteni kezd. Megérinted a fejét,
beszélsz hozzá, nyugodjon le.
Az övé a pillanat. A volt, ami nincs.
Úgy néz rád, mint aki tudja, mennyire
nem számít semmi. És mégis:
ezért történik minden. Hogy legyen
mit veszíteni és felejteni.
Micsoda vihar volt
Esni fog, a térképen vörös foltok, az ég
alja már fekete, a szél borogatni kezdi
a könnyű palántákat a kertben.
Leander, cseresznye, kövér tuják:
úgy hullámzanak,
mint kint felejtett ruhák.
És ha igazi vihar lenne,
nem olyan mint ez, ami jön és megy,
hova szökhetnél innen?
Nem szoktál játszani, talán az a baj.
Azt veszed komolyan, amit akarsz,
és hagyod, hogy a szél harmonikázzon rajtad.
Most az a bajod, hogy nyár van.
Aztán hogy vége, nincs tovább.
Ha nem jut eszedbe más, veszel még egy ruhát.
Néha azt reméled, ebben a városban
mindig otthon leszel. Kórház is van itt,
erdő és villamos. Víztorony, fürdő, teraszok.
Esni kezd. Nagy cseppekben, hogy az autóból
alig látsz ki. Azért kattintasz pár képet,
míg a piros lámpánál gyűlik a sor.
Nézd, mutatod otthon, micsoda vihar volt.
Borítófotó: Czeglédi Zsolt
