A 47. Nemzetközi Emmy-díj New Yorkban tartott díjátadó gáláján először ismertek el magyar alkotót: november 25-én este Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő díját az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért.
Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást a rangos nemzetközi versenyben, amelyen a legjobb, az Egyesült Államokon kívül készült televíziós produkciókat ismerik el.
Gera Marina a legjobb színésznői alakítás kategóriájában nyert díjat Irén, az Örök tél főszerepe megformálásáért.
A másik magyar jelölt, a legjobb tévéminisorozat kategóriában indult Trezor nem kapott díjat. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, és mindkettő producere Lajos Tamás.
A New York-i Hilton szállóban tartott díjátadón a legjobb dráma kategóriában a brit BBC televízió McMafia című alkotása nyert.
A legjobb vígjátéknak a brazil Az utolsó macskajaj (The Last Hangover) című vígjátékot ítélte a zsűri, a legjobb dokumentumfilmnek pedig a holland Bellingcat – Igazság egy igazság utáni világban című alkotás bizonyult. A biztonságos kikötő című ausztrál mű a legjobb minisorozat díját nyerte el. Haluk Bilginer török művészt a Şahsiyet (Persona) főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el a legjobb férfiszínész díjával.
A Nemzetközi Emmy-díjat odaítélő Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) kitüntette a CNN amerikai hírtelevízió és a PBS amerikai közszolgálati televízió műsorvezetőjét, Christiane Amanpourt, valamint díjazta az amerikai HBO csatorna Trónok harca (Game of Thrones) című, több mint 200 országban vetített televíziós sorozatának két rendezőjét, David Benioffot és D.B. Weisst is.
Az Örök tél története 1944 decemberében kezdődik.
Szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket „egy kis munkára”, három hét kukoricatörésre. Irén (Gera Marina), aki férjét várja haza a frontról, abban a tudatban válik el kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Ám a megszállóknak kegyetlen tervük van a nőkkel: marhavagonokban egy szovjet munkatáborba szállítják őket, ahol embertelen körülmények között a helyi szénbányában kell kényszermunkát végezniük. Irén itt találkozik egy Rajmund nevű férfival (Csányi Sándor), aki megtanítja neki, hogyan lehet a poklot túlélni. Kettejük között szerelem szövődik, de túlélhet-e az érzés egy lágerben?
Forrás: MTI, fotók: International Emmy Awards