Egy helyi festőművésznő meghívásának eleget téve látogatott Izraelbe, miután már több jelentős utazást is tett a Közel-Keleten. Szakrális események helyszínein készült fotóiból közel harminc szerepel az OTP Bank Galériában rendezett kiállításon, ahol a belső utazásai ihlette, misztikus látásmódját tükröző festményei közül is megtekinthetnek egy válogatást az érdeklődők.
A szentség visszhangjai című kiállítás megnyitóján tartott beszédében gróf Nádasdy Borbála írónő kiemelte, hogy Balogh Ádám fotói és festményei a lélekhez szólnak, utóbbiak által az égbe lehet röpülni, és megtapasztalni a hit, a lélek és a végtelen misztériumának teljességét. Képei arra ösztökélnek, hogy saját bensőnkbe tekintsünk, és ott kutassunk, nézelődjünk. A művésszel néhány nappal a megnyitó után beszélgettünk.
KULTer.hu: A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy több alkalommal is jártál a Szentföldön. Vissza tudsz-e emlékezni arra, hogy mik voltak a legelső benyomásaid?
Jeruzsálemben járva a bazárból tévedtem be egy olyan templomba, amelyről úgy éreztem, hogy egy átjáró lehet ég és föld között.
Aznap este tudtam meg, hogy a Szent Sír Bazilikába vitt az utam. Nagyon mélyen megérintett ez a hely, nehezen mondható el szavakkal az a misztikum, amely körülveszi azt a templomot.
KULTer.hu: Milyen a kapcsolatod a Közel-Kelettel? A képeidet nézve úgy érzem, hogy valamilyen belső kötődés is fűz ehhez a tájhoz.
Egy barátommal 2001-ben Jordániában jártam, ahová Damaszkuszon keresztül mentünk. Megálltunk ott három napra, és nem tudtam nem gondolni a gyermekkoromban hallott Az Ezeregyéjszaka meséire. A zsidó, keresztény, arab világ találkozása, és az ottani emberek olyan hatással voltak rám, hogy ezután még kétszer visszatértem Szíriába. Ez a vidék mára nagyrészt megsemmisült, háborús övezetté vált. Az ott élő emberek gyakorolták rám a legnagyobb hatást, és megfogadtam, hogy bejárom a Közel-Kelet arab országait. Utaztam Egyiptomban, Jemenben, Iránban, Libanonban is, ezekből a fotóimból kiállítások is nyíltak.
Irán számomra egy csoda, a vendégszeretet földje, mely a valóságban szöges ellentéte mindannak, amit a nemzetközi médiában hallunk róla.
KULTer.hu: Mondhatjuk, hogy a lelkedet megérintő dolgokat láttatod a kamerádon keresztül?
Igen, Hamvas Béla szavaival élve kialakult egyfajta misztikus intuícióm, amellyel
a nyomor küszöbén is képes vagyok meglátni a szépet, különlegeset, és ezt szeretném megörökíteni.
Közben nem tervezem a képeimet, tulajdonképpen csak érzem, hogy mikor kell megnyomni a rögzítő gombot.
KULTer.hu: Több jelentősebb utazást tettél, jártál Ausztráliában, Közép- és Dél-Amerikában is. Hogyan hatottak ezek az utak a művészi látásmódodra?
Hatalmas hatásuk volt, hiszen az utazás mindig belső zarándoklat is. Sokat változott a látásmódom, és toleranciát tanultam.
Mindig arra törekedtem, hogy minél több helyi lakossal beszélgessek, megismerjem a gondolataikat, világnézetüket. Ehhez az is hozzásegített, hogy többször volt lehetőségem otthonaikban vendégeskedni.
KULTer.hu: A festményeidet is kiállították. Mi dönti el azt, hogy valamit lefényképezel vagy pedig megfestesz?
A fényképek mindig utazásokhoz kapcsolódnak. A festmények a belső utazásaim kivetülései, de valójában annyi közös van a kettőben, hogy
tulajdonképpen a fotók és a festmények is zarándoklatok.
A fotókon pillanatokat örökítek meg.
KULTer.hu: Mit gondolsz a kamera és a festőecset viszonyáról, mennyiben más ez a két ábrázolásmód?
Mindegyik hat a másikra, oda-vissza működik a kettő. Az a látásmód, ami ehhez a fajta fotózáshoz kell, idővel alakult ki bennem, ahogyan egyre érettebb és tapasztaltabb lettem, de a festést és a fotózást is műveltem már a kezdetektől fogva.
KULTer.hu: Különböző hozzáállást követel ez a két technika a művésztől?
Az egyikben egy pillanatot kell észrevenni, a másikban pedig egyfajta harmóniát keresek,
de annak kialakulásához sok időre, hosszú hetekre van szükség.
KULTer.hu: Rendkívül élénk, sugárzó színeket használsz. Csontváry jutott eszembe a színeidről.
Szeretem én is Csontváryt, és engem sem tanítottak festeni, eredetileg gazdasági mérnök vagyok. Közös vonás bennünk a Kelet iránti vonzódás is. Nálam nagyon sok pasztell és egyéb szín is keveredik, és mivel sokáig készülnek a képek, ettől egyfajta rétegzettségük alakul ki.
KULTer.hu: A festményeid az emberi lelket juttatják eszembe, belső hangulatok kivetülését, nehezen meghatározható vagy elérhető lelki regisztereket látunk. Foglalkoztat a spiritualitás?
Minden befogadót megszólítja valamelyik festmény. Érdekes megfigyelni, ahogy a tárlaton többször is visszatérnek a nézők egy adott képhez, és hosszabb időt töltenek el előtte. Van, akit csak a színvilág fog meg, és van, aki komoly jelentéstartalmat társít hozzá.
Ha hosszabb ideig nézi valaki a képeket, egyre több mindent fog észrevenni rajtuk.
Én úgy gondolom, hogy maximálisan spirituális ember vagyok, de ez egy kicsit elnyűtt szó lett mára. Az ember egész életében keresi Istent, és ez mindenkinek mást jelent. Nem vagyok vallásos, de hiszek Istenben, hiszen egyek vagyunk a Teremtővel, mivel minden egyazon forrásból fakad.
KULTer.hu: Van-e olyan tevékenység, amely hozzásegít téged az alkotáshoz?
Zenét hallgatok közben, mert a zene egy meditatív állapotot eredményez. Lehet ez progresszív rock vagy komolyzene, attól függően, hogy éppen melyik műfaj tud tovább lendíteni egy adott pontról. A zenének szerintem egy a nyelve, csak a stílusok különböznek.
Gyertyát gyújtok és elmondok egy imát, spirituális tisztítással kezdődik az alkotás.
KULTer.hu: Izgalmas megfigyelni azt is, hogy míg fényképeid konkrét dolgokat ábrázolnak, addig festményeid nonfiguratívak, hangulatokat, érzékeléseket festesz.
Csak az első ránézésre tűnnek a festmények nonfiguratívnak, ismerőseimtől, barátaimtól sokféle visszajelzést kapok arra vonatkozóan, hogy miket látnak meg egy-egy képen, mit vesznek észre.
Figurális részei is vannak a festményeknek, ennek felismerése alapos szemlélődést kíván a befogadótól.
KULTer.hu: Az is megfigyelhető, hogy van, amikor olyan részleteket helyezel a középpontba, amelyek mellett valószínűleg elmennénk. Nagyon tetszik például az egymás mellett sétáló, beszélgető papokat ábrázoló fotó, a fejük szinte le is marad a képről.
Igen, A bölcsesség szavai című képen a Szent Sír Bazilikából jönnek ki a jeruzsálemi latin patriarchátus képviselői. Nem voltak fontosak az arcok, a többi részre fókuszáltam, egy kicsit lehet csak érzékelni a fejeket, arcrészleteket látunk a képen. A hosszú, fehér szakállas egyházi személyek a fotón Zeuszra emlékeztetnek.
KULTer.hu: Tartozol valamilyen festészeti irányzathoz?
Nem igazán, és a művészettörténészeknek is fejtörést okoz, hogy ennyi kiállítás után besoroljanak valahová.
Festeni nem tanultam, másolni nem másoltam, minimális az ecsethasználat. Ez egy nagyon sajátos stílust eredményez,
teljesen egyedi nyelvet, ami nem igazán illik bele egyetlen kategóriába.
KULTer.hu: Volt kiállításod Madridban, Bécsben, Londonban és New Yorkban is. A nemzetközi karriered mikor indult el?
2008 után, és mára elmondható, hogy talán Olaszországban jobban ismernek, mint itthon.
Kilenc országban volt számos kiállításom.
Nem vagyok tagja művészeti szervezeteknek, nem is törekedtem erre, kivéve a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét, ahová másodszorra felvettek. Így részt veszek csoportos kiállításokon, most például Szegeden, a Reök-palotában szerepel egy képem.
KULTer.hu: Beszéljünk két konkrét képről a tárlatban, válasszunk egy fotót és egy festményt is! Előbbiek közül mondjuk azt, amelyen hátulról látunk három imádkozó férfit a Siratófalnál.
Aki erre a képre ránéz, akár azt is hihetné, hogy egy és ugyanazon személyről készült a kép, csak három különböző pillanatban ábrázolja őt. Pedig ez nem így van, három különböző férfi szerepel a fotón. A következő pillanatban már szét is rebbentek. Látszanak azok a kis kívánságcédulák is, melyeket a falrésekbe dugdosnak be az ide látogatók.
KULTer.hu: Hogyan fogadták az emberek, hogy ilyen bensőséges pillanatokban fotóztad le őket?
Mindig engedélyt kérek előzetesen, ha arcok látszanak a fotón. Alázattal kell közelíteni ahhoz, hogy mikor nyomom meg a gépen a gombot.
Ennél a képnél hátulról látszanak a férfiak, és ez egy turisták által gyakran látogatott hely, így ebben az esetben teljesen köznapi dolognak számított, hogy fotóztam.
KULTer.hu: A festményeid közül nézzük meg közelebbről a Sigil (Pecsét) címűt!
Ez egy végtelenül részletgazdag kép.
KULTer.hu: Mintha látnék rajta kezet és szemeket is kirajzolódni.
Vannak rajta angyali részek is, szárnyakkal. Ha az ember szó szerint belebambul, akkor nagyon sok mindent vesz észre rajta. Ez függ a fényviszonyoktól, a napszaktól és a befogadó aktuális mentális állapotától is.
KULTer.hu: Mivel készült?
Ronggyal, kézzel, körömmel, festőkéssel, de van benne ecset is.
KULTer.hu: Olyan színeket is látok rajta, amelyeket elsőnek nem gondolnék összeillőnek, a képen mégis harmóniába kerülnek.
Igen, a színektől nem kell félni egyáltalán, csak meg kell találni az egyensúlyt, még ha ehhez sok időre van is szükség.
Ha közelebbről megnézzük, nem is annyira élénkek a színek, inkább valamifajta belső ragyogásuk van a képeknek.
Balogh Ádám A szentség visszhangjai című kiállítása a budapesti OTP Bank Galériában (XIII. kerület, Babér utca 9.) tekinthető meg 2019. november 8-ig.
A borítófotót Bezdán József készítette.
