A 2010-es években igen sok magyar bűnügyi film elemezte az ötvenes évek és a Kádár-korszak diktatúráját. Az Isteni műszak óta javarészt forgatókönyvírással foglalkozó Bodzsár Márk második nagyjátékfilmje, a Drakulics elvtárs is a vámpírfilm és a kémmelodráma zsánerelemeit használja fel a „létező szocializmus” megidézésére.
A magyar filmtörténetben a hatvanas évek óta nagyon fontos a kollektív emlékezetben máig nem teljes mértékben feldolgozott és egyértelműsített huszadik századi magyar történelem. Filmes nemzedékek jöttek és mentek, ám a mindenkori alkotók, így a kortárs rendezők, ha más-más módokon is, de visszatértek a háború előtti fasizálódó Horthy-rezsimhez (Gárdos Éva: Budapest noir), a második világháború katasztrófájához (Nemes Jeles László: Saul fia, Török Ferenc: 1945, Szász Attila: Apró mesék), az ötvenes évek terrorjához (Fazakas Attila: Árulók, Tóth Barnabás: Akik maradtak), az 1956-os forradalom és szabadságharc témájához (Bergendy Péter: Trezor) és az egyént kifinomult stratégiákkal kompromittáló, indirekten elnyomó, láthatatlan pórázon tartó Kádár-rendszerről (Pálfi György: Taxidermia, Török Ferenc: Apacsok). Bergendy Péter A vizsgája, Szász Attila A berni követe vagy Sopsits Árpád A martfűi réme kifejezetten a Kádár-nosztalgiából igyekeztek kijózanítani a nézőket. A maga ironikus módján, fekete humorral a Drakulics elvtárs is ezt teszi, ami az Isteni műszak után ismét bizonyítja, hogy
Bodzsár Márk nagyon ért a cselekményszövéshez, a műfajokhoz és a hasfalszaggató poénokhoz, még ha a karakterrajzok felemásra sikeredtek is.
Nem rágják a szánkba, hogy a hetvenes években járunk, amikor már túl vagyunk ötvenhaton, a diktatúrába fulladt kubai forradalmon és a „prágai tavasz” vérbe fojtásán is. A vietnami háború a vége felé közeledik. A magyarországi reformok is megtorpantak,
a hatalom képviselőinek sincsenek illúziói, látják, hogy a rendszer haldoklik. Ezt a foszladozó élőhalottat igyekeznek egyben tartani a titkosszolgálat ügynökei,
a csoportot vezető Esvégh elvtárs, illetve a nyerő páros, Kun Laci és Magyar Mari. Mint A vizsgában, a rendszer bizalmatlan még a saját hű kiszolgálóival szemben is, így a kémelhárítókat ráállítják a hazaérkező Fábián elvtársra, aki Vietnamban adott vért, megjárta Kubát, és húszéves távolléte alatt semmit sem öregedett. Ami ennél nagyobb baj lehet, hogy „megfertőzte a nyugati világ ópiuma”: hosszú hajat és farmert visel, rockzenét hallgat és Ford Mustanggal hasít a Trabantokkal és Wartburgokkal teli magyar országutakon. Mari azt a feladatot kapja, hogy csábítsa el a kizárólag éjszakai életet élő, a fokhagymától irtózó, és gyanús, vörös italokat fogyasztó Fábiánt, miközben párja, az egyre féltékenyebb Laci fotókat készít a légyottokról.
Egyre valószínűbb, hogy az elvtárs vámpír, főleg, hogy maga az ateista Kádár János is feszületet és szenteltvizet tart magánál.
Így a film tétje az, hogy becserkésszék a gyanús Fábiánt, és rajta keresztül Laci és Mari is ráébredjenek arra, hogy intim kapcsolatuk ugyanolyan felszínes és kiüresedett, mint a Kádár-rendszer ideológiája.
Bodzsár Márk rendezőként viszonylag régen hallatott magáról, hiszen első nagyjátékfilmje, az Isteni műszak óta csak forgatókönyvíróként szerepelt a neve olyan tévésorozatok stáblistáján, mint az HBO Társas játéka vagy az RTL Klub Alvilága. Az Isteni műszakot méltatlanul kevesen látták, illetve keveset méltatták, pedig hibái, tipikus elsőfilmes botlásai (néhol túl harsány és öncélú) ellenére remekül eljátszott, magával ragadó, laza és izgalmas akció-vígjáték tele emlékezetes poénokkal és gegekkel. Bodzsár hat év alatt szerencsére mit sem változott, a Drakulics elvtárs vitathatatlan pozitívuma a kiváló fekete humor, amelyet ezúttal sikerült összefésülni a választott korszak természetrajzával (az Isteni műszakban a kilencvenes évek és a délszláv háború inkább csak díszletnek hatottak).
A leggonoszabb gegek az elmaszkírozott, újfent zseniális alakítást nyújtó Rába Roland által játszott Kádár Jánosra épülnek.
Rába és Bodzsár nem törekedtek arra, hogy megjelenésében és hanghordozásában tökéletesen rekonstruálják a diktátort, hiszen a filmre amúgy is jellemző, hogy magánmitológiát teremt. Ám az alkotók nagyon is figyelembe vették Kádár történetét. Mint ismeretes, a szocialista vezér az 1963-tól számított „kádári kiegyezés” részeként részleges megállapodást kötött az egyházak képviselőivel, és egyes források szerint 1989-ben halálos ágyához papot is hívatott az elvileg ateista Kádár János. A hivatalos ideológia persze minden „klerikalizmust” elutasított. Ezért szinte abszurd, amikor a Drakulics elvtársban a Fábiánnal szexuális kapcsolatot létesítő nőket fokhagymával, szenteltvízzel és feszülettel várja kihallgatásra.
A legviccesebb vagy leggroteszkebb jelenet az, amikor fény derül Kádár „szuperképességére”: nem lehet leszerelni ágyékon rúgással, mert nincsenek heréi.
Ez a geg egy városi legendán alapul, miszerint a vezér még az 1952-es bebörtönzésekor, a kínvallatás során maradandó sérüléseket szenvedett. „Úgy megverték a tökömet, hogy baszni ugyan még tudok, de terméketlen lettem.” – mondta Kádár János a megkérdőjelezhető valóságtartalmú anekdota szerint. Bodzsár Márk műve frappánsan leplezi le a rendszer elvtelenségét és működésképtelenségét azáltal, hogy a „létező szocializmus” első számú embere impotens, és pont azokat a vallási szimbólumokat, illetve népi hiedelmeket használja fegyverként, amelyek ellen a hivatalos ideológia uszítja a népet.
Más szempontból is sikeres és hiteles a Drakulics elvtárs korrajza.
Kémmelodráma-vámpírfilmről lévén szó, a szerelem és a szexualitás kulcsfontosságú a történetben.
Egyfelől hangsúlyos, hogy Laci és Mari kapcsolata meglehetősen egyoldalú: a szexet inkább csak a férfi élvezi, aki ráadásul bikabőgés kíséretében pár perc alatt „elsül”, ami lehetetlenné teszi, hogy női partnere is eljusson a csúcsra. Tehát az ügynök, ha professzionális életében kiválóan teljesít is, magánélete kész csőd. Másfelől Mari nemcsak egyoldalú kapcsolata, hanem a rendszer rabja is. Főnöke, Esvégh elvtárs nem túlzottan foglalkozik azzal, hogy mire vágyik az egyén, így Laci és Mari, hanem mint azt a szocialista, illetve kommunista ideológiák is helyesnek tartják, az individuumot alárendeli a „nagyobb jónak”, a kollektívának, ebben az esetben az ügynökségnek, a kémelhárításnak. Mindegy, hogy Laci vagy Mari milyen kapcsolatban állnak egymással,
a fiatal és vonzó Marinak a testét kell felhasználnia ahhoz, hogy becserkéssze a gyanús Fábiánt.
Aki mellett persze a nő szinte felszabadul, hiszen a rock ’n’ roll bűvöletében élő, érzéki vámpírelvtárs odafigyel rá, gyengéd vele, és ha vérszomja is fő hajtóereje, hisz a szabadság és az egyenlőség eszméjében.
Ennek ellenére az a hangsúlyos a fő történetszálon, hogy a puha diktatúra azért mégiscsak diktatúra volt, akármilyen engedményeket tett, akármekkora „kis szabadságokat” adott a társadalom széles körének. Bodzsár Márk műve azt teszi láthatóvá nagyon frappánsan, hogy a színfalak mögött a Kádár-rendszer igenis elnyomó rezsim volt, és semmilyen nosztalgiát nem érdemel annak ellenére, hogy az átlagembert Bambival (vagy éppen a vérvörös Hüsivel, ami a filmben is feltűnik), balatoni nyaralással vagy korlátozott külföldi utazási lehetőséggel manipulálta. Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy a diktatúra tisztában van azzal, hogy elnyomó rendszert tart fenn, ezért paranoid, bizalmatlan még saját ügynökeivel szemben is. A Drakulics elvtársban tehát
egy olyan labilis alapokra felhúzott építmény jelenik meg, amely bármelyik pillanatban összedőlhet a kölcsönös bizalmatlanság, a szorongás és az elégedetlenség miatt.
Hiszen ahogy Fábián szabad levegőt szívhatott külföldi útjai során, úgy mellette Mari szeme is felnyílt, hogy mint otthonában házi kedvenc madara, ő is kalitkában él (didaktikus, de beszédes szimbólum). Mert hiába része a megfigyelő rendszernek, egy olyan rendet tart fenn, ami őt is kontrollálja nemcsak lelkileg, de már testileg is, és arra kényszeríti, hogy megcsalja élettársát annak szeme láttára, a célszemély becserkészése érdekében.
Bodzsár mesterien összefésülte a történelmi és a személyes drámát a zsánerfilmes elemekkel, és sikerült emberi karaktereket teremteni.
Ami viszont nem sikerült neki, az a karakterek történetének továbbfejtése, illetve a szálak megfelelő elvarrása.
A Drakulics elvtársban sok a hirtelen és irreális fordulat, ami nem következik sem a cselekménylogikából, sem a karaktermotivációkból. A leggyengébb láncszem egyértelműen Mari, illetve az őt megformáló, csetlő-botló Walters Lili. A színésznő külső megjelenése kétségtelenül tökéletes a szerepre, de színészi adottságai vagy az elhibázott karakterrajz miatt dramaturgiai szempontból kifejezetten rossz választás volt, főleg az újfent remek Thuróczy Szabolcs, Nagy Ervin és Nagy Zsolt mellé. Pedig gyakorlatilag Mari a történet főhőse, akinek a megoldásban kulcsszerepe van, és egy fontos döntést is meg kell hoznia. Döntése azonban azért is problémás, illogikus, mert annak ellenére, hogy Lacival való szexuális élete egyoldalú, a férfi mégis szereti és félti őt, és a gyors elsülésen túl elég gyenge az indok, ami miatt a fiatal nő mégis Fábián felé kezd húzni. Bodzsár Márknak nem sikerül megmutatnia, hogy az inkább konformista Mari vágyik a szabadságra, amit elvileg a vámpírelvtárs szimbolizál. Főleg, hogy azért idővel bebizonyosodik, „Drakulics elvtárs” is főleg a vére miatt vágyik rá, nem azért, mert olyan érdekes egyéniség. Sőt, Mari kifejezetten halovány és sótlan karakter. Persze nemcsak az ő döntéseivel van a baj, a másik két főszereplő, Laci és Fábián karakterfordulatai is erősen megkérdőjelezhetőek.
Ennek ellenére a Drakulics elvtárs egy nagyon szórakoztató és szerethető magyar történelmi krimikomédia.
Bizonyos szempontból felülmúlja az Isteni műszakot, más téren viszont nem tudja megközelíteni azt. Bodzsár Márk előző filmjének alapötlete és mentőscsapata még mindig erősek, és éppen a kisebb lépték, a triviálisabb, prózaibb megközelítés miatt a „mentős cowboyok” sztorija emlékezetesebb, kultikusabb, mint a Drakulics elvtárs nagyobb volumenű, többet vállaló, több karaktert mozgató, többet markoló, de kevesebbet fogó története. Az irányvonal azonban továbbra is jó, és csak biztatni tudom a rendező-forgatókönyvíró Bodzsárt, hogy nyugodtan haladjon tovább ezen az úton, mert szükség van a tipikus magyar gagyi vígjátékok zsákutcáját elkerülő, Quentin Tarantino, Roman Polanski és Taika Waititi ironikus filmjeit, fekete komédiáit (Kutyaszorítóban, Vámpírok bálja, Hétköznapi vámpírok) idéző, igényes magyar filmszatírákra, műfajhibridekre.
Drakulics elvtárs, 2019. Írta és rendezte: Bodzsár Márk. Szereplők: Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Walters Lili, Thuróczy Szabolcs, Rába Roland, Balsai Mónika, Borbély Alexandra, Trill Zsolt, Znamenák István, Szűcs Nelli, Kerekes Éva. Forgalmazza: InterCom.