A Szeretett Vezérünk a Terminál Workhouse, a Szkéné Színház és a Manna Produkció koprodukciója, amely társadalomkritikusnak is nevezhető, ám inkább az egyéni életekre fókuszál. O. Horváth Sári átirata Daniel Bănulescu regénye – Csókolom a segged, szeretett Vezérünk – alapján készült. Az ősbemutató szeptember 26-án volt, de a darab decemberig még biztosan repertoáron marad.
Egy regény átültetése színpadra nem egyszerű feladat. A gyakran számtalan szálon futó cselekményt olvasáskor könnyebb követni, ám ha színházi előadásról van szó, már nehezebb dolgunk van: lankadhat figyelmünk, ha túl sok mindenre kellene koncentrálni egyszerre. Könnyű a rendező dolga, hiszen szabadon válogathat neki tetsző részeket az egészből, és ezzel egy időben nehéz Valcz Péternek és csapatának: az adatbőségben könnyű elveszni.
Az előadás korpuszához tartozó cselekmény nagy részét életre kelt gondolatok, fantáziaképek adják.
Nem fontos túlelemezni minden jelenetet, inkább engednünk kell, hogy a játék hasson ránk. A színészek állandó mozgásban vannak, aktív jelenlétükkel, akrobatikus mozgásukkal minden pillanatban fenntartják az érdeklődést. Másrészt a rendező feladata, hogy a viszonylag széttartó képeket koherens egységgé kovácsolja össze, amely segít a játszókkal együtt bejárni azt az érzelmi ívet, amelyet az elnyomás narratívája kínál. A könyvírás apropóján életre hívott történetelemek ugyanakkor az előadás utolsó pár percéig nehezen öltenek cselekményállagot. Újabb és újabb karakterek lepnek meg, csupán az író és a diktátor vissza-visszatérő alakja ad némi állandóságot, követhetőséget – s ezek is illuzórikusak.
A ’80-as évek Romániájában találjuk magunkat, ahol az idős diktátor, Nicolae Ceaușescu felkéri Danielt, írjon róla könyvet 31 nap alatt.
A mű bármiről szólhat, de feltűnőnek, nagyszabásúnak, meglepőnek kell lennie, „amitől mindenkinek leesik az álla”. Mit engedhet meg magának Daniel? A teljes művészi szabadság zöld utat ad a rendszerkritikának is? Vagy a könyvvel együtt saját halálos ítéletét írja?
Az lenne a legmeglepőbb, ha könyvében Csaut megölnék. De ezt mégsem lehet leírni… vagy igen?
Ihlet nélküli pillanataiban fantáziájának szüleményei keverednek a valósággal. Nem tudhatjuk biztosan, mi játszódik a fejében, és mi történik meg ténylegesen, az előadás közben (vagy ezáltal) születő mű dimenziójában. Danielt forradalompárti barátnője győzködi arról, írja meg Ceaușescu kivégzését, s ezzel szimbolikusan lázadjon a rendszer ellen. Az írást számos külső probléma nehezíti, amelyek megemlítése és színre kerülésének kivitelezési módja magáért beszél. Ilyen például az, amikor a panelkomfortban alkotó Daniel egyre kisebb helyre szorul, megakadva a nyolcvankilencedik oldalon. Lakása leütött karakterenként szűkül, míg végül elnyeli a fotel, amin ül.
Az előadás gerincét két mozgatható lépcső adja, ami lakásbelsőként, szaunaként, bányaként, kocsmaként is funkcionál.
A színészek maximalizálják a fémszerkezet kínálta játéklehetőségeket. Daniel az íráskényszer okozta kétségbeesés zaklatott összevisszaságában fűzi össze a jeleneteket: a diktátor születésnapját írja az egyik oldalon, majd minden állampolgár Securitate taggá válik fantáziavilágában. A képzelet és a valóság határán mozgó pártelnöki látogatások és a vezér váratlan szongjai teszik még őrültebbé a regény teatralizálódását.
Az elbizonytalanításra építő jelenetszerkesztés és karakterábrázolás egyszerre táplálja és rombolja az eddigi tudásunk és fantáziánk által kreált Ceaușescu ideáját:
akit az egyik jelenetben éljeneznek, aki bányákat látogat meg, integet, szőrmebundában és kucsmában parádézik, az a következő pillanatban testre simuló, fényes öltözékben hirdeti nőiségét. Fazakas Júlia ideális egyensúlyt talált a maszkulin diktátor, a domina és az önreflexív, ki- és beszólogató színésznő szerepe között. Alakja azonban összemosódik Daniel forradalmár lelkületű barátnőjével: képzelete átírja a körülötte zajló eseményeket. Az általános érvényű túljátszottság, az altesti humor használata azonban a képzelet szabatosabb, megengedőbb dimenziójában sem túl elegáns.
„Az előadásunk nem aktualizál, egyszerűen csak aktuális. Nyilván senkinek sem lesz ismeretlen a mindent átszövő politika.”
– nyilatkozta a rendező a Pesti Műsor 2019. szeptemberi számában. A játék pontosan ezáltal tud elgondolkodtató s ezzel egy időben humoros maradni: nem akar senkire, semmire mutogatni. Egyszerűen feldolgoz egy művet, ezáltal pedig egy szituációt. „Ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független.”
Daniel Bănulescu – O. Horváth Sári: Szeretett Vezérünk. Rendezte: Valcz Péter. Játsszák: Fazakas Júlia, Gerlits Réka, Kálóczi Orsolya, Molnár Gusztáv, Mészáros András. A Terminál Workhouse, a Szkéné Színház és a Manna Produkció közös alkotása. Szkéné Színház, Budapest, 2019. szeptember 26.
A fotókat Mészáros Csaba készítette.
