Egyezségre jutott a kormány és a fővárosi vezetés a budapesti színházak működési feltételeiről. Az aláírt megállapodás 2024. december 31-ig szól, és értelmében hat fővárosi státuszú színház működését biztosítja majd a kormány, és egy budapesti színház lesz teljesen állami tulajdonú.
A megállapodás értelmében 2020-tól a főváros egyedül, kormányzati támogatás nélkül finanszírozza a Trafó Kortárs Művészetek Házát, valamint a Katona József, a Radnóti, az Örkény Színházat színházakat, amelyek vezetőinek kinevezéséről a Fővárosi Közgyűlés önállóan dönt.
A József Attila, a Madách, az Új Színház, a Vígszínház, a Budapest Bábszínház és a Kolibri megmaradnak fővárosi fenntartású színházaknak,
de működésüket egyedül a kormány biztosítja – olvasható a döntés Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester közös közleményében. „A kormány vállalja, hogy 2024 év végéig kizárólag a főpolgármester egyetértésével nevez ki vezetőt a Vígszínház élére, míg a főváros elfogadja, hogy a Thália Színház az Operettszínházhoz hasonlóan állami tulajdonú és fenntartású színház lesz.
Ezt úgy valósítják meg, hogy a Thália épületét és a színházat működtető gazdasági társaságot a kormány külön szerződésben megvásárolja a fővárostól.
A szabadtéri színházak tekintetében a megállapodás megerősíti, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színház önálló színház lesz, működését a kormány biztosítja, vezetőjét az emberi erőforrások minisztere nevezi ki.
A budapesti független színházak állami támogatását egy külön kuratórium osztja el, amelynek tagjait a miniszter a főpolgármester egyetértésével nevezi ki.
A miniszter vállalja, hogy a kuratórium szakmai ajánlásaitól a támogatások odaítélése során nem tér el.
A közlemény arra is kitér, hogy a színházak gazdálkodását felügyelőbizottságok ellenőrzik. Az önkormányzati finanszírozású színházak működését a kizárólag a Fővárosi Közgyűlés által kinevezett tagokból álló bizottságok ellenőrzik. A kormány által kizárólagosan finanszírozott budapesti színházaknál három, a Fővárosi Közgyűlés által kinevezett és kettő, a miniszter által megbízott tagból álló bizottság ellenőrzi a működést. A főváros vállalta, hogy e felügyelőbizottságok önkormányzat által megbízott egyes tagjai megbízatásának megszűnése esetén annak a képviselőcsoportnak a javaslata alapján bíz meg új tagot, amely a megszűnt megbízatású tagot jelölte.
A megállapodás alapján a kormány olyan társulatok jelentős finanszírozását is vállalja, amelyek nem állami fenntartásban működnek.
Ezeknek a társulatoknak és intézményeknek működésével kapcsolatban a kormányt semmilyen jogosítvány nem illeti meg. Így jelentősen megnő a Budapesti Fesztiválzenekar állami támogatása: idén 1,65 milliárd forint, 2021 és 2024 között évente 2 milliárd forinttal támogatja az állam a zenekart, míg az önkormányzat évente 240 millió forint támogatást nyújt Fischer Iván társulatának.
A budapesti Centrál Színház idén 250 millió forintot kap a kormánytól, és a miniszter törekszik arra, hogy e támogatás a következő években is hasonló nagyságrendű legyen.
Az öt évre szóló megállapodást súlyos szerződésszegés esetén bármelyik fél felmondhatja – tartalmazza a közlemény.
Forrás: MTI, borítófotó: Thália Színház