Két mondat a kiállítás címe, gondolatjellel. Nem elválaszt. Összeköt, gondolkodásra serkent. Önarckép Trianonnal, aminek következményeit viseljük – Száz év határ. Mi változott? Újraépítjük? Nincs határmódosítás, mi kelünk útra, ha szülőhelyünk otthontalanná vált. Erről a magam nevében is beszélhetek, harmadik országba érkeztem meg és élek Magyarországon, harmadik állampolgársággal.
Kieselbach Tamás jobb helyszínt nem találhatott volna e nem hagyományos tárlat megrendezésére.
Nem hagyományos, miközben a ránk hagyományozott súlyos örökségről, traumáról szól.
A ház falait mosta, kaparta az idő, a szakszerű restaurálás sem tüntette el a múlt nyomait, a hatásos világítástechnika kiemeli a múlt és jelen elválaszthatatlanságát. A két művész fel- és megrázó asszociációkat teremt képeivel. Nem elmossák a múltat, hanem igyekeznek közelről és távolabbról is értelmezni Trianont és következményeit. Mai sorsunkra kiható eseményként ábrázolják, nagyszüleink, szüleink sorsát is beleszőve. Családi fotók és kommentárok segítik az összefüggések megértését.
drMáriástól nem szokatlan a kritikai hangvétel, a merész, olykor vadnak is tekinthető képzettársítás.
Vajdasági gyökereire is visszavezethető művészetszemlélete, a mindennapi történésekre, politikai-kulturális jelenségekre való reagálás, azok új-régi kontextusba helyezése. Határátlépés áttenni a személyeket egy-egy világhíres művész műtermébe, átlépni egy másik világba, így dolgozni fel múltunkat:
drMáriás történelmi figurái korszakos alakok, akik döntő hatással bírtak az ország mindenkori helyzetére, az emberek életére.
Nemcsak a mindenkori jelent, hanem a jövőt is meghatározó szerepkört töltöttek be. A magyar politikusok mellett művészek is megjelennek. Átértelmezve látjuk az első világháborút kiváltó eseményt: Gavrilo Princip meggyilkolja Ferenc Ferdinándot Georg Grosz műtermében, és annak egyik következményét: Lugosi Béla megjelenik a Kárpátok csúcsán Caspar David Friedrich műtermében, és nem tudja, hogy a Kárpátok géniusza és más gyilkos diktátorok szerepéről lemaradt.
A Trianon utáni talpra állás figuráit is górcső alá veszi drMáriás
(Horthy Magritte műtermében, Bethlen István különbéke-tárgyalásokat folytat James Ensor műtermében), érdemeik legyenek akár megkerülhetetlenek vagy el nem fogadottak. Horthy kétarcú, az Adriai-tengerre látunk, nagy tenger, tengernagy, de hova lett a tenger?
A történelmi szerep többféle emberé lehet. A vívódóé, a határozatlané (Teleki Pál vörös térképe előtt Paul Klee műtermében), térképe (Magyarországi népességi adatok, 1810) arcára írva, Anjou-liliom, békegalamb, szögek, Magyarország koporsószögei. A diktátoré (Sztálin áldozatai üdvösségéért fohászkodik Chaim Soutine műtermében), kinek imára kulcsolt keze lángol, de nem ő ég el, másokat küld a pokolba. Lenin bácsi ma is osztja az igét, sajnos nem csak gyerekek veszik be ezt (Ma Lenin bácsi tartotta a hittanórát).
Az identitások alakulását járják körbe az alkotók, ki mennyire volt önmagával azonos: konokul, hitszegőn vagy jóindulatúan.
Károlyi Mihály egy katonával sakkozik, minden csak elmélet, nem terem itt már őszirózsa se, Lukács György Malevicsnél köt ki, de a Vörös lovasság című festményt nem látja, Tisza István a gyilkos merényletsorozat első célpontja. Eszterházy János Kassák műtermében kerül vonalzó alá, csak vesztes lehet, Ferenc József Egon Schiele műtermében kicsit kivetkőzik magából, a piros köpeny alatt idegen hús, összefonott ujjaival mutatja, ő nem tehet semmiről.
Weiler Péter antropológusi empátiával közelít tárgyához, az élőszóbeli kommunikáció légkörét teremti meg.
Kitüntetett szerepet szán a nonverbális jeleknek, a társas kapcsolatoknak, az énkép és attitűd bemutatásának. A Kádár-rendszer születését választotta az utóbbi száz év fontos történései közül. Színekben, formákban látja az eseményeket, a magányt, az ürességet. Mintha nem is embereket irányítana Kádár. Intim szférájában megtört öreget látunk, aki hazug módon hamis célt szolgált.
Utópia a szocializmus, ezt ragadja meg Weiler, és konkretizálja, vesézi ki, nem kis melankóliával.
Kádár hét napos eltűnése, eltüntetése az egyik fő motívum: pokoli utazás, hírzárlat. 1956 november 1-jén Brezsnyev Ungváron fogadja Kádárt. Sportteremben ül, de nem rúg labdába, fölötte a vörös csillag, mögötte bordásfal. Gerinctorna? Turbulencia Moszkva felé, nem csak a levegőben, a gépen is géppisztolyos vigyázza magányát. Kádár megérkezik Moszkvába, de nem tudja, hol van, hova lép le a repülő lépcsőjéről, minden vörösben úszik, ő is úszik az árral. Kádár reggelije Moszkvában. Etetik. Déligyümölcs, nem krumplileves, halálraítélt reggelije, háttérben orvosi műtő, operáció vagy inkább forgószél hadművelet? Kossuth Rádió Szolnok, öööö Budapest – csak dadogás, lövésként hangzik, feje tetején álló képet látunk, amikor tévé még nem is volt szép hazánkban, de piros K telefon igen.
Kádár titkos útjáról tankban érkezett vissza, Weiler daruval a Szabadság térre helyezi, a lángoló tévészékház elé.
Egy ember drámai útja, emberi olvasat, mindannyiunk drámájává vált. Hiteles forrás szerint Kádár meggyón a halálos ágyán, a vörös csillag keresztre kerül, nincs megfeszítve, mögötte áll. Kádár alig látható, lehet, nincs ott, szellemalak, csak mi képzeljük oda.
Színeváltozást ábrázol a két művész, pszichológiailag hitelesen.
Fábry Sándor megnyitó beszéde családi gyökerekről szólt, fényképes vetítéssel. Nem design center.
drMáriás és Weiler Péter Önarckép Trianonnal – Száz év határ című kiállítása a budapesti Brody Studios-ban (Vörösmarty utca 38.) tekinthető meg 2019. december 14-ig.
A borítókép drMáriás Karády Katalin Edward Hopper műtermében várakozik című festménye.
Kölüs Lajos kritikája a kiállításról itt olvasható.
