A tengernek ugyan nincsenek, Fischer Botondnak azonban vannak történetei. Tavasz lesz, Corina című prózakötete mágia és realizmus határán egyensúlyozva kalauzol végig bennünket a Románia határvidékén élő nagykárolyi (és környéki) sváb közösség mindennapi életén, hiedelem- és hitvilágán. Mitikus alakok, különös rítusok, természetfeletti jelenségek és egyedi emlékek sejlenek fel a sváb közösség (olykor nyomorral átitatott) mindennapjairól, illetve az egyén létértelmezésre tett kísérleteiről szóló történetekben.
Az 1982-ben született nagykárolyi szerző második (ezúttal) prózakötetének (az első verseskötet 2013-ban jelent meg Alsógolgota címmel) novelláit szerkezetileg két nagyobb részre osztotta fel. Az első, Anya a zsebben tizenkettő, a második, Black Hole Sun című rész nyolc novellát tartalmaz. Az elbeszélői pozíciók váltakozása közben is az egyes történetek olykor szorosabban, folytatólagosan kapcsolódnak egymáshoz, s
mire belekényelmesednénk a megismert kontextusok ismeretébe, az újabb elbeszélők és megváltozott pozícióik egy teljesen más (korban és szituációban játszódó) történetet tárnak elénk.
Összefüggések esetében leginkább a szereplők (és viszonyaik) vándorlásáról beszélhetünk. Így válik összetettebbé a Nobiscum Deusban megismert, majd a Deus Irae-ben gyilkossá lett, templomban ülő lány kapcsolata a Columbuli Hansijának legjobb (mágikus rítus általi) barátjával, Mihállyal. További kapcsolódási pontokat figyelhetünk meg az első rész utolsó, Wasserhasa című történetének gyermekkori szereplői, Alan és Johann, illetve a második rész első két szövegének már fiatal felnőttkorú szereplőinek személyében is. A novellák efféle (elszórt) kapcsolódási lehetőségein túl a történeteket egymáshoz közelítő legerősebb szál a romániai szatmári sváb kisebbségi közösség interetnikus és interkulturális viszonyainak, illetve az asszimilációs folyamatok következményeinek kibontakoztatása.
A szövegek közt találunk olyat, ahol a sváb vagy éppen a cigány identitás kerül előtérbe
(Anya a zsebben; Columbuli), ugyanakkor az interetnikus viszonyok, a többnyelvűség vonatkozásainak megmutatására is látunk példát: „A szentmise elkezdődik […] mi, a baloldali padsor is, magyarul mondunk mindent. A misének csak a csendben mondott részei maradnak meg egy-egy fejben németnek, mikor megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, […] a bűneink maradnak meg németnek.” (Nobiscum Deus). Más szövegek sváb kulturális elemeket, mindennapi vagy jeles napi (nép)szokásokat szőnek bele a történetbe: a disznóvágás sváb módszere összevetve a református magyarok szokásaival (A karcolat); a honfoglaló svábok eredettörténete (1962); a Németországból hozott húsleves receptje (Columbuli). Több alkalommal is szembe találhatjuk magunkat a viszontagságos életkörülmények velejáróival (leginkább a roma nemzetiségűek esetében), a sváb közösséget is érintő történelmi eseményekkel és következményeivel (Laiosz Podgolszki).
Míg az első részben többnyire gyermek vagy fiatal elbeszélők történeteit olvashatjuk, a másodikban inkább fiatalok és felnőttek játsszák a főszerepet.
Ezekben a szövegekben kerülnek előtérbe a tudatmódosító szerek: az alkohol és a drogok, mint a nyomor, a kilátástalan életkörülmények okozta feszültség oldására tett kísérletek valamelyike, de egyúttal ezek lesznek a valóságtól elszakadni vágyó egyén mámoros világ- és testtapasztalatainak alappillérei is. A Csiriz apája rendszeresen alkoholt fogyaszt: „Bár reggeliben, miután letettem az óvodában, és besurrantam a talponállóba, és kikértem az első fél rumot, […] még a rum előtt remegő kézzel adom fel a kölyökre a benti cipőcskét, és már az első kortyra gondolok.” Ugyanez a családfő esik a nehéz körülmények közt élők elfojtott feszültségeinek, könnyen előtörő agressziójának áldozatául, amikor „egy rövidnadrágos, papucsos illető” saját gyermeke szeme láttára veri meg a várva várt sárkányeregetés közepette. Több történetben is megjelenik a marihuána fogyasztása, majd felsejlik a ragasztószívás is: „Öcsém, mennyit prenyóztunk a kilencvenes években – nosztalgikus, együttérző szemmel gyönyörködik Huniékban – Jézusom.” (Black Hole Sun).
A második rész novellái már sokkal inkább az emberi kapcsolatokra összpontosítanak.
Férfi és nő, férj és feleség, szeretők viszonyainak kérdéskörét feszegeti Fischer a Jázminban és a Tavasz lesz, Corinában a szexuális vágy és a szex aktusának szemléletes leírásán keresztül. Majd mintha még mélyebbre menne, mikor az Ulrich Zapata történetének írójelölt főszereplője egy reggel nőként ébredve közömbösen konstatálja, hogy csupán a szexuális öröm fokozottabb voltában és a gyorsabb megrészegedésben talált különbséget a két nem között. Továbbiakban felmerülnek a lét értelmének, az üresség betöltésének és az írás nehézségeinek kérdéskörei, s olvashatunk Isten mibenlétének találgatásáról, az eredetiség hiányáról, az írói létről, szubkultúrákról, de a zenekritikáról is.
Fischer kötetének elengedhetetlen és jelentős tulajdonsága az a mágikus realista formanyelv, mely a történetek szinte teljes egészét beszövi:
mitikus lények, mágia, különböző rítusok, víziók járják át Fischer realitását. Valóság és nem-valóság olyan finoman simul egymásba, hogy (a szereplőkkel azonosulva) olykor már a befogadó maga is képtelen élesen elválasztani a kettőt. A népszokásokból és népi hiedelemből eredeztethető lények, mítoszok és rítusok a mágia létét meg nem kérdőjelezve szövődnek bele a szereplők mindennapjaiba. A mágia és a realizmus összefonódásába ágyazva hangsúlyozottan emeli be a szent és a profán viszonyát, azonban nem állítja élesen szembe egymással, hanem, akárcsak az előbbi kettőt, ezeket is inkább egymás mellé rendeli: A Félcső Günther nevű papja félcsőben deszkázó Jézust fest a „szent térnek” szánt épület belső falára („Nem igazából kápolna, hanem ilyen szent tér vagy mi a franc, ahol lehetne meditálni, jógázni, de vasárnaponként te is misézhetnél meg minden.”), majd pusztán testfestésben, maszkban készül elsétálni a templomba.
A történetekben (és az egyes szereplők életében) éppen annyira van jelen Isten, a gyónás és a templomba járás, mint a mágia, a rítusok, a babonák, a drogok és a szex:
a más nyelven való gyónás esetében elfelejtett szégyenérzet; rítikus, megtisztító szex; betépve és részegen átélt látomásos égi jelenet egy vajúdó aranykoronás női alakról, illetve a hét fejű sárkányról, ami fel akarja falni a szülőcsatornából magát világra küszködő csecsemőt. A szövegek egy része történelmi tényekre, néprajzi jellegű információkra épít, míg mások a realitás mértékét a lehető legkevesebbre redukálva halevéssel való történetlopásról, Wasserhasáról, a mitikus lápi nyúlról, mesélni képtelen jövőbeli sámánokról, a Thomas Mann-nal tökmagozó Júliuszról beszélnek. Az És címük is volt elbeszélőjének ellentmondva Fischer Botond elmeséli a tudást:
néprajzi megalapozottságú információkat és a valóságba simuló mágiát remekül összedolgozva mutat be egyéni és közösségi sorsokat, (élet)történeteket.
Az interetnikus vonatkozások többszörösen is kisebbségi és határvidéki léthelyzetben élő közössége(ke)t mutatnak be: az asszimilációs folyamatoknak kitett sajátos kultúra, szokások, rítusok, hiedelmek sejlenek fel a szövegekben, egyetemben az emberi lét értelmének játékos, előzetes ismereteket mozgósító, olykor okoskodó keresésével és a mágia magától értetődő, mindent átható (jelen)létével.
A kötet a tartalmához mérten nyelvezetében is sokszínű és autentikus:
olykor az élőbeszéd szerinti írásmódban a lokális dialektus (jellegzetesen a tiszai nyelvjárás í-zése), máskor szlengelemek tarkítják az elbeszélést. A szöveg összességében igen olvasmányos, még az interpretációt néhol megnehezítő, talán kissé túlzó vagy nem egészen koherens szövegrészek ellenére is. Olvasás közben megtalálhatjuk azt, ami számunkra szépnek hat, kellemesen vagy kényelmetlenül ismerős, elrettentő, ám mégis rádöbbentő erejű.
Fischer Botond: Tavasz lesz, Corina, FISZ, Budapest, 2018.
A borítófotó forrása az Anziksz.com.
