küszöb
minden ajtócsapódást
három másodperc hallgatás követ
mint amikor cérnát húznak végig
két fogam közt az ínyemen
számra tapasztom a kezem
ahogyan gyerekkoromban
és forgatom a nyelvem
keresem a kiesett fogat
nyálas vért köpök a tenyerembe
egy következő csattanásra várok
számolok majd
dörömbölni kezdek az ajtón
mert gyűlölöm a zajt
de félek a csendjeinktől
feszegetem a határaid
meddig viselsz el
te próbára teszed a fájdalomküszöböm
addig csapkodod az ajtót
míg a cérna ajkamba nyomódik
hajszálnyi vágást hagyva
álmomban kihullanak a fogaim
damilra fűzöm mint gyöngysort
cserepes ajkakkal ébredek
szám szélére alvadt bordó vér
kismetszőm a párnád alatt találom
egy kilincsre kötöm
és addig csapkodom az ajtót
míg ki nem esik belőle az összes üveg
tópartot és havat
álmodom mióta elmentél
futok a szilánkosra fagyott nádasban
a víz mellett dögöket találok
mindet egy halomba kell hordani
ha a közös otthonunkra gondolok
nem ház vagy szoba jut eszembe
csak zsírfoltos konyhacsempe
felpuffadt padlódeszkák
kávéval leöntött matracok
és preparált állatok a falon
mint nálatok
az eljegesedett testeket
nem lehet kitömni
mégsem tudom a tópartot
hó nélkül elképzelni
ahogy te sem tudod zsákmányaidat
egyetlen vadászat emlékéhez kötni
reggel egy fehérre meszelt
pincelakásban akarok ébredni
a falon régiségkereskedőknél vásárolt
giccses csendéletek
maradok hiányoddal kitömött trófea
jót akarnál
míg rózsákról álmodsz
számban tövisek nőnek
belenyomódnak nyelvembe
ritkábban beszélünk
de nem a fájdalom miatt
amíg tűröm
neked nem kell szeretned
mire felébredsz
gyökerekké keményednek
lábamban a hajszálerek
bőröm kérgesedik
ujjamból levelek nőnek
számból indák törnek fel
ágaim körbeszövik a lakást
te meg csak állsz és gyönyörködsz
reggelente visszametszed az ágakat
vedrenként hordod tele földdel a lakást
mintha jót akarnál
pedig csak arra kértelek elalvás előtt
tegyél gyomirtót a nyelvem alá
Borítófotó: Pexels
