Hangtechnikával, világítással, projektorral felszerelt színpadra szegeződik 3–4 fényképezőgép és kamera. Diszkógömb szórja a fénypontokat a hiányos vakolatú falakra, a mennyezetre. A székeken 60–70 ember ül, és a neonfényben úszó bár előtt több külföldi szó hallatszik, mint magyar. Később majd egyszálgitáros pop, varázslatos ambient posztpunk és fiatalos hip-hop szólal meg. Már amikor hangolni kezd az első előadó, egyértelmű, hogy nem mindennapi estének nézünk elébe. Ez volt a Sofar Sounds Budapest legutóbbi koncertje.
Egy klubkoncertnél említést sem érdemelnének a föntiek a beszámolóban, hiszen megszokott tartozékok. Erre az eseményre azonban a Sofar Sounds honlapján jelentkeztem megközelítőleg egy hónappal korábban, és a többi jelentkezővel versenyeztem azért, hogy felkerüljön a listára a nevem. Csak napokkal korábban tudtam meg a címet, a fellépők pedig teljes meglepetést jelentettek nekem is, mint minden résztvevőnek.
Ez a Londonból indult Sofar Sounds elgondolása: a helyszínek, a zenészek és a vendégek egyaránt maguk jelentkezhetnek, a szervezők ebből kirakózzák össze az egyes alkalmakat,
és ez bensőséges hangulatú, közösségi koncerteket eredményez, ahol a hálás, maroknyi közönség – és itt most tényleg 30 emberről van szó magánlakásokban, 70-ről kézműves műhelyekben, dizájnboltokban, bárokban – valóban a zenére figyel. Magyarországon Budapest mellett Debrecenbe is elért a nemzetközi hálózat.
Pontosabban a fent vázolt helyzet fogadott szeptember 30-án, miután a recepción megkérdeztem, hol lesz a Sofar Sounds-koncert. Majd az elsőn a lépcsőházban ellenőrizték a nevem a listán, ami mellett ott állt a tábla, hogy a részvétel ingyenes, de fontoljak meg ezer forint hozzájárulást a zenészek és az önkéntes szervezők érdekében. Aztán közel fél órát vártam a többi lépcsőn sorakozó, izgatottan várakozó vendéggel, akik az arra járó, a kezdés késéséről korrektül tájékoztató szervezőt arról kérdezték, hogy kik lesznek a fellépők, de ő persze nem árulta el – ez ennyire titkos. Az este folyamán mini-közönségkutatást is készítettek, ami kicsit megöli a hangulatot mindig – akkor is, hogyha igazából értékelni kell, hogy tudatosan építik fel a magyar koncertsorozat arculatát.
A helyszín ezúttal a The Studios, egy turistás romkocsmautánzat. Persze nem lehet minden koncert valakinek a nappalijában,
a hangosabb, egész bandás fellépéseket talán zokon is vennék a szomszédok. Ezen a helyen mégis fura, amikor az angolul és magyarul is ismételt felvezető beszédben elhangzik a szlogen: „titkos szobakoncertek”. Sorokban ülünk és a bárban vesszük a piánkat – de ez sem akadályozhatja a Sofar Sounds-t főleg külföldön megismert-megszeretett közönséget abban, hogy beszélgetés nélkül, figyelmes csendben üljön, jöjjön bármilyen előadó: bármilyen műfaj, tehetséges, de még nem befutott vagy már profi zenész.
Az alap felállásnak köszönhetően sokkal erősebb a színpadi jelenlét, és szuggesztívebbek a még kiforratlan számok is.
Nem nehéz úgy érezni, hogy egy eddig ismeretlen zenébe az este végére beleszeret az ember. Velem is megesett már, úgyhogy erre a koncertre is pozitív előítéletekkel érkeztem.
Helyi szokássá vált, hogy a BP Comedy House jóvoltából egy stand-upos melegíti be a közönséget több-kevesebb sikerrel.
Őt követi az első zenész, az Egyesült Királyságból érkezett Rob Godfrey, aki kötetlenül beszélget a közönséggel akkor is, ha szerelmi csalódásokról van is szó. Cher Believe-jének feldolgozásával kezd, amit saját dalai követnek. Jazzes, folkos popja tábortüzes hangulatot idéz, de sajnos ezt a termet nem tölti be. Kicsit karcos, erőteljes hangja és a gitárjátéka néha széttartanak, az utolsó számra, amitől „már beteg, mert ez a legjobb dala, és minden koncerten el kell játszania”, azonban összeérnek a dolgok. A legjobban mégis John Martyn May You Neverje áll neki.
Brit a VLMV is, de teljesen más hangzás: a loopolt riffek és sorok felett néhány dal után teljesen eluralkodik a torzítás, ami egy eksztatikus zárlatban mindent elnyel.
Saját minimalista vetítéssel és az időnként a hangszerek, erősítők között felvillanó, Teslát idéző villanykörtékkel érkeztek. A szervezők szerint visszatérő Sofar Sounds-vendégek ők, akik turnéznak a kontinensen. A duó ambient posztrockja leginkább a Sleeping at Lastra emlékeztet. Indusztriál benyomásokat is keltő koncertjüket könnyű élvezni, főleg, hogy a két gitárból és két szintetizátorból meg énekből összeadódó, egész színpadról érkező hatás körülvesz és betakar. Én biztosan őket vittem magammal erről az estéről.
Üdítően harmadik stílust hoz a zenekarral éneklő Zävodi.
Be is jelenti fiatalos lendülettel, amint beállnak, hogy ők most kicsit hangosabbak és rockosabbak lesznek. A magyar dal- és szövegíró, rapper szerepelt már A Dalban, a Petőfi TV-n és a VOLT 2017-es színpadán is, ő sem kezdő tehát. Fiatalos kevélység és talán a világgal szembeforduló düh süt Zävodi dalszövegeiből, de a rockos hip-hop előadásban főleg az érződik, hogy mosolyognak, élvezik is, összeszokott, összeérett dolog ez. Timberlake-feldolgozásuk napokra beleég az agyamba, pedig nem is szeretem az eredetit. De a legérdekesebbek náluk is a történetek: Zävodi apjának is volt zenekara az ő korában. Az egyik dalukból vett egy sample-t, és köré épített egy számot rock and rollról, rapről, zenéről, amit természetesen el is játszanak. És itt kap bele a Sofar Sounds szele a vitorlájukba – ez a személyes történet teljesen átjön, ahogyan egy zsúfolt szórakozóhely színpadán nem biztosan.
Kellemesen zsong a fejem az este végén, és rögtön keresem a frissen megismert neveket a neten, amíg a buszmegálló felé sétálok, ami állítólag tipikus Sofar Sounds-hatás.
Nem lepődök meg a feliratkozószámokon, a színvonalat egyértelműen hozza a budapesti szervezés. Viszont pont azzal a helyi színezettel tudna fejlődni, amit egy, a központból építkező nemzetközi hálózat részeként nehéz megszerezni. Fiatal magyar bandák, hatalmas nappalival bíró zenekedvelők, jelentkezzetek!
Sofar Sounds, The Studios, Budapest, 2019. szeptember 30.
A borítófotót Lamerce Mel készítette.
