Kolumbia Oscar-nevezettje egy frappáns A legyek ura-parafrázis, mely Golding művének téziseit egy katonai hadműveletben résztvevő nomád gerillatábor közegébe ülteti át.
A kolumbiai polgárháborúból ihletődött történetet térből és időből is kiszakította Alejandro Landes rendező: a tinédzserekből álló félkatonai alakulatot az úgynevezett „Szervezet” működteti, a közeli településre pedig csak „város”-ként hivatkoznak a szereplők, és bár a technika jelenkorinak tűnik (adóvevők, automata fegyverek, füstgránátok), sokszor az az érzésünk, hogy a Monos inkább egy alternatív jövőt fest le, a készítők pedig politikai parabolában gondolkodtak. A hegyekben állomásozó csapat két feladatot kap marcona vezetőjüktől: vigyázzanak egy Shakira nevű tehénre, illetve tartsák életben az általuk csak doktornőként emlegetett túszt (az Én, Tonyából vagy az Augusztus Oklahomában-ból ismert Julianne Nicholson). Ez a két, egyszerűnek tűnő küldetés végül a sajátos szabályok szerint működő mikroközösség rendjének felbomlásához vezet, és ahogy az egy A legyek ura-parafrázisban lenni szokott,
kíméletlenül felszínre kerül a hatalomvágy, a törékeny idill pedig hamar az ösztönök martalékává válik.
A Monos különös szerkesztésű film: Landes a csoportdinamikára fókuszál, így aztán nincs is egyetlen igazi főszereplője a történetnek, a kamaszok között szerelmi sokszögek bonyolódnak, a hatalmi machinációk mindenkit érintenek. Hamar megtudjuk, kik a csapat erősebb, kik a gyengébb tagjai. Az alkotók kezdettől fogva érzékeltetik, hogy
az első néhány jelenetben tapasztalt idill egyfelől törékeny, másrészt pedig alapból problémás egy szakadár, fegyveres gerillaalakulat esetében bármiféle idillről beszélni.
A hegyek közé zárt fiatalokban féktelenül tombolnak a hormonok: a szerelmi viszonyok folyamatos összekuszálódása mellett a közösség alapeleme az erőszak, a születésnapos fiatal katonákat például egy nomád rituálé keretében szíjjal verik el a többiek. A hatalom iránti vágy és az ebből fakadó önzés azonban csak fokozatosan üti fel a fejét a csapatban, és ez az a vonulat, melyben igazán erős a Monos:
a fiatal gerillák mikroközössége szép lassan egy teljes társadalom szimbólumává válik.
Konfliktusaikat megmutatva Landes a polgárháború eredendően abszurd természetére világít rá, valamint lesújtó, általános érvényű téziseket fogalmaz meg a hatalom megszerzéséért és megtartásáért bármire képes emberről.
A Monos azonban nemcsak a szabálytalanul ide-oda burjánzó narratíva miatt emlékezetes, hanem technikai szempontból is kimagasló színvonalat képvisel. Jasper Wolf operatőr letaglózó erejű képei a film első felében a hegycsúcsok ködös, kopár környezetét és az onnan nyíló gyönyörű panorámát, a későbbiekben pedig a dzsungel labirintusát és a vízmosások, erős sodrású folyók egzotikumát adják vissza érzékletesen, a főként hosszú beállításokban a közelik és a nagytotálok is szemkápráztatóak.
Mica Levi éteri filmzenéje hatékonyan asszisztál a képek által megteremtett különös atmoszférához,
de a hangvágás és a hangkeverés is kiemelendő. Utóbbiaknak hála a szél zúgása, az erdő hangjai és a folyó robaja is fontos hangulatfokozó elemekké válnak.
A Monos így egyszerre építkezik a modern film, valamint a háborús dráma formanyelvi eszköztárából, és sikerrel pakolja egymásra ezeket a paneleket. A fiatal, jórészt tapasztalatlan szereplőgárda pedig zsigeri, minimalista színészi játékot mutat fel a Hannah Montanából indult Moises Ariasszal az élen, aki a hatalomra jutó és azzal párhuzamosan korrumpálódó vezért, Nagylábat alakítja karizmatikusan. Rajta kívül az eleinte betonkemény, később esendővé váló Rambót játszó Sofia Buenaventura, valamint Lady szerepében Karen Quintero a népes cast legjobbjai,
ám leginkább mégis a csoportdinamika működik köztük, melyen a narratíva működőképessége múlott.
Alejandro Landes a katartikus, negyedik falat lebontó zárósnittel nyomatékosítja, hogy filmjének nem célja megválaszolni a kérdéseket,
a Monos figyelemfelhívó, kiáltvány jellegű mű.
A következtetések levonása így a néző feladata, és ahogy a rendező az idei CineFest közönségének címzett üzenetében hangsúlyozta: el kell dönteni, hogyan tovább.
Monos, 2019. Rendezte: Alejandro Landes. Írta: Alejandro Landes, Alexis Dos Santos. Szereplők: Sofia Buenaventura, Moises Arias, Karen Quintero, Julianne Nicholson. Forgalmazó: magyarhangya.
