A láthatatlanok tekintete

Kalapos Éva Veronika legújabb regénye, az F mint rendkívüli érzékenységgel viszi színre társadalmunk alsó középosztálybeli rétegének világát mind szociális, mind lélektani értelemben. A regény viszont a szereplők mindennapjainak realisztikus ábrázolásával párhuzamosan rendre beléptet jól azonosíthatóan fikcionális elemeket is, így nemcsak Fema, a főszereplő képtelen értelmezni az eseményeket és veszíti el fokozatosan realitásérzékét, hanem mi, az olvasók is.

A regény szerkezete a realitás/fikció, racionalitás/irracionalitás kettősségét struktúrájában is leképezi: a lineáris történetvezetésű főszöveg által Fema családjának és munkatársainak életébe nyerünk betekintést. Ebbe ágyazódnak be minden fejezet lezárta után a dőlt betűvel szedett rövid, de folytatásos szövegetűdök, amelyekben a műfaj- és az azzal járó stílusváltás is érzékelhető. Míg Fema a főszövegben monoton életét éli, és látszólag nincs nagyobb veszélynek kitéve, ezekben az etűdökben brutálisan veri őt a regény rejtélyes kulcsszereplője, a Fotós. Ez a párhuzamos szövegszerkesztés fokozottan fenntartja az olvasói figyelmet:

a rövid történetek sokáig reflektálatlanok maradnak, ami arra ösztönzi a befogadót, hogy magyarázatok reményében összefüggést keressen a különböző szövegrészek között.

A regény végén aztán összeérnek a „párhuzamos történetek”, ekkor látjuk, hogy a thriller műfajába is beillő szövegetűdök a főszöveg vége felől rendezhetők össze. Így megtalálhatjuk az összefüggéseket, amelyeket eddig kerestünk. Vagy mégsem.

Fema élete áll a regény fókuszában, pontosabban annak marginalizált és tragikus mivolta. Egy éjjel-nappaliban dolgozó nőről olvasunk, aki ápolja beteg édesanyját, elviseli férje szeretetének hiányát és erőszakosságát, a gyermek iránti hiábavaló vágyat, illetve az ebből fakadó próbálkozások kudarcát.

A meddőség, a családon belüli erőszak és a szegénység tematizálása ellenére a karakter nem sajnálkozik, és nem is várja el senkitől, hogy sajnálja.

Kalapos úgy ábrázolja ezeket a „nyomorgó” alakokat regényében, hogy közben nem vár empátiát részükre. Fema életelbeszélése (a regényre a homodiegetikus narráció jellemző), és az őt körülvevő emberek bemutatása nem a nehézségeket, hanem az azokban való lavírozás mikéntjét körvonalazza és hangsúlyozza: megszokni azt, alkalmazkodni ahhoz, ami van. Kalapos jó írói érzékkel, maníroktól mentesen viszi véghez e világnak a „száraz” (re)prezentálását, ezzel erős hatást gyakorol az olvasóra.

Említésre méltó a regény mellékszereplőinek kidolgozottsága, egyszerre egyedi, mégis hasonló élettörténeteik, sajátos nyelvhasználatuk,

mint például a kínai kereskedő házaspár viccmeséléseiben: „– Te ismer vicc a feledékeny asszonyról? (…) – Asszony szomorú, mondja férjének: »Jaj, jaj, én elfelejt otthon elzárni a gázcsap! Házban lesz tűz!« De a férje nyugtat, és mondja: »Nem baj, minden rendben, én elfelejt elzárni vízcsap!«” (117.); illetve a részeg kamionos megnyilvánulásában: „– Nemmagyáradt, babci? (…) – Énnaon fáradvaok. (…) Monnom, fáradvagyok!” (13.) Az F mint gyakran trágár, szókimondó szövegvilága kezdetben igen zavaró, nem csupán ennek a társadalmi rétegnek az életminőségéhez és viselkedési mintázataihoz, hanem a sajátos nyelvéhez is hozzá kell szoknunk, amelyet a szerző már az első pillanattól kíméletlenül tár elénk: „– Minden oké, Femácska? – kérdezte, és beoldalazott mögöttem a pultba, miközben megfogta a seggem, mintha kötelező volna. Mindig ezt csinálja, de leszarom, ha ettől boldog, úgyse áll föl a fasza már évek óta, a feleségétől tudom. Az is csak azért lett alkoholista, mert a kocsmában mindig van, aki hajlandó megdugni.” (9.)

A szöveg irracionális vonatkozásaira és megfejthetetlenségére is kitérve: Fema sokszor viselkedik furcsán, néha indokolatlanul agresszív, egyszerre közönyös és empatikus, lát dolgokat, amiket mások nem. Vagy mégis.

A regény többször felveti, majd eloszlatja annak a lehetőségét, hogy a beszűkült életterében a boldogtalan Fema megőrül.

A főszereplő végül beleszeret a „düdő” munkatársába, az esetlen, szellemileg sérült és nála fiatalabb Fipbe. Fippel újra jól érzi magát, egy alkalommal pedig elutaznak Nevenincs falujába, ahol egy részletesen és érzékletesen megírt szexuális aktusnak lehetünk „szemtanúi”, amelyben leginkább a szeretet dominál. Ezután Fip öngyilkos lesz, és végül kiderül, hogy a szereplőket terrorizáló Fotós egy biopolitikai szekta tagja, ahol csak kiválasztottakban és életre nem érdemes emberekben hisznek. Fip nem vállalta, hogy ő is Fotós legyen, ezért inkább meghalt. A Fotós szerint Fema sem érdemes az életre, mert nem képes szülni, de tovább élhet, ha csatlakozik a szektához, amit (talán ijedtében) meg is tesz. Nos, hogy ez a Fema életminőségéből fakadó megtébolyodás betetőzése, képzeletének játéka vagy a valóság, azt a regény az olvasók egyéni döntésére bízza, választ nem kínál, ezen a ponton be is fejeződik.

Az F mint egy jól megírt, tematikusan sokrétű, nyelvileg sűrű, sok társadalmi és morális kérdést felvető regény,

amely ügyesen játszik befogadója racionalitásával, továbbá, akárcsak a cím, maga a szöveg is egyszerre megfejthetetlen, mégis sokféleképpen interpretálható, ráutalja magát az olvasói aktivitásra.

Kalapos Éva Veronika: F mint, Athenaeum, Budapest, 2019.

A borítófotó forrása a Népszava.