Tavaly ősszel jelent meg Gáspár-Singer Anna első novelláskötete Valami kék címmel a Kalligram Kiadó gondozásában. Ennek apropóján beszélgettünk vele magányról, távolságtartásról, idegenségérzésről, sorsokról, a kék szín jelentőségéről, valamint a jövőbeli terveiről.
KULTer.hu: A kötetednek ebben a nehéz, elzárkózást, távolságtartást követelő időszakban felerősödött az aktualitása. Hiszen a magány, az elszigetelődés az elbeszélők korától és élethelyzetétől függetlenül rendre észlelhető ezekben a novellákban. Mit gondolsz, a magány feloldhatatlan és állandó szereplője életünk minden szakaszának?
A magány, az elvonulás alapvetően hasznos is lehet bizonyos tevékenységek, egyes életszakaszok vagy életszituációk esetében, de természetesen személyiségfüggő is, ki milyen gyakran igényli embertársai társaságát. Ez a mostani élethelyzet sokkal inkább szól a kényszerű elszigetelődésről, és mellette ott a bizonytalanság is: nem tudjuk, mennyi ideig tart majd ez az egész. Viszont
a kötetben szereplő figurák magányát elsősorban az idegenségérzés okozza, amely a saját közegükön belül is meggátolja őket abban, hogy beilleszkedjenek.
Máskor pedig arról van szó, hogy képtelenek megfelelni a környezetük által sugallt elvárásoknak, amely esetükben gyakran vezet különféle függőségekhez. Ezért is szerepel többek között annyi étel a szövegekben, hiszen azon túl, hogy élvezeti szimbólumokként tekintünk rájuk, a szeretet, a boldogság hiányát is jól érzékeltetik. Ennek ellenére én mégsem látom sötétnek vagy kiábrándultnak ezeket a novellákat, sokkal inkább fanyar, hétköznapi „minitragédiáknak”.
KULTer.hu: A szereplőidnek módjuk van a változásra, mégsem élnek a lehetőségeikkel. Mintha minden folytatódna tovább, ahogy addig is. Szerinted igaz a mondás, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa?
Legfeljebb részben. Szerintem sokkal inkább annak van vagy lehet tétje, hogy a kapott lehetőséggel (és itt a szerencsének szintén nagy jelentősége van), tudunk-e élni, vagy sem, illetve az adott problémával képesek vagyunk-e megbirkózni. Az egyéni lehetőségekkel, képességekkel és a körülményekkel azonban minden esetben számolnunk kell. Én ezért sem általánosítanék.
A Valami kékben feltűnnek olyan szereplők, akiknek van (vagy lehetne) választásuk, de valamiért mégsem élnek vele és olyanok is, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak,
például az idős vagy a gyerekfigurák. A párkapcsolati „bénázók” körüli szituációk pedig erőteljesen karikírozottak, ők talán ezért is ragadnak bele egy-egy kedvezőtlen élethelyzetbe. És persze azért is, mert alapvetően nem hiszek a hepiendben.
KULTer.hu: A novelláid kimondatlan családi problémákba és tipikus élethelyzetekbe engednek betekintést.
Szerettem volna minél több olyan szituációt megmutatni, amelyek, azon túl, hogy egyszerű, hétköznapi történetekből vett élethelyzetek,
az emberi relációk hiányosságait mutatják meg:
a kommunikációs elakadásokat, a kapcsolati gátakat, az előítéleteket. Ezen kívül az eltérő kultúrák közötti átjárhatóság kérdése és az identitás problematikája volt fontos a számomra.
KULTer.hu: A szereplők gyakran feszegetik a határaikat. Mennyire jellemző ez rád is?
Igen, a határfeszegetés ráadásul különösen igaz a zsidó fiatalokról szóló írásokra, amelyekben többek között egzotikus, közel-keleti utazásokról esik szó. Ezek a novellák egyfajta generációs szövegekként is olvashatók, erre a korosztályra pedig általában véve jellemző, hogy próbálgatják a saját határaikat. Valószínűleg én is hasonlóan működtem, sőt, bizonyos élethelyzetekben talán most is így működöm.
KULTer.hu: A novellák tematikus és motivikus kötései, ismétlődései tudatos döntések sorozatában alakultak ki? Volt, hogy utólag fedezted fel ezeket a kapcsolódási pontokat?
A könyvet eredendően különálló novellák alkotják, a bennük előforduló motívumok jó része viszont időről időre visszatér.
Amikor először egymás mellé tettem a szövegeket, már egyre inkább fontossá vált, hogy a szülő-gyerek viszony, az emigráció, a függőségek, a magány vagy az identitással összefüggő problémák körkörösen, és ha lehet, még koncentráltabban jelenjenek meg.
KULTer.hu: Mesélj egy kicsit a szerkesztésről. Mi volt a szempont a novellák sorrendjének kialakításakor?
Tizenegy novellával voltam kész, amikor elküldtem a kiadónak a kéziratot: később ehhez az anyaghoz írtam még további három olyan szöveget, amelyek tematikusan kapcsolódnak a kötethez. A végső sorrend kialakításánál a már említett motívumok ismétlődése volt az elsődleges szempont.
KULTer.hu: A kötetben kitüntetett szerepű, visszatérő elem a kék szín. Mesélnél a címadásról és a borítón szereplő motívumokról?
A kötet címadó novellája Egyiptomban játszódik: két zsidó lány közel-keleti kalandja, amely kulturális és identitással is összefüggő kérdéseket feszeget.
A kék szín számomra elsősorban ezt az egzotikus közel-keleti világot jeleníti meg, amelynek a könyvben fontos szerep jut,
továbbá a tenger kékjét, mint amilyen a könyv borítója. Ezen kívül a szomorúságot (érdekes, hogy ez az angol nyelvben is blue), a hiányokat, a különféle vágyakat, amelyek a novellák szereplőinek életében is jelen vannak. A kék-fekete szem, amely héberül és arabul ugyanúgy ayn és a könyv hátoldalán látható védelmező kéz, a hamsza szintén kulturális kódok: összetartozás és idegenség egyszerre. Az akváriumban úszkáló színes (hal)szemek megint csak a tengerre utalnak, az őket szemlélő kislány pedig a folytonos megfigyelői pozícióra, amely a szövegek narrációját is nagyban meghatározza.
KULTer.hu: Milyen a kötet fogadtatása? Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóközönségtől?
Több kritika is született már a könyvről, alapvetően pozitív a fogadtatása. Illetve sok visszajelzést kaptam ismerősöktől és ismeretlen olvasóktól is, akik szerették vagy más-más okból tartották fontosnak ezeket a szövegeket. Utóbbi különösen jó érzés.
KULTer.hu: Hogyan találtál rá a novella műfajára?
Mindig is szerettem novellákat olvasni, és egy ideje írni is: a rövid forma ráadásul – azáltal, hogy minden szövegben egy újabb világ nyílik meg – lehetőséget nyújt a változatosságra. A regénynek egészen más előnyei vannak: ott a nagyobb terjedelem miatt egy-egy téma sokkal részletesebben is kibontható.
KULTer.hu: Mostanában nagyon sokan ismerkednek a home office lehetőségeivel. Egy írónak viszont ez akár természetes munkaforma is lehet. Hogyan éled meg ezt az időszakot?
A hétköznapokban sajnos engem is gyakran elragadnak a „nemírásos” teendők, ilyenkor nincs idő belekezdeni valami újba. A jelenlegi helyzet az írás szempontjából akár kedvező is lehetne, de van egy kisfiam, akivel hétről hétre együtt gyakoroljuk az online tanulást. Számomra most ez az elsődleges home office. Azért remélem, hogy idővel le tudok majd csípni az íráshoz is némi szabadidőt.
KULTer.hu: A kötet mely novellája áll a legközelebb hozzád?
Mostanában leginkább a Soá utáni harmadik generáció életérzése foglalkoztat, mely tematikához a könyv utolsó négy szövege kapcsolódik szorosabban
(Új élet, Valami kék, Erec, Ragtime). A generációsságot már említettem, de fontos az is, hogy ezekben a novellákban jellemzően kissé felemás identitással rendelkező szereplők tűnnek fel. Olyan fiatalok, akik a zsidósággal vagy a Soával kapcsolatos, hagyományos narrációhoz képest fanyarabban, ironikusabban és kicsit talán kritikusabban viszonyulnak a környezetükhöz. Szinte mindegyikükre jellemző egyfajta határátlépés, amely az egyes történetekben – szintén az identitás kapcsán – részben az eltérő kultúrák ütköztetésében érhető tetten. E figurák alapélménye, hogy a Soá, a holokauszt annyira távol van tőlük, olyan megfoghatatlan – még ha ennek árnyékában nőttek is fel –, hogy gyakran nem tudnak mit kezdeni a rájuk nehezedő teherrel (és ennélfogva a hagyományokkal sem). Mindez pedig jobbára a negatív érzéseket konzerválja bennük.
KULTer.hu: Min dolgozol most? Milyen jövőbeli terveid vannak?
Az utóbbi időben észrevettem, hogy a novelláim elkezdték szétfeszíteni a műfaji kereteket, így előfordulhat, hogy a következő könyv már egy regény lesz. De majd idővel kiderül, hogyan alakul a szöveg, amin épp dolgozom. A téma mindenesetre adott.
A fotókat Reményik Andrea készítette.
