Idén is verspályázatot hirdet a Starbucks 14 és 30 év közötti fiatal szerzőknek a költészet napja alkalmából. A témakiírás a koronavírus-helyzetben különösen felértékelődő közösségekre irányítja a figyelmet.
A tavalyi siker után a Starbucks nemzetközi kávéházlánc ismét meghirdeti költészet napi verspályázatát. Az a céljuk a kezdeményezéssel, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak a fiatal alkotóknak, a témaválasztással pedig a közösségek fontosságát szeretnék hangsúlyozni.
A közösségekről, közösségi létről szóló alkotásokat április 8-ig várják,
minden pályázó csak egy magyar nyelvű szöveggel indulhat. További feltétel, hogy a beküldésre szánt írások maximális terjedelme nem haladhatja meg a 4000 karaktert, illetve kizárólag korábban még nem publikált,
saját lírai alkotásokkal lehet jelentkezni, amelyeket online dokumentumként vagy videóüzenetben, a szerző előadásában várnak.
A pályázatokat és a videókat a starbucks@flowpr.hu e-mail címre kell elküldeni.
A beérkezett művek közül Pion István, magyar költő-slammer és Molnár Dóra, a Starbucks Magyarország regionális vezetője választja ki az 5 legjobb alkotást. Az öt döntősnek videót kell küldeni arról, ahogy előadja versét, a szakmai zsűri ugyanis ez alapján dönt a végső győztes személyéről.
Minden döntős 10 ezer forint, a győztes pedig 15 ezer forint értékű Starbucks ajándékcsomagot kap a szakmai elismerés mellé.
Az eredményhirdetés 2020. április 9-én (csütörtökön) 16 órakor lesz: e-mailben értesítik az érintetteket.
Forrás: Starbucks, borítófotó: Pixabay