Mindennek ára van
Mindennek ára van, mondja az apa, közgazdász, tényleg így gondolja. Ezt mondta nekik egy professzor is az egyetemen, az, amelyikre mindenki felnézett. Példákat is hozott, általában az időt, amit éppen akkor az őt hallgatók az ő hallgatásával töltöttek, pedig lehetnének teljesen máshol, mondta a katedrán állva, mondjuk kereshetnének pénzt asztalosként vagy mehetnének moziba a párjukkal, aztán… na, megéri bent lenni, kérdezte.
Fél tizenegy, a lány az apja mondatát rágja a tányér felett, tényleg így van-e. Tizenhat múlt egy hónapja, abban a tekintetben sztereotipikus tinédzser, hogy jobban örülne, ha az állítások, amiket például az apja fogalmaz meg, inkább hamisak lennének. Ha az időben fél órát visszamegyünk, az apa arról beszél, hogy a lányt kiveszik a gimnáziumból. Folyton késik az órákról, a tanárok szerint is problémás, például a magyartanár azt mondta a szülőknek a fogadóórán, hogy kezelhetetlen, és nézzék, az átlaga is épphogy három, és ebben a gimnáziumban inkább négy és fél felett szokott ez lenni, csináljanak vele valamit, kérem, mert én, mármint a tanár, már nem bírom. Nem mindenkinek kell egyetemre mennie, mondta az apa, van az a vendéglátó szakközép a szomszédban, lesz egy szakmád legalább. Azt is hozzátette, hogy anyáddal nem akarunk tovább szégyenkezni a többi szülő között, mint ma, hogy mások gyereke színötös, meg országos matekverseny, közben mi ott ülünk, és várjuk, mikor mondja az osztályfőnök, hogy persze vannak problémák is az osztályban, és azok közül egy pont a lány. Egy gimnáziumban tanulni kell és normálisan viselkedni, ha maradni akarsz, ehhez tartsd magad. Mi anyáddal egész nap dolgozunk, neked meg ennyi feladatod lenne, hogy az iskola. De hát, kezdené a lány, nincs semmi de, zárja rövidre az apa, így működik, mindennek ára van, és ezt a bizonyos árat jelen helyzetben az apa határozza meg, a lány meg elfogadja.
Itt tartunk most, a lány percek óta csendben ül az asztalnál, az apa már a nappaliban eszik valamit a kanapén, ahol csak neki szabad, mindenki más kiönti és rászárad, vagy lemorzsázza, jönnek a hangyák. Nem sokkal ezután a lány felkel, elindul a lépcső felé, hogy aludni menjen, pontosabban chatelni a barátnőivel a mobilján, úgy kezdi majd, hogy képzeljétek, mi volt, és aztán leírja, hogy mi volt, legalábbis azt, hogy szerinte. A lépcső recseg, ahogy szokott, az apa mondja, hogy jó éjt, a lány pedig, hogy neked is.
Az anya fent olvas a hálóban a hatalmas franciaágyon, a boltban ez volt a legnagyobb, száznyolcvanszor kétszáz centi. A nő szokta is mondani a férjének, hogy minek ekkora, ha mindig egyedül alszik benne, mert a férj az úgyis lent a nappaliban, azon a szar kanapén, ami tényleg kényelmetlen volt, de bőr, az apának ez fontos volt, fontosabb, mint az, hogy nyáron ne ragadjon bele az ember. Te mondod mindig, hogy nem bírod a tévét, ha aludnál, válaszolja általában a férj, ez igaz, ismeri el a nő, a téma lezárva. És valóban, a feleség este tíz körül alszik, csak a csend és a sötét veszi körül. Így megy ez egész héten, kivéve vasárnap, akkor a férj is a franciaágyon a feleség mellett, a tévé felhangosítva, hátha elfedi a nyögéseket, amik a nőből jönnek szex közben, meg hátha elfedi, hogy egy ideje már nem jönnek.
Az apa lent azon gondolkozik, amit mondott, hogy mindennek van egy ára, pontosabban a családnak, és még mekkora. Tizenhat éve egy terhes nő miatt nem fogadta el az állást, amivel Belgiumba mehetett volna, nagy presztízs, még nagyobb pénz, de nemet mondott, hogy itt legyen a családjával, és ne csak hétvégén, ahogy mondjuk a szomszéd csinálja, csalja is a felesége, mindenki tudja, leszámítva persze magát a férfit. Azt gondolja, hogy a család miatt nem kalandozott, amikor még jól nézett ki, és a család miatt nem használja ki a titkárnőjét sem, aki bármit megtenne a fizetésemelésért. A titkárnő egyedül neveli a két fiát egy bérelt panellakásban. A fizetése alig több mint százhúszezer.
Hajnali fél négy, az anya felébred. Gyakran megtörténik, már kapcsolja is fel az olvasólámpát, és a kezével keresi a padlón a könyvet, hely hiányában csak oda teszi lefekvés előtt. Mielőtt olvasna, elnéz balra, a férj helye. Most arra gondol, hogy a szülőin a padban, meg aztán a kocsiban hazafelé, ha nem is párként, de mint a lányuk szülei, ott legalább együtt voltak.
Borítófotó: I1 Wp
