Köznapi csodák és tragédiák; emberi derű és ború; jelentéktelennek hitt, mégis jelentős hatású pillanatok; sorsfordító felismerések; emlékezés, életösszefüggések – Molnár Krisztina Rita novellái az életet meghatározó feltételekről és körülményekről mesélnek.
Az író főképp versesköteteket (Közelkép; Különlét; Kőház; Levél egy fjord partjáról) és mesekönyveket (Maléna kertje; Mákszem és Gubó eltűn[őd]ik; Kréta-rajz; A víz ösvénye; Derűs hétköznapok; A tűz ösvénye; Borostyán, az időkapus) publikált eddig; Remélem, örülsz című novellagyűjteménye a Scolar Kiadó gondozásában tavaly jelent meg. Míg a mesék nemcsak gyermekekhez, hanem felnőttekhez is szólnak, addig a novellák nemcsak felnőtt témákat, hanem mesei elemeket is tartalmaznak. A novelláskötetben fellelhető mesei elemek például az „Egyszer volt, hol nem volt…” mesekezdő formula (Hóember), a púpos vénkisasszony és a patkánykirály mesei szereplők (Megint megállt; A kispatkányok már erősek).
A Papp Rita tervezte könyvborító bibliai iratoknak – a grafika Ézsaiás könyvének, a cím pedig Pál filippi levelének – a szöveghelyeit idézi meg.
Ézsaiás próféta olyan világot hirdet, amely mentesül a bánattól és az erőszaktól is: „A farkas és a bárány együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen – így szól az Úr.” (Ézs 65,25) Pál apostol pedig olyan örömöt hirdet, amely érvényesül a bánatban és az erőszakban: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4) A borítóra készített grafikán egy paradicsom, egy kecske és egy oroszlán stilizált képe utal az ígért ártatlanságra és békére.
A paradicsom ábrázolása szójátékon, a homonímia kihasználásán alapul.
A kötetcím (Remélem, örülsz) utalhat a bibliai örömfilozófiára. Ugyanakkor mind a grafika, mind a cím nyugtalanító hatást vált ki: a létbe vetett hittel egyetemben az állatok sziluettje veszélyt, feszültséget prognosztizál, az örvendezés óhajtása kételyt, aggodalmat konnotál. A novellákban is ambivalens állapotok – idill és viszontagság, szeretet és bántalom – nyilvánulnak meg. A grafika és a cím egyaránt szövegekbe (Borka zsákja; Te leszel te) foglalt részleteket idéz fel, de nem az így kijelölt novellák, hanem a bibliai allúziók szervezik az értelmezést.
A novellák ciklusokra tagolása és a főszereplők nagybetűvel jelölése az egységes struktúrába rendezés igényéről árulkodó gesztusok, ám az egységesítés nem teljesül maradéktalanul.
A szövegek elrendezése szabályos: kilenc-kilenc novella alkotja az első és az utolsó ciklusokat, hét-hét a közbülsőket. Az I., a III. és a IV. ciklusok elnevezési metódusa a novellacímek kölcsönzésén alapul (Fekete, fehér; Titkos történet az őrről; Sub rosa), viszont a II. ciklus címe (Őstenger) a címadó novella (Kősó) szövegrészletére utal („»Sejtjeink, testnedveink máig híven őrzik az őstengerek sós vizének emlékét«”). A novellákban többnyire az ábécé betűi, olykor beszélő- és személynevek (Kormos csendélet; Fekete-fehér; Megint megállt; A kispatkányok már erősek) határozzák meg a szereplőket. Néhányuk kiléte az intertextualitás révén következtethető ki, például Kékszakáll felesége Judit (Kékszakáll – vö. Bartók Béla operájával: A kékszakállú herceg vára). A beszélő- és személynevek kezdőbetűkre rövidíthetők, például a Barnakabátos név mint B. (Kormos csendélet), a Ludmilla mint L. (Fekete-fehér), az Emilie mint E. (Megint megállt), a Judit mint J. (Kékszakáll), a Rod-Mu-Rat mint R. (A kispatkányok már erősek) kódolhatók. Az ábécé névadási rendszerként alkalmazása ellenére azonban néhány novellában betűk és nevek sem jelölik a szereplőket (Lángos, avagy örüljetek mindenkor; És játszottak).
A betűjeles identifikáció izgalmas művelet, az ábécé betűi a cselekményt alakító szereplőkhöz kapcsolódnak.
Megkülönböztető jelek, de a betűvel jelölt alakok személyazonossága a disztinkció ellenére egyformán ismeretlen. Ugyanakkor a különböző novellákban ismétlődő szereplők és helyszínek, például Bözsi néni és a nagyszülők vidéki háza arra utalnak, hogy némely betű jelölte személyek, például C., D. és É. azonosíthatók (Fekete, lila; Jó palócok közt; Borka zsákja). Vagyis a betűjelekhez rendelt disztinktív funkció nem annyira az alakok, mint inkább a léthelyzetek jelölésében meghatározó. A betűk mint az írásrendszer összefüggő elemei a szövegekben leképezett korrelatív létállapotokat is jelölhetik.
A történetekben a lét ambivalens erők – öröm és bánat, törődés és erőszak, békesség és fájdalom – közt ingadozó élet színhelye.
Az ellentétes erők és az élettér ismétlődő szimbóluma a fekete-fehérség, a játszma, a sakk. „Az aluljáró hatalmas, fekete-fehér márványlapjainak egyikén üldögélt. Egy feketén? Vagy fehéren? Szinte mindegy. Kétségkívül ottfelejtett sakkfigurára emlékeztetett, aki valahogy bent maradt a játékban, és rajta maradt a táblán, amikor a játszma véget ért.” – a Barnakabátos ajándékot kap az aluljáró képárusától a nyitónovellában (Kormos csendélet). „Fekete szemek, fehér konty. Fehér szandál, fekete nadrág, fehér pulóver.” – Ludmilla laboreredményre vár (Fekete, fehér). „Nem ismert még egy ilyen bástyát, D. sakktábláján nagypapa volt az egyetlen, a fehér köpenyes biztonság, akit nem ingathat meg senki és semmi.” – D. vidékre utazik (Jó palócok közt). „A férfi haja hófehér, fekete ing, fekete nadrág. A nő, kicsit fiatalabb, törtfehérben. Nem, nem csak kitalálom a ruhájuk színét, tényleg. Közöttük sakktábla. És játszottak. Egész este.” – az elbeszélő málnás limonádéra vár (És játszottak).
Ugyanaz a világ termeli ki a boldogságot és a szenvedést, az egészséget és a betegséget, a tragédiát és a csodát.
Az élet olykor a sors játéka, olykor emberi játszma, viszont az ember mindig kiszolgáltatott.
A szereplők célja pusztán a boldogulás. Gyakori az utazás, az életet determináló színterek és a boldogságkeresés motívuma (Nyúl a vonaton; Borka zsákja; Böjt; Csillagánizs; Menta és holdvilág; Krumplileves; Sub rosa; Párhuzamosok a végtelenben). A viszontagságok hatása kóros tünetekben nyilvánul meg, például H. (Kősó), N. (Krumplileves) és T. (Sub rosa) örökösen fázik, C. (Fekete, lila) pedig betegeskedik is. Ismétlődő motívum a gyógyító hatású étel, például zsíros kenyér fekete retekkel és héjában sült burgonya hagymasalátával (Fekete, lila), de kiváltképp a leves (Árnyalta tovább a képet; Lángos, avagy örüljetek mindenkor; Megint megállt; Jó palócok közt; Borka zsákja; Böjt; Krumplileves; Félárbóc; Mexikói szentkép; Kékszakáll).
Az étel kellemes emlékek felidézése révén az identitás rekonstruálására szolgál.
Az emlékek együvé mosnak ízeket, hangulatokat, történeteket, érzelmeket: „Most a látogatás idézte fel benne, laza képzettársítással a betegség mellé azonnal a vinni, és rögtön utána az almakompót került. Csillagánizst is tett bele, egy egész üveggel állt a konyhaszekrény üveges polcán. Nézegetni is szerette a csillag alakú toktermést, szagolgatni is, és az íze, nahát, az íze az almakompótban egész különösen hatott rá. Most, hogy végtelen lassúsággal hazafelé tartott, eszébe jutott az anyja, ahogy tegnap is” (Csillagánizs).
A történetek szervező elve az emlékezés, amely néha megkönnyíti, néha megnehezíti a mindennapokat.
Molnár Krisztina Rita epizódokban mesél sorstörténeteket arról, hogy az élet fájdalmasan szép. A kötetkompozíció nem olyan következetes, mint az egységesítés gesztusai nyomán elvárhatnánk, de tematikusan összefüggő. A novellagyűjteményben a világon elevenen ható gondviselés, ugyanakkor az egyéni érvényesülésért-túlélésért vívott élet-halál harc egyaránt fellelhető: a földi élet hol paradicsom, hol siralomvölgy. Ahogyan a mesében a jó győzedelmeskedik a rossz felett, úgy a novelláskötetben végső soron az öröm érvényesül. Az ember kiszolgáltatott saját és mások szükségletének-érdekének, mégis képes jelentős felismerések rögzítésére. Molnár Krisztina Rita novelláskötete nem váltja meg a világot, de felmutatja a köznapokban rejlő örömöket – a történetek tétje, hogy tudunk-e mindenkor örülni.
Molnár Krisztina Rita: Remélem, örülsz, Scolar, Budapest, 2019.
A borítókép Asszonyi Eszter fotójának felhasználásával készült.
