Aki ellátogat a Magyar Nemzeti Múzeum World Press Photo kiállítására, annak fel kell készülnie arra, hogy az idei tárlat kapcsán talán a szokásosnál is jobban megviselhetik majd azok a történések, tragikus sorsok és helyzetek, melyekről a díjnyertes képek beszélnek. Így igazi felüdülést és egyben sok plusz emóciót is jelent megérkezni Borsi Flóra Imagine című kísérőkiállítására, amely huszonnégy színes, illetve fekete-fehér felvételt mutat be azok közül, melyeket egészen egyedi technikával készít a még nagyon fiatal, de máris világhírű művész. New York, Los Angeles, Párizs, Detroit galériáiban és a messzi Kínában már egyetemi évei alatt is volt kiállítása.
Borsi Flóra ékes példája annak, hogy a traumákból vagy egyéb nehéz helyzetekből milyen kiutat tud mutatni a művészet. Az alkotás jelenthet terápiát, csodálatos alkotások születhetnek fájdalmakból. A különleges technikával készült képekkel egy daganatos betegség kapcsán kezdett el foglalkozni, és az a rendkívüli teremtőerő, ami ennek kapcsán született meg benne, egészen odáig vitte a sikerek útján, hogy
az Adobe az ő fotóit választotta több képkezelő programjának kezdőképeként is.
A jelentős számú amerikai követője által csak „Photoshop-hercegnő”-nek titulált művész tizenegy éves korában ismerkedett meg a programmal, és ekkor kezdte kifejleszteni azt a technikát, mellyel a fotóit manipulálja, egészen egyedi rétegművészetet alkotva ezzel. A tárlaton egy rövidfilm keretében betekintést enged a képek elkészítésének folyamatába is.
Borsi Flóra tollasbálba hív minket, mely – mint tudjuk – valahol az álom és ébrenlét határán található, ott, ahol a fantázia és a valóság találkozik és keveredik össze. Képei többségén önmagát ábrázolja, valamilyen szokatlan elemmel kiegészítve.
Minden munkán van egy hangsúlyos minőség, virágok, puha tollak vagy egy meghatározott állat, melyhez a többi részt, arcot, bőrt, testet igazítja.
Nem is lehetünk mindig biztosak benne, hogy az, amit képein távolról beazonosítottunk, közelebb lépve ugyanazt a dolgot fogja mutatni.
Borsi kínosan ügyel a színek harmóniájára, egységére minden részlet tekintetében. Kiindulópontja mindig az emberi arc vagy test, melyet különböző kontextusokba helyez. Egyes képein a felszínt figyeljük, például amikor különböző állatok arcaival takarja el saját arcának egyik felét. Más képeken önnön bensőjét tárja fel előttünk, mély gondolatokra inspirálva a befogadót.
A bezártság-szabadság kettőssége nagyon intenzíven foglalkoztatja,
több alkotásán látunk kalitkát vagy például az emberi testből mellkas magasságból kirepülő madarat. Többször játszik az emberi test megkettőzésével is, így elmosódnak az egyén, az én határai, és egy másik test is meghatározza a mondanivalót.
Borsi érzékeny művész, aki fogékony a psziché rezdüléseire, és láthatólag örömmel időzik a fantáziák világában.
Művészete, amely sokakat inspirál, mai világunkban – amelyet gyakran képkorszakként szoktunk titulálni – nagyon aktuális. Képeinek hatása összetett, az első pillantásra a kép felszínét észlelő befogadót már a külső jegyek erős hatásként érik: az élénk színek, a szokatlan tárgyak vagy állatok archoz, testhez társítása jelentős ingerként ér minket. Ezután gondolkodunk el mondanivalóján; mindazon kívül, amit Borsi fizikailag megmutat a képeken, pár másodperc múlva már a mélyebb tartalmakhoz húz. Mi vagy ki lakik a lelkünkben, mit takar a külső? Milyen alakot ölthet a lelkünk, vajon egy madár képében tudnánk inkább elképzelni, vagy egy pillangó jeleníti meg jobban? Önkéntelenül is felmerül a kérdés: a saját arcunkat mivel látnánk szívesen összemontírozva? A művész képein keresztül arról is szeretne társalogni a befogadóval, hogy mi rejlik mindennapi álarcaink mögött, s vajon le merjük-e vetni azokat bizonyos helyzetekben.
Az arcra montírozott állatokat ábrázoló fotói közül nagyon közel állónak éreztem magamhoz azt, amelyen Borsi Flóra arcának felét egy profilból látható, kék szemű, éjfekete macska takarja el, ő maga pedig macskanőt idéző kiegészítőkkel látható.
Ez az a mű, amelynél azonnal azt érezzük, hogy itt nem egy nő és egy macska összemontírozott képét látjuk, hanem ez a kettő bizony egy és ugyanaz.
A világban nappal nőként létező lény éjjel bizonyosan átváltozik a fekete macskává, és egy másik életet kezd élni. Ez a nő valójában egy macska, és ez most láthatóvá válik a külvilág számára is. Vagy éppen fordítva van? A macska valójában egy nő lenne? Ezt nehéz eldöntenünk, mivel lényeik erős szimbiózist alkotnak a fényképen. Érdemes megfigyelni Borsi Flóra hihetetlen arányérzékét, a szemek tökéletesen egy vonalba történő elhelyezését, egyforma kékségét, és azt a kis játékos pontot, melyet a nő orrán láthatunk, hiszen általa emberi mivoltának vonásaiba belekeveredik a fekete macskaorr.
Lelkileg érintett meg nagyon mélyen az a kép, amelyet csak Lélekmadárnak neveztem el. Apropó, ez is egy érdekessége Borsi képeinek: annyira a befogadóra bízza a látottak értelmezését, hogy címekkel nem befolyásol minket, ezzel is teljes szabadságot engedve fantáziánknak. De vissza az említett képhez. Flóra testéből egy fehér madár repül ki épp azon a helyen, amelyről úgy azonosíthatjuk, hogy valahol ott lakozhat a lelkünk. A kitörés ábrázolása sok mindent eszünkbe juttathat, például azt, hogy időnként rabnak érzett lelkünk szárnyalni szeretne, de azt is, hogy
a földi életünk véges, egyszer tehát mindenképp ki kell engednünk testünk fogságából ezt a madarat.
Az elröppenése véglegesnek tűnik a test megnyílásának ábrázolási módjával. Ez a kép fekete-fehér, így még inkább hangsúlyt kap mondanivalója, s drámaivá teszi azt. A fehér madár ugyanakkor sugall valamifajta reményt, hogy a kirepülő lélek békében távozik.
Amikor a digitalizáció először jelent meg a képzőművészetben, sokan megkérdőjelezték, hogy a digitális technika bevonásával előállított műalkotás egyenértékű a hagyományos, csupán az emberi képességek felhasználásával készült művekkel, sőt az a kérdés is sokszor felmerült, hogy vajon műalkotás-e egyáltalán. Igaz ugyan, hogy ezeknél az alkotásoknál a művész keze és az alkotás közé valamilyen közvetítő (számítógép, számítógépes program) ékelődik, de ezek is az ember által létrehozott segédeszközök, és nem helyettesítik, legfeljebb csak segítik a művész alkotófantáziáját.
A tárlat egésze azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb létjogosultsága van a számítógépes programokat segítségül hívó művészetnek,
mely remekül igazodik napjaink elektronikus alapú kihívásaihoz. Borsi Flóra alkotásai szembemennek azokkal a sztereotípiákkal, melyek ezeket személytelennek, arctalannak titulálják, és megmutatják az ebben a művészeti területben rejlő lehetőségek egyik lehetséges kiaknázási módját.
Borsi Flóra Imagine című kiállítása a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban látható 2019. október 23-ig.
