Géczi János legújabb regényének szereplői extravagáns karakterek. Néhány markáns tulajdonságot, külső vagy belső karakterjegyet leszámítva az egyes személyiségek érezhetően írás közben formálódtak. A kezdetkor bizonytalan körvonalak fejezetről fejezetre élesebbé válnak, de a kontúrok később sem illeszkednek a formákhoz. Az elmozdulás nem tiszta karakterfejlődés, hiányoznak ugyanis a módosulás kauzalitásának nyomai, míg a csattanó érdekében rejtegetett tények zavart keltenek a narratív elemek rendezésében, az összefüggések keresésében.
A törpenövésű doktor, a transznemű osztálytárs és az alliteráló nevű szerető mindannyian a főszereplő világának részesei. Az elismert pszichológusból lett jós élete tele utazással, kötődéssel és elengedéssel, bizarr találkozásokkal és hétköznapi veszélyekkel. „Éreztem, hogy mindaz a tudás, amelyet tanulmányaim alatt szereztem, amelynek következtében pszichológusnak neveznek, nem elég. Ott nem volt elég.” (224.) Az apa nélkül felcseperedő, széltől is óvott, de a világ megismerését vágyó Judith megtapasztalja a sors kegyetlenségét.
A másokkal folytatott társalgások keretet adnak számára a visszatekintésre, az értelmezésre és a reflexióra.
Többek között Marymari kezelései által tárul fel életútjának flashbackszerű emléksorozata. Marymari karaktere ördöglakat. Első megjelenésekor Judith pszichológusaként és jó barátnőjeként tűnik fel, a regény végén Dénessel, a szegedi hallgatótárssal fuzionál. A párhuzamosan futtatott élettörténetek összefonódnak, a kettős látás után kitisztul a kép. A szereplő(k)höz kapcsolt duplikált hatás elmúlik, noha másfajta látászavar áll be a karaktertípusok tartalmi összeegyeztethetetlensége miatt. Hiányoznak a pontos jelzések, Dénes feltáratlan természete, a nemváltás indítéka és regénybéli funkciója.
A társadalmi nemek, a biológiai meghatározottság, a nemiség és alapvetően a nemi identitás kérdése helyenként előkerül a regényben,
A tenyérjós transznemű karaktere azonban nem igazán kínálja fel az értelmezés mélyebb lehetőségét. Miért változtat nemet Dénes? Miért nehéz felfigyelni az előjelekre? Nyomként szerepel a szövegben Judith Marymarihoz intézett kijelentése (miszerint „valaha vonzónak találta” [42.]), továbbá a vén színházi ember és Dénes viszonyára tett utalás. Marymari és pégyé (Pápay Győző, Judith időszakos élettársa) közt is felizzik a levegő a nélkülözhetetlen szerelmi háromszögben. Homály övezi tehát a nemi identitást és a sokféleség szövegbeli funkcióját,
fokozatosan, ingázva, vissza-visszacsatolva bomlanak ki az olykor nehezen követhető szálak.
Judith és pégyé kapcsolata sosem szakad meg végleg, a Föld bármely pontján képesek összefutni. Ezzel a „kicsi a világ” szindrómával a hosszabb időkeret ellenére is nehéz azonosulni, a véletlen találkozásokat követő különös párbeszédek pedig a valószerűtlenség csapdájába esnek. Judith háromszor tér vissza Magyarországra, első útja Amerikába, a második Ázsiába, a harmadik pedig a Közel-Keletre vezet. Utóbbi időszakáról nem tudunk meg semmit, ami a súlypontozás következetlenségét is jelezheti. Hogyan és miért vált jósnővé? Mi lett a fiával? Ismét az olvasói fantáziára bízott kérdések.
Felfedezhető a szöveg stílusában több, feloldódást hátráltató mechanizmus, ami nehezíti a történethez való közelkerülést.
A felsorolások nem pergők, ami különösen szembetűnő egy törpe termetű dobos produkciójának végeláthatatlan leírásában. Az ötletesen „ötsávos, kétszárnyú pillangó”-hoz hasonlított kézfejek hangjátékát a változatosság igényével bontja tovább az elbeszélő, de a felsorolás sodrása az olvasói tekintet cikázását eredményezi. „Az ujjak begyével, körmök peremével, körömlappal, ujjak bogas végével, húsos tenyér külső, majd belső élével, becsukott tenyérrel, csuklóval, laza és keményre fogott kézfejjel, heves ököllel, ujjak hátával ébreszt hangokat” (75.).
A regény egészére jellemző a hosszú mondatok megakasztó ritmikája. Érzékletes ugyanakkor a színek és a környezet részleteinek mozzanatossá tétele.
„Judith az idejét színkatalógus készítésével tölti. Összegyűjti a leszáradt napraforgótábla homokbarnáját, az időnként felvillanó szárazvillámok fényének magnéziumfehérét, a somkóró csillagszóróként ragyogó fürtjeinek sárga színét, a nyestbundapuha bugájú szálfüvek tejeskávé-árnyalatait, az akáchajtások zöldjét, a rezgőnyár levélfonákjának ezüst és a kakukkfűfoltok rózsás árnyalatait.” (303.) Utóbbi idézet jól mutatja az eljárásmód előnyös oldalát, de felveti a fentebb említett nehézkedés problémáját is. Talán nem meglepő, hogy az időkezelés sem szokványos: sok az – akár szakaszon belüli – ugrás, igeidőváltás. Mikor kerül Marymari Judith életébe? Melyik budapesti életszakasz az éppen aktuális?
Judith otthonosan mozog a világban, hazájától mégsem képes elszakadni:
„Európaiként lépdel az utcán, csak mint aki két olyan betű közé esett, amelyekkel értelmes szót alkot a hármasuk. Csakhogy ez a szó magyar szó.” (102.) A kötődés erősségét hitelesíti, hogy a magyar állampolgárság eltulajdonítása és a sikeres berendezkedés után mégis visszatér Magyarországra. Az itthoni otthontalanság mellett a gyászt is megéli: lányának halála feldolgozatlan trauma marad számára, amit a vele folytatott, az olvasóval a tragédia leírása előtt ismertetett telefonbeszélgetések jeleznek. Judith képzeletének kreált dialógusai, a lehetséges helyzetek el- és túlgondolása éppúgy valóságalkotók, mint életének megtörtént eseményei. Számára folytatódik a párbeszéd: a mennyországból Hanna (élet)vonalban marad.
„A másik fiú a bal lábával biztonságosan egyensúlyoz a rikító sárgára mázolt, ámde ütött-kopott gördeszkán” (231.), ám pár oldallal később már „görkorcsolyán suhan” (238.). A tévedés lehet szerkesztői hiba, ugyanakkor Judith emlékezetének elégtelenségével is magyarázható. Az írói figyelmetlenségnél izgalmasabb értelmezés a memória torzulására és az idődimenziók általi deformáltságra történő szándékolt figyelemfelhívás, noha ez kevésbé valószínű.
A cím, a fülszöveg és a tartalmi ismertető nem vezet hamis vágányra, mégsem vált be minden feltételezést.
Mit is ígér? A jós szerepköre címpozícióba emelt, így automatikusan szignifikáns szempont az értelmezésben. Ehhez képest a jóslás háttérbe szorul, a regény jelentős részében semmiféle ráirányuló gesztus nincs, a felvezetőben megjelölt két esemény pedig a narratívát ismerve jelentéktelennek minősül. Ugyanakkor a fülszöveg részlete olyan társadalmat mutat fel, „ahol az isten férfi”, ami Judith személyes tapasztalataiban, apróbb és nagyobb bukásaiban érzékelhető is. Ennek ellenére a regény nem szerepeltet igazi női karaktert, s a nemiséget érintő kérdésekben ugyancsak eredménymentes marad, amennyiben a konklúziót a befogadóra bízza.
Az 59. részben nőiség és férfiség határa megbomlik, keveredik, relációba kerül
(„férfias nők és nőies férfiak élnek itt” [236.]), a cselekményvezetés a gondolatmenethez mégis a nagyon is maszkulin Ajaz megjelenését csatolja, aki később Judith férje lesz. Az említett szakasz azért is kiemelt, mert miniatűrje az egész regénynek: vált a síkok között, keveri a cselekményszálakat és elmélkedéseket, valamint jól szemlélteti a párbeszédekben megtestesülő, egymást értelmező karaktereket és életüket, tehát a személyes kapcsolatok és szavakon keresztüli ismeretségek keveredését.
Az apró utalások és a szöveg önreflexiója helyenként frappáns összefüggéseket teremt.
„Álmot sosem talál az éjszakáiban, bármikor riadjon is fel, éjfél után vagy hajnalban, az ébredésben nem dereng fel holmi csillogó álommaradvány, mint kettéhasadt fekete kőben a fényes drágakő.” (22–23.) Bakui találkozásukkor pégyé nyelve alatt fekete követ rejteget, így biztosítva a neki járó tiszteletet a helyiek között. Pillangó illan a bögrére a regény egy pontján, de hasonlat formájában is megjelenik ez a kép. Nyelvek és párhuzamok egymást olvassák a szövegben és azon kívül. Judith kedveli a kettős olvasást, egyszerre vesz kézbe két vagy több példányt ugyanazon kötetből, csak éppen más nyelven. A szöveg önértelmező gesztusába lapoz.
Géczi János: A tenyérjós, Athenaeum, Budapest, 2019.
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.