A budapesti Gundel étteremben január 16-án (csütörtök) délelőtt adták át az első Baumgarten-emlékdíjakat – a nívós elismerést Kukorelly Endre közösségi finanszírozásból élesztette fel. A díjakkal és jutalmakkal együtt több mint 5 millió forintot osztottak ki.
Tavaly tavasszal merült fel, hogy Kukorelly Endre kezdeményezésére feltámasztják a Baumgarten-díjat.
Kukorelly, a Gyümölcsöskert–Baumgarten Emlékdíj Egyesület ügyvezető elnöke közleménye szerint: „A Baumgarten-emlékdíj közösségi finanszírozáson alapul. A rendszerváltás óta gondolok arra, többször beszéltem is róla, hogy a Baumgarten-díjat az íróknak vissza kell venniük az államtól, mely 1949-ben elkommunizálta azt.”
Az elismerést eredetileg Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította, 1929-ben, és
a Baumgarten Alapítvány olyan meghatározó szerzőknek ítélte oda, mint például Krúdy Gyula, Füst Milán, József Attila vagy Weöres Sándor.
Első alkalommal az alapítók Kukorelly Endrét választották kurátornak, aki tanácsadónak Kemény Istvánt, Margócsy Istvánt és Nemes Z. Máriót kérte föl.
Az átadóünnepségen öt díjat és hat jutalmat osztottak ki, melyek összértéke 5.200.000 forint.
Ez a közösségi finanszírozással 2020 elejéig összegyűjtött több mint 10 millió forintos összeg fele, amely a terv szerint további jutalommal egészül ki. A díjazottak 800.000, a jutalmazottak 200.000 forintot kaptak Klimó Károly grafikája kíséretében.
A 2020-as év Baumgarten-emlékdíjasai: Marno János, Márton László, Pintér Béla, St.Turba Tamás, Christina Viragh.
Jutalomban rézsesültek: Bán Zoltán András, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián, Szilágyi Zsófia.
Kukorelly Endre a Dunsztnak adott villámnyilatkozatában fogalmazott: „Tanácsadók javaslatai alapján én vállaltam a döntést – engem lehet kritizálni érte. Ez is a díj hagyománya: egyetlen kurátor választ. Nem életfogytig, mint Babits Mihály, csupán három évig, aztán lemond, és másvalaki folytatja.”
Borítófotó: Bach Máté