A horvátországi Fiume (Rijeka) és a nyugat-írországi Galway tölti be az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) tisztséget februártól egy éven át. Fiuméban a nyitónapon 500 művész részvételével, 70 produkcióval 30 helyszínen kezdődött meg a programsorozat, amelynek első eseményein az eső ellenére több ezren vettek részt.
Fiume – a sokféleség kikötője
A hivatalos megnyitót február 1-jén délután tartották a fiumei Horvát Nemzeti Színházban, ahol az Európai Bizottság alelnöke, a horvát Dubravka Suica átnyújtotta Fiuménak az EKF-plakettet.
A megnyitó központi programja a kikötőben zajlott:
az Opera Industriale című produkcióban 120 előadóművész vett részt: táncosok, énekesek és zenészek.
Az előadás hangok, zenék és zajok együttese volt, amelyet a fény és a sötétség effektjei kísértek, és amelyhez – mint a szervezők írták – „Fiuméra és Európára jellemző erős szimbólumokat” használtak fel.
A szervezők elmondása szerint a projektet a fiumei underground kultúra képviselői kezdeményezték.
Ízelítőt adtak „abból az energiából, amely a városban uralkodik, a munkásosztálytól kezdve a punkon, a technón és a metálon keresztül a zajokig – mindabból, ami a városban valamilyen módon kellemetlen, de mégis Fiumét alkotja.”
Az egy éven át tartó EKF-programsorozatban mintegy 300 kulturális programot, ezen belül 600 eseményt szerveznek, amelyekben 300 partnerszervezet és művész vesz részt több mint félszáz európai és más országból. A programok fő témái Fiume és a kortárs Európa identitásának összefonódása, a víz, a munka és a migráció. A nyitóünnepséget követően az év egyik legjobban várt eseménye a Grand Finale nemzetközi karnevál lesz, amelyet február utolsó vasárnapján rendeznek meg.
Galway – Let the Magic In
Az Írország nyugati partvidékén fekvő Galway városában a kelta naptárhoz igazodva egy héten át, február 7-ig tartanak a nyitóünnepségek tűzgyújtással, szemfényvesztőkkel és táncosokkal.
Az elnyújtott nyitóidőszakot csaknem 2000 program követi a nyelv, a táj és a migráció témakörében.
Az egykori csendes halászfalu mára 80 ezres lakosú, főleg a diákok körében népszerű nagyvárossá fejlődött. Galway a hagyományos ír zene fellegvára, és híres gazdag kulturális életéről.
Az EKF-program keretében egyebek közt színre viszik az ősi Gilgames-eposzt.
A Borderline című installációval emlékeztetnek az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépésére. Március 17-én, az ír nemzeti ünnepen, Szent Patrik napján, zöld színben világítják ki a Connemara-hegyeket.
Az ír városban Margaret Atwood is tiszteletét teszi majd a kulturális főváros éve alatt, hogy a Testamentumokról és pályájáról beszéljen.
Valamint – mint a dpa német hírügynökség írja – humoros rendezvényekkel figuráznak majd ki olyan tipikus helyi jelenségeket, mint az állandóan esős idő vagy a gyapjútermelést szolgáló birkatartás.
Forrás: MTI, borítókép: Rijeka 2020