Nemzetközi művészeti projektsorozat része az a kiállítás, ami most a budapesti Magyar Műhely Galéria terében látható. Egy osztrák és egy magyar művész közösen állít ki, hogy emberi érzéseken, vágyakon és a mindent körülölelő természeti környezet változásain keresztül reflektáljanak önmaguk és egymás sebezhetőségére.
„[S] ott állt a fal, feszült vászon gyanánt. / Aztán, mikor egyszerre hátraestünk, / egy furcsa, érdekes képet találtunk; / fönn a fényes falon láttuk a testünk, / viaskodó és óriási árnyunk, / egymásra dőltek, távolodtak ott, / úgy játszottak dévaj bohózatot…” – olvashatjuk Guy de Maupassant A fal című versében, Kosztolányi Dezső fordításában. A Magyar Műhely Galéria terében most hasonlóan játszik egymással valamiféle művészi játékot két alkotó a maguk építette falak között.
A művészek installációi különféle vásznakból, változatos anyagú téglákból, gipszreliefekből és gyékényből építkeznek.
A Budapesten alkotó, Derkovits-ösztöndíjas Kis Judit és a Bécsben élő Valentin Aigner először állítanak ki közösen egy újszerű kezdeményezés eredményeként. A tárlat kurátora, Antal István, a Bécsben és Budapesten élő kurátor-képzőművész indította el a nemzetközi projektsorozatot azzal a céllal, hogy itt, a Magyar Műhely Galériában és Bécsben, a Pferd Fórum Stúdiójában fiatal kortárs képzőművészek sajátos párbeszédet alakítsanak ki.
Miként a görög eredetű Metonym cím jelzi, Kis Judit és Valentin Aigner közös kiállításán egyfajta metonimikus átvitellel új jelentés születik.
A közös térbe helyezett installációk újszerű, konnotatív jelentéseket hordoznak. A tárlaton szavakat, formákat, illetve színekkel kifejezett érzések lenyomatait láthatjuk. A munkákat szemlélve megfigyelhetjük, azok hogyan hatnak egymásra, hogyan változik meg az alkotások jelentése a közös térben azáltal, hogy egymás mellé kerültek.
Kis Judit a plátói szerelem 21. századi megnyilvánulását mutatja be Cyber Love című installációjában.
A Platón által definiált érzelem, a be nem teljesült szerelem megnyilvánulása napjainkban a virtuális térben zajlik, cseten, skype-on és e-mailen keresztül. Az idealizált, ám mégis gyötrő érzés az interneten váltott szavak és leírt mondatok mellett csak a fantáziánkban egészülhet ki, ott válhat látszólag teljessé. Ezt idézi fel Maupassant versének idézett részlete, amely csupán kivetítve, árnyékszékűen jeleníti meg az elképzelt együttlétet. A kiállításon a különböző matériájú, más-más színűre festett téglák a rájuk írt emberi tulajdonságokkal együtt az örökösen váltakozó és hullámzó érzéseket szimbolizálják. A sokféle anyag ehhez igazodik, a habszivacstól a festett kerámián és szilikonon át a fémig.
Az Imaginary Landscape (Elképzelt tájkép) című 2017-es installációhoz használt textil matériája úgynevezett „könnyálló” (dropproof) szövet, amely kifejezően utal a reménytelen szerelemhez társuló, újra és újra előtörő sírásra. Az ágytakaró az intimitást, illetve annak kínzó vágyát és hiányát idézi fel. A fekete függönnyel és hófehér habszivacs téglákkal leválasztott térben, videóinstallációban láthatjuk és hallhatjuk a meg nem tapasztalt szerelem átélt lenyomatait. A keretezett vásznakon olvasható szövegek a sebezhetőséget, a magányt és az örök bizonytalanságot jelenítik meg, mely a felemás szerelem kínzó és gyötrő állapotára utalnak.
A vágy tárgya örökké elérhetetlen marad, helyén csupán űr tátong. Mintha Valentin Aigner munkáiban ez az űr öltene testet, és szabadulna ki a gipszreliefekből.
Mintha a soha be nem teljesülő romantikus vacsora díszletei elevenednének meg Valentin Aigner étkezési szeánszát bemutató munkájában, a Maki mix festett reliefjében.
Mintha az antik arcot formázó szobor testesítené meg a Kis Judit cyberteréből hiányzó alakot.
A fej a Rómában található Igazság száját, a Bocca della Verità korongját idézi fel, mely a rejtett arcot sejtetve, a világhoz való viszonyulás jelképe is lehet. Kérdés, mit mutat meg viselője és mit rejt el saját lényéből. Milyen falat épít maga köré, és kik hatolhatnak át rajta? A függő és lágyan ringatózó gipsztáblák ilyen falakként értelmezhetőek, melyek térben is, lélekben is elválasztanak, mégis összekötnek, hiszen azok mellett könnyedén elsétálhatunk, sőt, a falak résein áthatol a fény, és láthatjuk a mögöttes tartalmakat is.
Az egyenetlen felületű, természetes hatású gipsztáblák kivágott formái ugyanabból a hiányból építkeznek, mint amelyről Kis Judit munkái beszélnek. Valentin Aigner a természeti és az ipari környezet elemeit vegyíti installációiban a szerves és szervetlen formák egymás mellé helyezésével. A természet mindig a művész legkézenfekvőbb inspirációs forrása, valamilyen módon minden alkotásában megjelenik, felhívva a figyelmet napjaink egyik legfontosabb problémájára, a környezetszennyezésre és a természet védelmére.
Munkáiban megmutatja, hogy napjaink divatos és egészségesnek mondott idoljai miként válnak tömegcikkekké, természetesből hogyan lesznek ipari hulladékká.
Kis Judit Resilience című oltárszerű alkotásán már-már ijesztő naturalizmussal idézi meg az emberi bőrt, annak minden sebezhetőségével együtt.
A meditatív installáció számos olyan konnotációt ébreszthet bennünk, amely az ember esendőségére, kiszolgáltatottságára és mulandóságára utal.
A környezetvédelem fontossága is megjelenik az installációban, amely üzeneten keresztül ismét kapcsolódik egymáshoz a két művész. Kis Judit a tégla motívumot alkalmazza, melynek ősi szimbólumként elválasztó és összekötő funkciója van. Ezt a kettősséget testesítik meg Valentin Aigner és Kis Judit alkotásai a Magyar Műhely Galéria terében egyfajta falakként, hogy az azokra rávetülő árnyékok végtelen, művészi bohózatot játszhassanak egymással.
Kis Judit és Valentin Aigner Metonym című kiállítása a budapesti Magyar Műhely Galériában tekinthető meg 2019. november 5. és 26. között. (Az írás a tárlatmegnyitó beszéd szerkesztett változata.)
