Házavatás
I.
Megírtunk már mindent.
A mókuskerékbe dobott
morzsát egyenes törzzsel,
nyújtott lábakkal követem,
energiát termelek,
váltóáramot,
hőenergiát. +20 joule.
Fűti a lakásom:
legalább négyszobás, üres,
ferde falak, lábak alatt láp,
emlékezet testekből kirakva.
Mi nem felejtünk,
majd ők felejtenek.
A csempekádban langyos víz bugyog.
Semmibe nyújtóznak a dísznövények,
őket simogatom.
Egyszer azt mondták, minden rendben van.
(Azóta nem beszélnek.)
A kád fölött egy rádió recseg:
biológia.
Gyarló az ember.
Gyarlósága halmozódik,
mint falevelek az aszfalton,
ha menniük kell.
II.
Leszármazott vagyok.
Apám jós volt,
kristálygömbje jelzőfény.
III.
A gangon egy ember sepreget.
Leszakadt ingéről a gombja.
csak rongya van,
meg rabruhája, garzonja.
Befejezetlen mondatokból
épít kártyavárat.
Bocsánat, mormogja,
mikor kilépek az ajtón.
Köszönünk egymásnak, arcom kisimul:
bocsánat.
Gyengéd imádság
Én nem tudom, hogy vagy,
és nem ismerlek,
éppen úgy,
ahogy semmi létező sem.
De néha-néha érzem,
megcsap a létezésed feltétele,
mint peronon állót
a mozdony szele.
Ez a vak hithez nem elég,
nem is ígérem azt neked,
de elég ahhoz,
hogy figyeljelek.
Megkíméltél, állítom,
ha akaratod tette.
S ha a véletlen volt,
az rettenetes lenne,
a kiszolgáltatott siralma.
A hangfoszlányokban
szótövekben derengsz?
Hallok valamit.
Mi legyünk, kik leképezzük hullámaid?
Látod, kérlek is, ha beszélek,
hangom imádsággá lesz.
Vágylak téged,
éppen úgy, mint minden létező.
Borítófotó: Népszava
